Közel kétmilliós vezetői bérekkel hergelik a posztos rendőröket

Tárgyalásra szólították fel hétfőn a belügyminisztert a rendvédelmi szakszervezetek, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy csak a parancsnokok bérét akarja emelni a kormány. – írja a Népszava.

A rendvédelmi szakszervezetek vasárnap nyílt levélben szólították fel Pintér Sándor belügyminisztert a jelenlegi 38650 forintos rendvédelmi illetményalap 50 ezer forintra emelésére, illetve az országos parancsnokok majdnem százszázalékos béremelésére tett javaslat azonnali visszavonására.

Miközben a kormány az akár 1,9 milliós vezetői béreket akarja elfogadtatni, az állomány tagjainak tett béremelési ígéreteket nem teljesíti. Jelen beterjesztett javaslattal a beosztottak és vezetők közötti bérolló irracionálisan nőne tovább. A szakszervezetek szerint a rendvédelmi dolgozók alulfizetettek, túlhajszoltak, a járvány lecsengése után pedig valószínűvé válik majd a tömeges elvándorlás a területről.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő korábban már nyújtott be egy határozati javaslatot az országgyűléshez, amely rehabilitációt kínál az életjáradékos rendvédelmiseknek, visszaépíti a korkedvezményes nyugdíjrendszert, továbbá megemeli a köztisztviselői illetményalapot, és tényleges kiszámítható életpályamodellt is tartalmaz.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •