Korlátozott nagykorúság – 16 éve az EU-ban

eu zaszlok
A koronajárvány idején rettegünk (nem kéne!) a vírustól, szidjuk vagy méltatjuk a kormányt, és mellékesen ugyanezt tesszük az EU-val. Pedig van itt más is!

Ma 16 esztendeje, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.

Az EU sok minden, de legfőképp egy kormányközi szervezet, amely egyben értékközösségként jött létre, s csatlakozni is csak a vonatkozó értéknyilatkozatok (alapokmányok) elfogadása után lehet.

A jelenlegi magyar kormány egy 6 éves gyerek habitusával alakította ki, még 2010-ben, az EU-hoz való viszonyát, de ma sem tűnik 16 évesnek. Pedig 10 év alatt bőven lett volna lehetőség tanulni, s ha korlátozottan is, de felnőtté válni.

A felnőtté válás egyik legnagyobb kihívása az szokott lenni, hogy a gyermek egyre inkább érzi a jogait, a maga igazságait, de a kötelmeire bizony többnyire figyelmeztetni kell. Ilyenkor gyakran lázad az adott gyermek, csapkodja az ajtót, visszakiabál stb. A felnőttek változatos módokon szoktak reagálni: az okos szó és a büntetések között húzódik a skála.

Pedig hát az EU nem éppen egy nevelde, s végképp nem munkatábor. Fejlett közösség, ám – a neve dacára – nem teljes unió.

Teljes az egység a kereskedelem- és vámpolitikában, gyakorlatilag a mezőgazdaságban és tulajdonképpen a banki, valamint az igazságügyi, illetve a rendészeti területeken. És itt a vége! Innentől kezdve csak szoros, vagy kevésbé szoros együttműködésekről beszélhetünk. Amikor tehát az európai polgár nehéz pillanatokban felsóhajt, hogy “hol van ilyenkor az EU?”, akkor erre az a helyes válasz, hogy bizony ott van, ahová a tagállami kormányfők helyezték.

Konkrétan járványügyileg sehova nem helyezték. Az európai közegészségügyi rendszer lényegében kimerül egy kötelező és kölcsönös értesítési/információs rendszerben, s közös cselekvési rend legfeljebb az élelmiszerekhez köthetően lett kialakítva. Minden más a tagállamok kormányainak dolga és felelőssége. (Ebben az ügyben nem sokban különbözik az USA-tól.)

Az EU, mint intézmény (“bürokrácia”), ha erőtlennek tűnően is, de mégis tette, teszi a dolgát. Mindenekelőtt, a meglévő hatáskörében, felfüggesztette az egyébként roppant rigorózus, szigorú pénzügyi elszámolási szabályainak alkalmazását, s azt mondta, hogy a közös pénzekből a tagállamoknak jutó, még el nem költött összegeket, az eredeti rendtől tetszőlegesen eltérően, a kormányok bármire használhatják, ami a járvány és a nyomában járó szociális válság megfékezését szolgálja.

Na, erre mondta a magyar kormány, hogy ez – szerinte – lényegében semmi, hiszen hogyan vonhatná vissza “a Lőrincnek” tett ígéreteit, s minthogy nem is vonja vissza, ezért hamiskásan azt szajkózza, hogy az EU nem ad “új” pénzt. Egyébként 5 milliárd euróról, azaz közel 2.000 milliárd forintról van szó, nem mellékesen ez “magyar” fejenként 200.000 forintot jelent. Egy négy tagú családnál ez már 800.000 forintra rúg. És ez csak az EU segélyének aktuális maradványösszege!

Ám az EU-t kár lenne a pénzeszsákkal összekeverni. Persze, ad pénzt a gyengébbeknek, de a fő lényegének ez csak egy töredéke.

A lényeg pedig az, hogy az EU az európai béke garanciája, ami azért két ezer évnyi folyamatos háborúskodásokhoz képest nem kis szó. Az elfogadott módszere pedig a közös célokban való szoros egymás mellé állás, vagyis a szolidaritás. Igen, a szolidaritás.

– bankski –

  •  
  •  
  •  
  •