Kína leckézteti az USÁ-t (Bekiáltás Blog)

Fekete napja volt tegnap a washingtoni adminisztrációnak. Nem elég, hogy Vlagyimir Putyin – több nyugati lap szerint is – elegánsan és szellemesen visszaforgatta Joe Bidenre az orosz elnököt legyilkosozó szavakat, az újdonsült amerikai külügyminisztert a kínaiak osztották ki március 18-án. Az alaszkai Anchorage-ban kezdődött amerikai–kínai tárgyaláson Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere azzal indított, hogy

,,Az USA-t mélyen nyugtalanítja a hongkongi, a hszincsiangi (azaz az ujgur autonóm területi), a tajvani helyzet, az USA elleni kínai kíbertámadások és a partnerekre gyakorolt kínai gazdasági nyomás”.

Mindezt azzal egészítette ki, hogy ezek mindegyike fenyegeti „a globális stabilitást fenntartó, szabályalapú rendet”. Yang Jiechi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának külügyi bizottsági irodavezetője emlékeztette az amerikai delegációt, hogy országuk megsérti az emberi jogokat, s hogy mit művelnek a feketékkel. Hangsúlyozta, hogy Washington nem avatkozhat be a kínai belügyekbe. Azt ajánlotta: az USA tartózkodjék a konfrontációtól és a hidegháborús mentalitástól, majd szó szerint azt mondta:

,,Ön nincs tisztában a diplomáciai etikett alapjaival. Ezért kénytelenek vagyunk itt és most leszögezni: az USA nincs abban a helyzetben, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon Kínával”.

Ezekre a szavakra az amerikaiak megszakították a videó-közvetítést, megköszönték a sajtó képviselőinek a jelenlétet, vagyis kiküldték őket a teremből. De az még látható és hallható egy másik, feltehetően egy újságíró által készített, rosszabb minőségű felvételen, hogy a kínai delegációvezető felháborodottan mondja:

„Miért félnek a sajtó jelenlététől? Nem önök beszélnek mindig a demokráciáról?”

Ezt követően az amerikai fél arra hivatkozott, hogy a kínai delegáció túllépte az előre egyeztetett kétperces időkeretét, s teátrális hangulatkeltésre használta fel a helyzetet. A pekingi televízió adásában az amerikai külügyminiszter barátságtalan indításával indokolták a kínai delegációvezető felháborodását. Arra pedig amerikai elemzők hívták fel a figyelmet: a Biden-adminisztráció tagjai azért kénytelenek keménykedni a kínaiakkal, mert az ellenzéki republikánusok oldaláról egyre erőteljesebbek a vádak, miszerint az új kormányzat nem eléggé védi az amerikai piaci érdeket Kínával szemben.

Az írás teljes terjedelmében a Bekiáltás Blogon olvasható: KLIKK

Munkások Újsága

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •