Lesz-e még baloldali jövő?

Már régóta gondolkozom azon, hogy miért van a magyar radikális baloldal ilyen áldatlan állapotban. A mozgalom sok kis csoportocskából áll, akik képtelenek egymással szóba állni, nemhogy fegyelmezetten dolgozni a közös cél érdekében. A dolgozók emancipációs mozgalma megosztott és magát eszi meg. Pedig értelmes célt képvisel, szükség van rá, mert a munkából élő ember jogait a szélsőjobboldali-neoliberális hatalom napról napra csorbítja. Ez azonban a jéghegy csúcsa: közösségünket egyre-másra érik a külső támadások. Össze kell fognunk végre, mert a dolgok jelenlegi állása immár létünket fenyegeti. Nem túlzás azt állítani, hogy túl nagy már a tét.

Hazánkban nincs egy politikai erő, amely értelmes témákkal komolyan foglalkozna úgymint az elszálló lakásárak, dolgozók munkakörülményei és megélhetése. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a munkavállalók hazánkban is egyre kisebb arányban részesülnek az – általuk megtermelt – vállalati profitokból. Csak egy kis csoport áll ki a szolidaritásért és egyenlőségért, a mindenkinek járó ingyenes oktatásért. Kérdem én, hogy lehet ez? De ne kanyarodjunk el ennyire, hisz ott tartunk, hogy ennek a kis radikális baloldali közösségnek a még kisebb szigetecskéi egymás ellen viselnek hadat. X leszólja Y-t, Y-nak unszimpatikus Z ezért nem dolgoznak együtt. Pedig a közös mozgalmi munkának nem kéne függnie a kölcsönös szimpátiától, unszimpátiától és apróbb ideológiai ellentétektől. Munkahelyeken sem fontos, hogy mindenki egy hullámhosszon legyen. Együtt dolgozunk összehangoltan, hogy a munka a nap végén elkészüljön és megvalósuljanak a vállalat közép- és hosszútávú céljai. Egy vállalat is egy szervezet, ahol emberek összehangoltan, fegyelmezetten dolgoznak a vállalati célért, picit más, mint egy politikai párt vagy civil szervezet, de a lényege így is ugyanaz: egy célért kell dolgozni. Fegyelmezett munka valamiért, mert a mozgalmi munkát is így kell(ene) felfogni. Fontos belátni, hogy egy ilyen ellenséges közeg nem alkalmas arra, hogy a baloldal bővüljön, hisz így energiáinkat egymásra lőjük el, melyek így semmivé foszlanak, mert az építés helyett – saját táborunk – rombolására használjuk őket fel. Ez az állapot elriasztja azokat, akik csatlakoznának hozzánk. Jó hír azonban, hogy a kilábalás egyáltalán nem lehetetlen, ezt számos történelmi példa bizonyítja.

Bizonyára sokan emlékeztek az 1998-ban indult “Otpor!” mozgalomra melynek célja az volt, hogy eltávolítsák a hatalomból a népirtás és terrorcselekmények miatt bírósági eljárás alá vont Slobodan Miloševićet, aki Orbánhoz hasonlóan nacionalista ostobaságokkal hergelte a lakosságot egymás ellen, hogy az “oszd meg és uralkodj” elv alapján hatalmon maradhasson. Milošević ellenzéke hihetetlenül megosztott volt, de végül sikerült összefogniuk és megszabadultak a zsarnoktól. A hazai ellenzék is a jelek szerint sikeresen fogott össze, hogy legalább matematikai esély legyen Orbán legyőzésére ebben az elcsalt választási rendszerben, hogy hova jutnak az összefogással majd meglátjuk, mint ahogyan azt is, hogy a Jobbikot sikerül-e kordában tartani, mivel illúzióink nem lehetnek afelől, hogy a szélsőjobboldali párt legbelül semmit nem változott.

Ami a valódi baloldal, a munkásmozgalom ügyét illeti válaszút elé érkeztünk: összefogás és fennmaradás vagy széthúzás és út az örök feledésbe? Vagy együtt dolgoznak a radikális baloldal kisközösségei, hogy mindannyian megerősödjenek vagy egymás ellen harcolva az egész mozgalom feledésbe merül és csak emléke marad meg, hogy egyáltalán létezett. Ha marad emléke egyáltalán, mert ezt kárörvendő ellenségeink nem fogják megengedni.

“Világ proletárjai, egyesüljetek!” Marx-Engels, 1848: A Kommunista Párt kiáltványa

Munkások Újsága, B-gy

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük