Ma Magyarországon

Ma Magyarországon az emberekben benne van a félelem, ha fellépnek a kormánnyal szemben, hogy ezt a magánéletükben vagy a munkahelyükön vissza fogják kapni. Az ilyen eseteknek nagyon megfélemlítő hatásuk van.

Vegyük példának Nagy Blanka esetét. Blanka egy kormányellenes tüntetésen szólalt fel és a beszédét valóban nem éppen vállalható stílusban adta elő (no de a kormánypárti véleményformálók, mint Bayer Zsolt, hogy beszél, amikor a homoszexuálisokról vagy az ellenzéki politikusokról kell véleményt mondania?). Ennek köszönhetően Blanka lejáratására beindult az egész kormánypárti média. Hazugságokat terjesztettek róla és a kormánypropaganda célpontjává vált. Nyilvánosságra hozták az ellenőrzőjét (Farkas Flóriánét mikor láthatjuk?).

Ma Magyarországon Orbán Viktor és bandája az EU közreműködésével hordja el a demokrácia „tégláit”. Ugyanis az EU mindvégig asszisztál ehhez, hiszen nem vonja meg a forrásokat, amivel életben tartja a rendszert. Ugyanis, ha elfogyna a pénz, akkor a rendszer is bukna.

A munkásosztálynak meg kéne értenie, hogy fontos belépni a szakszervezetekbe, mert úgy tudnak a jogaikért a legjobban kiállni. Ha mindeni úgy áll hozzá, hogy majd más megteszi, akkor senki sem fogja. Ha Magyarországon a munkásoknak erős szakszervezeteik, érdekképviseleteik lennének, akkor a Fidesszel sem lennének ilyen elnézőek az EU-ban, mert a magyar munkavállalókat nem tudná annyira kiszolgáltatni a multiknak.

Ma Magyarországon az események és Hitler náci Németországának kezdeti szakaszán több párhuzam is megfigyelhető:

• Bizonyos csoportok kirekesztése a nemzetből. A szélsőségesebb Fidesz hívők között eltejedt az a vélemény is, hogy csak az lehet igaz magyar, aki támogatja Orbán politikáját és a Fideszre szavaz.
• A sajtó megnyirbálása. Ellenzéki lapként nagyon nehéz versenyben maradni, mert a kormánylapok rengeteg támogatást kapnak állami hirdetésen keresztül. Magyarországon az egyik legnagyobb médiapiaci befektető az állam. Abszurd, nem?
• A tudományban és a művészetben szinte csak azok kapnak teret, akik a kormányhoz hűek.
• Az ország vezetésével kapcsolatban megfogalmazott kritikákat, véleményeket háborúként kezelik.
• Mindkét rendszerben a propaganda tele volt gyűlölettel.

Hogy Orbán ezt mind megteheti, ahhoz az unió is asszisztál, ugyanis komolyabb lépéseket nem tett a Fidesszel szemben egyszer sem és az uniós forrásokat sem fagyasztotta be.

Az EU szó nélkül hagyja, hogy Orbán azt tegyen, amit csak akar, amíg a magyar munkavállalókat kiszolgáltatja a multiknak. A miniszterelnökünk a magyar munkásosztály helyett a multik oldalára állt.

Ma Magyarország két részre szakadt. Amíg ez a két társadalmi buborék folyamatosan szidja egymást és szinte semmilyen kommunikációt nem folytatnak egymással, addig az EU-s források kormányhoz közeli oligarchák zsebébe vándorolnak. Tökéletesen működik az „Oszd meg és uralkodj!” elve.

Kovács Márkó

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük