Ma van a szülinapunk (10 és 173)!

Táncsics Mihály, lapunk alapítója mai szóval “hiperaktív” forradalmi elme volt. Két héttel börtönéből való kiszabadulása után máris összerakott egy újságot, tartalommal, arculattal, terjesztési elvekkel. Manapság az ilyesmi elképzelhetetlen sok hónapos egyeztetések, marketingstratégiák és egyebek nélkül. Táncsicsnak azonban volt mondandója és volt célközönsége is, akiket meg akart szólítani. Nem, nem a korabeli magyar urakhoz szólt, akik Kossuthal együtt lelkesedtek és nem is a Petőfihez hasonló lánglelkű ifjakhoz, hanem a kor “egyszerű” embereihez. Korának dolgozó többségéhez, a politikai öntudattal még alig rendelkező munkásokhoz és jogok mellé földet is követelő parasztokhoz, az agrárproletárokhoz. A Munkások Újsága ebben a közegben hamarosan az egyik leghangosabb érdekvédelmi hang lett, nem véletlenül keresték meg sokan a lap cikkei miatt Kossuthot és javasolták neki, hogy tegye már vissza tömlöcébe március 15-e hősét, aki földet, jogot, főleg szociális jogokat követelt az ország dolgozó többségének. 

Amikor 2011-ben úgy döntöttünk, hogy Táncsics lapját újraindítjuk – büszkén vállalva elődünk szellemi örökségét – akkor már sok évnyi politikai jellegű közszereplés volt csapatunk mögött. Demokratikus Hálózat, Zöld Baloldal. Több olyan szerveződés, mely a radikális hangú baloldalt próbálta aktivizálni, azonban folyamatos probléma volt, hogy ezt a hangot nem szerette sem a jobboldali, sem a liberális vagy polgári sajtó. Vagy nem írtak kezdeményezéseinkről vagy olyan antikommunista és lesajnáló hangon, amitől bizony nyílt a bicska a zsebünkben. Ez már az az időszak volt, amikor már nem csak a baloldaliság, hanem olyan addig konszenzusos alapértékek, mint az antifasizmus is kezdett elhagyagolt érték lenni az ország többsége számára. 

A Munkások Újságának 2011-es újraindításánál kiváló csapat rakta össze az anyagokat, nyomtatott formában jelentünk meg. Akkor még velünk volt Kalocsai Kinga, Csókás Máté, azóta is csapat tagja Galba-Deák Ádám és Tamás Gábor. Öröm volt a lapot osztani a dolgozók hatalmas demonstrációján, amikor még Orbán első antiszociális intézkedései miatt tiltakoztak a szakszervezetek. Rengetegen voltak, örömmel fogadták a lapot. Később tevékenységünk teljes egészében az online térre terelődött át. Üdvözöltük a Magyar Szolidaritás Mozgalom megalakulását, ott voltunk az Operánál, ellendemonstrációt szerveztünk az első békemenet idejére a várba. Írásokkal és személyes jelenléttel is támogattuk az elmúlt 10 év szociális jogokat követelő mozgalmait. Együtt álltunk a rendőrsorfal előtt a rendvédelmisekkel, az éhségmenetelőkkel, a jogaikért küzdő egyetemistákkal. 

Visszanézve azt kell lássuk, hogy rövidnek tűnik, de mégis hosszú ez a 10 esztendő. És kevés dolog van, aminek örülni lehet. Kiépült és megszilárdult egy fasisztoid rendszer, amelyben alap a dolgozók brutális kizsákmányolása. Ennek ellenzéke ciklusról ciklusra vezeti a falnak az Orbánnal elégedetlen tömegeket és immár ezen belül is meghatározó erő lett az a szélsőjobb, melynek antiszemita és rasszista megnyilatkozásai mindenkor ellenségeink voltak. 

Az elmúlt 10 évben hol optimistán és boldogan, hol leverten és fáradtan tapostuk egy piros bicikli pedálját. Örömmel üdvözöltük a Negyedik Köztársaságot, összeraktuk a Balpártot, de az a radikális baloldal – melynek politikai térnyerését sürgettük – képtelen volt valós politikai jelenlétet produkáló formációvá válni.

A NER elátkozott struktúrája szekértáborokba kényszerít mindenkit. Mi ebből nem kértünk és nem kérünk. Nekünk nem irány sem Orbán, sem Gyurcsány. Ha valamiben, hát ebben következetesek voltunk. Ezért is örültünk, amikor két évvel ezelőtt körvonalazódni kezdett, hogy vannak mégis mások, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Régi barátok, elvtársak közeledése indult meg, akik hozzánk hasonlóan átestek sok-sok csalódáson, akik belátták, hogy a meglévő struktúrákba nem illeszthető bele a radikális baloldaliság. Újat kell hozni a politikába, olyan újat, mint amit a Munkások Újsága jelentett a sajtó világában.

Előbb Székely Sándor országgyűlési képviselővel és Huszti Andreával, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőivel indult el az együttműködés, majd leigazolt a csapatunkba Szanyi Tibor is. Sok beszélgetés után döntöttünk úgy, hogy hatékony cselekvésre kizárólag önálló párttal van lehetőség. Ebből lett tehát az Igen Szolidaritás, az ISZOMM, mely a radikális baloldal első olyan formációja, amely stabilan feltűnik a közvéleménykutatóknál, egyenlőre még kispártként, de a tavaly őszi időközi országgyűlési választáson elért 2,2 százalékos eredményünk már azt mutatta, hogy bizony vannak a szekértáborokon túl szavazók, akik keresik és megtalálják azt a politikai alternatívát, amit mi képviselünk. 

Ma a Munkások Újságánál szerkesztési alapelv, hogy a radikális baloldalt érintő ügyekről, témákról hazai és nemzetközi kitekintésben is hírt adjunk. Ez egy küldetés, hiszen ezt alig teszi meg helyettünk más. Emellett azonban vállaltan bele vagyunk állva abba a dologba, hogy az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat (ISZOMM) segítsük, természetes módon, mivel magunk is aktív részesei vagyunk annak. Sokan mondhatják, hogy “propagandisták” vagyunk és ezt nem is tagadjuk, hiszen erre ma nagy szükség van. Szükség van arra, hogy a politikai térképen valóban fontos ügyek is feltűnjenek. Olyan dolgok, mint a radikális mértékű béremelés, a családi pótlék ügyének rendezése vagy a nyugdíjasok helyzetének javítása, “jólléti” követelések hosszú sora, mely alapja lehet mindannak, amit modern Szocializmusnak hívunk. 

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •