Meg fogsz bukni!

abcg

Minden valamire való diktátor a hatalmát a Néptől eredezti, Miként a Népre hivatkoznak akkor is, amikor a Népet sarokba szorítják, rabszolgaláncra fűzik vagy hagyják éhen dögleni.
Nálunk sincs ez másként. A Nép kétharmados többsége állítólag felhatalmazta a jobboldalt, hogy bármit megtehessen. Zsebre vághatja az országot, felszámolhatja a sajtószabadságot, kirakatszervezetté teheti az alkotmánybíróságot és silány pártpolitikai tákolmánnyá az alkotmányt és természetesen arra is fel lett jogosítva, hogy a munkavállaló többséget sarokba szorítsa, jogaitól megfossza.

Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy a baloldal amikor teheti nemzetére ront. Ennek az állításnak az igazságtartalmával nem vitatkozom, mert tömény ostobaság. Elég csak arra a történelmi tényre emlékeztetni, hogy a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege harcolt a román és cseh megszállókkal, felszabadították a felvidéket, míg az Orbán Viktor példaképének tekinthető Horthy Miklós a román megszállók által kitaposott ösvényen érkezett Budapestre.

Mindennek nincs jelentősége, mert egyértelmű, hogy Orbán évekkel ezelőtti állítása csak a gyűlölet szításának volt az egyik fontos eszköze. A baj az, hogy időközben bebizonyosodott, hogy a Fidesz tökéletesen illeszkedik a magyar jobboldal gyalázatos múltjához.
Igen, láthatjuk, hogy Werbőczy szellemi örökségét viszik tovább. A Dózsa és parasztjainak lázadását vérbe fojtó, a magyar népet ötszáz esztendőre gúzsba kötő urak örököseivel állunk szemben. Igen, az ő példájuk is bizonyítja, hogy a jobboldal amikor teheti ráront a Népre. Nem csupán élősködik azon, de változatos eszközökkel még kínozza is azt.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. El lehet venni a szegényektől és oda lehet adni a gazdagoknak. Meg lehet fosztani minket jogainktól, jogosultságainktól és bele lehet minket taszítani egy modernnek sem mondható
rabszolgaságba. Lehet minket hülyíteni azzal, hogy milyen lépéseket tesznek elméletben értünk. Gyakorlatilag látjuk, érezzük és tudjuk, hogy a sokadik bőrt nyúzzák le rólunk és a komoly társadalmi és gazdasági problémák
megoldása érdekében semmit sem tesznek, csak balfékséggel vagy szándékossággal rontják a helyzetünket.

El fog jönni a nap, amikor az utolsó csepp is belecsöppen a pohárba, elszakad az utolsó cérnaszál és kiborul a bili. Mennél jobban ragaszkodnak a népnyúzás mostani lendületéhez. Mennél jobban ragaszkodnak az agresszív és nagyképű kormányzati stílushoz. Mennél jobban ragaszkodnak egy megosztó és egyre jobban elutasított ember dominanciájáhoaz, annál hamarabb fog eljönni a valóban forradalmi változás napja. Nem tudni, hogy utcán vagy szavazófülkékben fog-e megtörténni ez a változás, de egy biztos.

Ha így folytatod, akkor rövid időn belül MEG FOGSZ BUKNI!

  •  
  •  
  •  
  •