Krumpliosztás zsidózással – tájkép, csata után

Borsodban, az ország egyik legszegényebb választókörzetében sajnos ismét győzött a hatalom. Egész pontosan a szavazópolgárok többsége távol maradt a választástól, a kisebbség pedig úgy rendelkezett, hogy még nagyobb bizalmat adott a trónörökösnek, mint korábban a trónt birtoklónak. Ugyanis két százalékponttal nyílt az olló a kormány és mindenki más között.

Hatalmas pusszantást küldünk azoknak a politikusoknak, akik egy vagy két egyszerű okkal elmagyarázzák a kudarcuk okát, slusszpassz. Ezek közös lényege, hogy a magyarázkodók magukat ártatlannak mutatják, és csupán néhány gonosz hangya zavargására vezetnek vissza mindent.

Attól tartunk, ez a mai, neoliberális főellenzék még igen messze van az alaphelyzet felismerésétől, tehát a konkrét szituációétól is.

Ugyanis reggeltől-estig matekoznak, dobálják a százalékokat, okoskodnak fel s alá, ám a melót, azaz a politizálást pedig másokra, nem utolsó sorban a hatalomra hagyják.

Nos, akkor most csak úgy hirtelen és könnyedén felsorolunk 20 okot, amiért szükségszerű volt a neoliberális ellenzék bukása Borsodban.

  1. A 2014-ben kialakított választókerületek óta itt, a borsodi 6-osban stabilan a Fidesz az úr. Mengyi Roland, aztán Koncz Ferenc és most Koncz Zsófia. Igazi NER-tolvajok. Tehát a feladat nem csupán egy figura, hanem a NER tartós nimbuszának ledöntése lett volna.
  2. A neoliberális ellenzéknek az egy szem jobbikos, korrupt és náci Bíró Lászlón kívül alig volt hadra fogható, ismertebb figurája, ami egyszersmind azt jelenti, hogy évek óta fütyültek erre a körzetre.
  3. Az itteni embereket kevésbé dühítette a jobbikos jelölt rasszista mivolta, viszont még az ellenzéki érzelműek jó része is nagyon haragszik rá, mert “nem fizette ki a munkásait”. Ez ma már nem csak vélekedés, hanem bizonyság.
  4. A neoliberális ellenzék nem vette észre, hogy stabil hátországa egyedül az ipari Tiszaújvárosban van, ami viszont egy sajátos zárvány, tehát onnan nem lehet a kistelepülések világát meghódítani.
  5. A neoliberális ellenzék azonban Tiszaújvárosban sem erőltette meg magát, amit jól mutat, hogy a 2018-ban a jobbikos Bíróra szavazók közül ezren (!) nem mentek el az immár hatpárti Bíróra szavazni.
  6. Tiszaújvároson kívül a neoliberális ellenzéknek egyetlen településen sincs polgármestere, sőt, a tiszaújvárosi szoci brigád is már régóta civil ruhát öltött magára.
  7. A maradék 41 település 37 “független” polgármestere vadul a hatalomnak kampányolt, bevallottan a saját közvetlen környezetük elemi védelmében. A többi pedig “echte” fideszes…
  8. Szerencsen évek óta nem sikerült az emberek felé elmagyarázni, hogy a cukorgyár miért zárt be, akik viszont ezt a szomorú eseményt a mai napig a szocialistáknak róják fel.
  9. Ehhez a választókerülethez tartozik “Hegyalja”, amit a neoliberális ellenzék már évek óta teljesen átengedett a Fidesznek, mint egyféle “ellopta, hát hadd vigye” koronaékszert.
  10. A térségben uralkodó szegénységet az érintett emberek nem feltétlenül a Fidesznek róják fel, sőt, minthogy előtte is ugyanúgy nyomorogtak, tehát ez a kérdés önmagában nem tud választóvíz lenni.
  11. A neoliberális ellenzéknek az összefogás-mantrán túl nem volt alternatív politikai mondanivalója, s ugyanazokat a fejlesztéseket ígérgette, amit a Fidesz (amiket egyébként már régóta nem hisznek el senkinek, lásd alacsony részvétel).
  12. A fideszes jelölt hatalmasat hajrázott. Mindent legalább kétszer felavatott, régit, újat és nem létezőt egyaránt, miközben az ellenzék híján volt a látványos jeleneteknek.
  13. A Fidesz egy modern, fiatalos, képi illusztrációkban bővelkedő kampányt folytatott, miközben a neoliberális celebek egy-két szokványos, piactéri haknival letudták az egészet.
  14. A neoliberális ellenzék legcelebebb vezére (amúgy jó érzékkel) távol tartotta magát a kampánytól, s csak a háttérből füstölgött.
  15. A neoliberális ellenzék nem figyelt oda a kezében lévő közvéleménykutatási adatokra, amelyek egyébként számos rést tártak fel a Fideszes falakon.
  16. A neoliberális ellenzék hazudott a kétharmad dolgában, ami mégha igaz is lett volna, a választókerület polgárai ezt nem akarták a saját felelősségükként értelmezni.
  17. 2010 óta itt is erősen hat a Stockholm-szindróma, ami folytán az emberek könnyebben kiegyeznek a hatalommal, mintsem váltsanak.
  18. A hatpárti neoliberális ellenzék saját magán kívül senkit nem ismert el ellenzéknek, s még a civil társadalmat is elzárta magától.
  19. A neoliberális ellenzék nem élt az előzetes legitimáció erejével, azaz az előválasztás intézményével. Nincs idő, mondták, holott pont egy negyedév telt el a képviselői mandátum megüresedése és a választás között.
  20. A hübrisz, tehát a gőg, ami az egész kampány előtt, alatt és után is átütően megmutatkozott a neoliberális ellenzék részéről.

Ám álljon itt egy bónusz is! Mindaddig, amíg jelöltek, szavazólapok és szavazófülkék lehetnek, addig köztársaság van. (‘De facto’ még az alkotmányos monarchiákban is.) Persze lehet ez rossz köztársaság, foglyul ejtett társadalom, autokrácia és még ezeregy minden, de köztársaság. Ennek fényében köztársaságpártiságot hirdetni, az maga az elmebaj. Sőt, sem az összefogásból, sem a közös listákból, sem pedig az említett köztársaságpártiságból még együtt sem lesz ehető párizsi.

Sorolhatnánk naphosszat.

Pedig a Fidesz is hatalmasakat hibázott, ám nem tudunk egyetlen esetről sem, amikor a neoliberális ellenzék rárepült volna ezekre. Futni hagyták a fideszest, amikor lebukott, hogy iskolákban, munkahelyeken kampányolt, amikor hamis képet keltve az állam képviseletében mutatkozott az átadó ünnepségeken, bénán tűrték a fideszes versenyző már a kampány elején világossá váló sokszoros, azaz sok száz milliós anyagi fölényét, holott a törvény sem enged 5 milliónál nagyobb kampányköltést.

A lakosság ugyanakkor egy “keresztény” háziverseny közepén találta magát. Valójában csak a leglelkesebbek mentek el szavazni, és kvázi soha nem tudhatjuk meg, hogy az otthon maradó többség mit gondolt. Igaz, a politika számára a nem szavazók sajnos nem is túl fontosak. Pedig ebben a közegben van a legnagyobb tartalék. Meggyőződéssel mondjuk, hogy aki ebből a passzív tömegből tud meríteni, az szinte mindent vihet a következő választásokon. (Mi, az ISZOMM részéről erre törekszünk.)

Végül, beszéljünk a neoliberális ellenzék legostobább becsípődéséről, ami abban áll, hogy aki nem rájuk és nem is a kormányra, hanem valaki harmadik (negyedik, ötödik stb.) jelöltre szavaz, az a voks tulajdonképpen őket illetné. Rossz hírem van. Az a voks, amit nem a kormány és nem is összefogás kap, az se nem a kormányé, se nem az összefogásé. A szavazat ugyanis azoké, akik kapják. Pont.

Ha bárki olyasmit akar ebbe belemagyarázni, hogy az a szavazat akár az övé is lehetett volna, az egyszerűen nem érti a realitásokat. Igen nagy butaság ugyanis letagadni azt, hogy létezhetnek olyan választópolgárok, akik sem a kormányt, sem a neoliberális összefogást nem akarják támogatni. Ha csak e kettőből állna a választék, akkor ezek az emberek egyszerűen nem mennek el szavazni. Ha pedig van bővebb választék, s abban találnak kedvükre valót, akkor pedig elmennek és voksolnak.

Hadd legyünk kicsit didaktikusabbak: az a szavazat, amit a neoliberális összefogás (vagy bárki) nem kap meg, az nem volt és nem is lesz az övé! Ennél nem bonyolultabb.

Kicsit régebbi demokráciákban a főerők simán felfogják a fenti összefüggést, és piszkosul nem azzal foglalkoznak, hogy ki mindenki kap rajtuk kívül még szavazatot, hanem azzal, hogy a másik főerőhöz képest hogyan tudnának legalább eggyel több voksot szerezni. Ennek a forrása viszont pokolian nem a máshová elkötelezett, tehát számukra gyakorlatilag elérhetetlen szavazók táborában rejlik, hanem az inaktívak, a billegők, vagyis az otthon maradók világában.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevében tehát kikérjük magunknak, hogy a neoliberális ellenzék megvezetett hülyének, vagy eltérített báránykának tekintse azt a 770 embert, aki most Borsodban ránk szavazott. Ők egészen pontosan arra a jövőképre szavaztak, amit képviselünk: a szociális válság felszámolására. Büszkék vagyunk rájuk, és velük vagyunk.

Hogy többen legyenek, ahhoz fapados nemzeti minimumok és délibábos összeborulások helyett világos politika, vonzó jövőképre van szükség. Mi ez utóbbit kínáljuk, s ennek fényében indítottuk útjára az ISZOMM politikai programját.

Huszti Andrea
Szanyi Tibor
Székely Sándor

Borítókép: Bíró László és Karácsony Gergely a szerencsi piacon

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: muonszerk(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •