Még inkább rabszolgává tehetik a munkásokat

Tiltakoznak a szakszervezettek – a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) frissen „összedobott” többpontos javaslata rabszolgánál is rabszolgábbá teheti a munkásokat, melyet a vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak.

Ez ugyanis nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten, ráadásul uniós jogokat sértő tartalommal – közölte felháborodva a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Ez a többpontos mentőcsomag pillanatnyilag nem más, mint a munkavállalók tökéletes kizsigerelésére alkalmas terv – közölte Kordás László. A MASZSZ elnöke leszögezte: a MAGYOSZ megalkotta a rabszolgatörvény 2.0-ás változatát, s ezzel az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a dolgozókat.

A munkavállalói képviselet értetlenül áll a javaslat a szabadságra vonatkozó pontja előtt, miszerint a gyárosok javaslatára enyhítenék „a következő évekre vonatkozó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását, valamint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályai”.

Ez azt jelenti, hogy ha a gyártulajdonos munkáltatónak az érdekei úgy kívánják, akkor a dolgozók akár évekig nem mehetnek szabadságra. Kordás László szerint ez a pont erősen ellentmond a vészhelyzeti intézkedésnek, hiszen az ötletgazda maga írja, hogy a következő évekre vonatkozik.

Ez a javaslat azonban több sebből vérzik – véli Kordás, aki példaként említi a csoportos létszámleépítésnek a felfüggesztésére vonatkozó pontot is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden bejelentési kötelezettség – és annak következményei nélkül – bármennyi embert, bármikor utcára lehet tenni.

A MAGYOSZ javaslata a túlmunka, a pihenőidő és a rugalmasabb munkaidőre is kiterjed, ami – a MASZSZ olvasatában – végtelenül veszélyes, hiszen korlátlan beleszólást sugall. A MASZSZ-ál azt sem értik pontosan, hogy mit ért a gyáriparosok szövetsége a javaslatcsomagban olvasható munkaköri leírástól való eltérés alatt. Félő – mondja Kordás -, hogy ez is a munkavállalók kárára fog megtörténni csakúgy, mint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak tervbe vett enyhítése.

A MASZSZ elnöke szerint teljesen egyértelmű, hogy a gyárosok a munkavállalók kárára kezdenek alkudozni, őket kizsigerelve akarnak kimászni a járvány okozta gazdasági gödörből. E véleményhez a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is csatlakozott. A két szakszervezeti szövetség azonnali egyeztetést követel.

 A mintegy 130 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség és a közel 60.000 közszolgálati munkavállalót képviselő SZEF határozottan tiltakozik a tervezet bevezetése ellen, s azonnali egyeztetést kezdeményez

  •  
  •  
  •  
  •