Korunk Magyarországa

Ilyen korban élünk. Egy korban, ahol a nacionalista honfibú a politikai közbeszéd témája, de nem a munkavállalók mindennapos megpróbáltatásai. Ahol az egyházak zsebét tömik, de a kórházak eladósodnak. Ez egy olyan kor, ahol mindig megvan az aktuális közellenség, mely eltereli a figyelmet a fontos problémákról. Egy kor, ahol a Képviselő Úr utasításba adja, hogy X vállalkozás ne járuljon hozzá a közterhekhez, de ugyanő és sleppje emel a szegények adóterhein, azt könyörtelenül behajtatja. Egy kor, ahol a dolgozókat megrövidítik, jogaikat csorbítják és ez senkit nem érdekel. Mindenki inkább a másik nyomorult kis valamijét irigyli el és őt gyűlöli. Visszatérőben egy sötét kor, ahol a dolgozókat a végletekig kizsigerelik és mindennapos a gyermekmunka. Dolgozói sztrájk esetén a tömegbe lövetnek. Ebben a korban mindennaposak voltak az antiszemita pogromok, a kisebbségek üldözése. Ez a kor visszatérőben van, talán részben itt is van már. Először egyik lábát teszi be, majd a másikat. Ebben a korban a lincselő csőcselék uralkodik.

De szóljon helyettünk Márai Sándor, hogy milyen lesz, ha a népnek elege lesz és osztályöntudatra ébredvén fegyvert fog, hogy véget vessen ennek a sötét kornak:

A munkástanács péntek éjjel hozott határozata után Budapest kaszárnyáiban, gyáraiban és munkástelepein a magyar proletariátus megkezdte a fegyverkezést. Az elmúlt három napon a főváros munkásai ismét szavaztak. Ez a szavazás – öntudatos melléállás a világ második proletárállamának élet-halál harca mellé – az igazi népszavazás, amikor nem titkos cédulákkal, hanem önmagával, az életével adja le szavazati jegyét az osztályöntudatra ébredt magyar munkás. Három napja tízezrek várnak a Vörös Hadsereg kaszárnyái előtt, gyárak, hivatalok és vállalatok proletárjai, hogy fegyvert kapjanak a tanács-állam védelmére. A magyar proletárság ezzel a tettével leszavazott a világ előtt és fölvette a harcot a tőkével, a fegyveres harcot, amelyben a munkásöklök milliói, kiuzsorázott tömegek nagyszerűen félelmetes felsorakozása demonstrál az élet joga mellett. A pesti kaszárnyákban ismét katonákat öltöztetnek: emberi testeket, akik önként állanak a sorozó-mérce alá, egy varázsütésre tömegbe-sorakozott félelmes energiát szerveznek, a proletárok frontja indul a tőke frontja ellen. Soha ilyen korszaka ennek a városnak nem volt. Soha ilyen tömegeket nem látott a pesti utca. A külváros gyáraiból indul el ez a fegyelmezett, nyugodt, oszlopokba tömörült hadsereg, amelyben az apa együtt menetel a fiával és egy nagy érzés közössége a vezényszó, amely a menetet diktálja. A tőke fegyveres hordái gyűrűznek felénk a megcsonkított magyar föld határain s a válság lélekszorítóan nehéz óráit éljük; de tudnunk kell, hogy ez a harc nem stratégiai probléma és katonai feladatok megoldása többé, mert a magyar proletárforradalom győzött abban az órában, mikor a gyárak munkásai letették a szerszámot, hogy fegyverrel cseréljék föl. Mi győztünk akkor, mikor a tőke ötéves háborújától megnyomorított tömeg az öt év után is hajlandó fegyvert venni a kezébe, mert tudja, hogy ez a háború nem a halál és pusztulás háborúja, hanem az életé.

Budapest tizenhárom munkászászlóalja menetkész. Egy nagyszerű, öntudatos, fegyveres embertömeg indul megfizetett zsoldoskatonák, a tőke zsoldosai ellen. Ethikai törvény az, hogy így nekünk kell győzni. Nem városokért és nem megyékért indul harcba ez a tizenhárom zászlóalj, hanem az egész világ elnyomott proletariátusáért áldozza mindennél szentebb életét. Hisszük, hogy utolszor. Ezt a harcot nem egyének és nem érdekcsoportok irányítják többé, hanem világerő – a világforradalom első fegyveres lépése ez, azé a világforradalomé, amely ma még késhet, de a kétségbeesett ellenállás fizikai szabályossággal fogja kirobbantani. Ami a pesti gyárakban és kaszárnyákban ezekben a napokban történik, az már világtörténelem. Föl kell jegyezni neveket, számokat és adatokat a későbbiek számára, mert ez a harc nem csak a magunk harca. Föl kell jegyezni azt a rendet és fegyelmet, ami az újonnan felsorakozott tömegek között uralkodik. Az utcák arcáról kell írni, a kopott és lerongyolt pesti utcákról, amelyeken ennek a soha nem élt májusnak friss vörös színei között egy új tömeg masírozik. A háború rongyos és beteg, szegény katonái nyomán egy nagyszerűen fölszerelt, ruhával és fegyverrel teljesen ellátott új hadsereg indul megmenteni, ami a rombolásból még megmaradt.

Nincs már toborzás Pesten! Nincs kit toborozni, mert a gyöngéket és gyávákat sodorja magával ez a nagy erő, ami itt szökkent életbe a kétségbeesésből a szemünk előtt három nap alatt. Mindenki magában hordja ma a parancsszót. Menjetek el a kaszárnyák elé és nézzétek ezt a diadalmas tömeget: Budapest újra szavaz a proletárforradalom mellett. – Márai Sándor: Népszavazás, 1919.05.07

Munkások Újsága