Már Matolcsy is elismeri, hogy elszabadulóban az infláció

Matolcsy György már nyíltan beszél arról, hogy az infláció durván nekilódult, emiatt a fizetések, nyugdíjak vásárlóértéke folyamatosan csökken. A mostani helyzetet átmenetinek tekinti, úgy gondolja, hogy az infláció elszabadulásától nem kell tartani. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ennek ellentmondó módon korábbi prognózisát módosítva az idén már majdnem négy százalékos inflációt is elképzelhetőnek tart.

A Monetáris Tanács (MT) 2021. március 23-i ülését követően Matolcsy György  elemezte a magyar gazdaság helyzetét. Arról beszélt, hogy le kell győzni a vírust, megőrizni az árstabilitást, és persze helyre kell állítani a növekedést. 

Matolcsy minden korábbinál dinamikusabb helyreállításról beszélt, azonban ez ne tévesszen meg minket, ez a kommunikációs trükk arról szól, hogy ezzel az inflációs prognózis módosításáról tereljék el a figyelmet.  A korábban várt 3,5-3,6 százalék helyett 3,8-3,9 százalékos drágulási ütemre számítanak 2021-ben. Ez  hivatalos és nyilván optimista becslés, várhatóan ennél sokkal brutálisabb számok fognak jönni. 

Inflációs szempontból az egyik legfontosabb tényező az olajár jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban. Az MNB a következő időszakban emiatt és közvetlen hatásai miatt megugró inflációra számít. Úgy vélik az  inflációs kosárban az élelmiszerek, a szeszes italok és a dohányáruk ára továbbra is lendületesen emelkedhet, az üzemanyagok ára a második negyedévben lódulhat meg, míg annak továbbgyűrűző hatásai a harmadik, negyedévben jelentkezhetnek a többi árucsoportban is.

A Munkások Újsága Székely Sándort, az Igen Szolidaritás (ISZOMM) országgyűlési képviselőjét kérdezte a kialakult helyzettel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy pártja immár egy éve a szociális válság elhárításának szükségességéről beszél. Az utóbbi hónapokban álláspontjuk szerint a helyzet nagyon sokat romlott, az emberek a zsebükön is érzik ezt a romló helyzetet. Drágabb a benzin, a kenyér, szinte minden élelmiszer. Emiatt gondolták azt, hogy módosítaniuk kell szociális követeléseik irányszámait. Ma már 50 ezer forintos családi pótlékot, 250 ezres minimálbért, 100 ezer forintos szociális minimumjövedelmet és 50 ezer forintos nyugdíjas korpótlékot követelnek.

Munkások Újsága 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •