Még a jól keresőknél sem nőtt az infláció felett a fizetés

Fotó MTI
A havi bruttó 500 és 800 ezer forint közötti fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke az előző év 7,3 százalékos emelkedése után tavaly nem érte el a 3 százalékot – írja a Profitline.

Az elmúlt évben számos szektort érintettek negatívan koronavírus gazdasági hatásai. Különösen a tavaszi leállás idején zajlottak komoly létszámleépítések, de számos területen (turisztika, vendéglátás, rendezvényszervezés, stb.) a konszolidáció továbbra is több hónapot várat még magára.

Jelentősen csökkent a béremelési nyomás, a fehérgalléros középvezetők juttatásainak növekedése ebben az időszakban az inflációs ráta alatt maradt.

A veszélyhelyzet nyár elejére várt feloldását követően, a második negyedév végén gyorsulhat fel ismét a fehérgalléros bérek növekedése: a munkaerőért folytatott verseny erősödésével a munkaerő-megtartás ismét prioritássá válik, a fluktuáció alacsony szinten tartásának egyik leghatékonyabb eszköze pedig újra a versenyképes fizetések biztosítása lesz.

Profitline

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •