Meghalt Balogh Lajos Paci

28 éves korában koronavírus következtében elhunyt a közismert roma folklór zenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos Paci, közölte a Roma Sajtóközpont. Azóta a hírt az önkormányzat hivatalos oldala is megerősítette.

A VIII. Kerületi önkormányzati képviselő nemrég közölte az oldalán, hogy COVID-19 fertőzéssel került kórházba. Később állapota súlyosbodott, lélegeztető gépre került.

Balogh alapítója volt az első roma televíziónak, de vezetett folklór együttest is. Korábban országos és helyi kampányt indított a szavazatvásárlás ellen és a tisztességes kampány mellett.

Balogh Lajost a VIII. kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti.

Kép: Balogh Lajos Szegeden a „Stop masírozás! Békés kiállás a szegedi Dugonics téren” című rendezvényen 2019. június 1-én.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •