Majdnem 32 ezer milliárdra nőtt az államadósság

Majdnem 2200 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága az első félévben, így átlépte a 30 ezer milliárd forintot – derült ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) júniusi beszámolójából.

A növekedésből több mint 900 milliárd forintot a devizaadósság tett ki az új kibocsátásoknak és a gyengébb forintnak köszönhetően. Utóbbi tényező önmagában közel 400 milliárd forintot adott az adósságunkhoz.

Június végére 31 853,3 milliárd forintra emelkedett a központi költségvetés adóssága, ez 2171,3 milliárd forinttal volt magasabb a tavaly év véginél – derül ki az ÁKK statisztikájából. A jelentős növekedés nem véletlen, hiszen a költségvetés több mint 1800 milliárd forintos hiányt halmozott fel ebben az időszakban, amit meg kellett finanszírozni.

A 30 ezer milliárd forint feletti adósság természetesen új csúcs, a kormány konvergencia programjában az idei évre becsült 47 ezer milliárdos GDP 67,8 százaléka a tavaly év végi 66,3%-kal szemben. Ráadásul a konvergencia programban még 3%-os gazdasági visszaeséssel számolt a kormány, miközben épp a napokban ismerte el Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy ennél nagyobb, akár 5-6%-os is lehet a recesszió.

Az adósságkezelő adatai szerint az adósságon belül a devizaadósság fél év alatt 921,3 milliárd forinttal emelkedett, vagyis a növekedés majdnem feléért ez volt felelős. Mindez azért érdekes, mert az utóbbi években inkább azt szokhattuk meg, hogy csökkent a devizaadósság, hiszen a lejáratokat forint kibocsátásokból finanszírozta az állam többek között a lakossági állampapírok felfutásának köszönhetően.

Portfolio

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •