Mi lenne, ha…

thinking

Éjszakánként, amikor elcsendesedik (egy kis időre) minden és már csak a jelzőfények világítanak, az ember elfilozofál dolgokon, hogy „mi lenne, ha”, vagy „mi lett volna, ha” gondolatokon, az életén, a környezetén és még sorolhatnám, hogy miken. Elgondolkodik és egyúttal el is szomorodik, hogy milyen világban, helyesbítve milyen országban is él, élünk. Elkeseredik minden normálisan gondolkodó, mert nem kell ahhoz diploma, hogy lássa, érezze milyen nagy bajban is vagyunk. Igen, nagyon nagy a baj és sokan nem is látják a megoldás. Pedig szerintem megoldhatóak és felszámolhatóak. Csak rajtunk múlik, embereken, hogy kiadjuk az utasítást vagy mismásolunk tovább, eltűrjük, hogy kihasználjanak, becsapjanak minket. Nekünk kell eldönteni, hogy hogyan tovább. Igaz, akkor ki kell szállni a kényelmes fotelból, fel kell kelni a számítógépek elől és már nem lesz elég egy „like” a közösségi oldalakon.

Gondoljunk csak bele, hogy 2012-ben az EU tagjaiként rosszabbul élünk mint abban az átkos korszakban, amikor állítólag diktatúra volt, igaz ezt a diktatúrát én gyermekként egyáltalán nem éreztem. Elértük azt, hogy hetente több ezer munkahely szűnik meg, az egészségügyi ellátásunk romokban hever, az orvosok-ápolók csomagolnak és külföldre mennek dolgozni, a fiatalok tömegesen menekülnek el hazánkból, a megszorításoknak se eleje, se vége, százezer számra éheznek a gyerekek országunkba. A nyugdíjasok útban vannak, a rokkantak nem is rokkantak, a nők pedig csak verve jók ennek a kormánynak. Az már nem is család ahol az anya egyedül neveli gyermekét, gyermekeit, az már csak egy kapcsolat. Pedig én már hallottam azt a kifejezést, hogy csonka család, kedves képviselő urak! Az állatokat- életüket törvény védi, az anyákat és gyermekeket pedig semmilyen jogszabály nem védi meg megfelelően a családon belüli brutalitástól. Bár a „nagy” népi felháborodást követően ígéretet kaptunk mi magyarok, hogy megalkotják a megfelelő törvényt ez ügyben.

Azon is el kell gondolkodnunk, hogy egy szórakoztató tömegrendezvényre megyünk-e el, vagy olyan eseményen is részt veszünk ami az életkörülményeink javítására, annak figyelem felhívására szerveznek. Azt is át kell gondolnunk, hogy amíg az emberek életszínvonala ilyen jelentősen megromlott a vezetőink miért is vesznek fel több százezer forintos, illetve több milliós fizetést? Egy-egy ilyen nagyságú fizetésből hány családnak kell megélnie? Mennyi éhező gyermeknek lehetne ételt biztosítani? Meg egyáltalán meg érdemlik-e ezt a magas javadalmat?

Azzal, hogy közmunkásítunk és árvácskákat ültettetünk a települések főtereire a maximum 47000 forintos fizetésért még nem lett megoldva a munkanélküliség problémája. Van olyan település ahol 26%-os, vagy ennél magasabb a munkanélküliek száma, és ezek már csak a regisztrált személyek. Azokról az emberekről akik már nincsenek benne a rendszerben nem rendelkezünk pontos adatokkal csak tippelni merünk. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy ha rohamosan romlik a közbiztonság.

Többek között itt szeretném kiemelni, hogy külön köszönet illeti meg mindazokat akik ilyen sikeresen tönkre vágták a magyar légiközlekedési ágazatot. Nagyon jó ötlet volt eladni (tartós bérletbe adni) a Ferihegyi repteret, hagyni, hogy a MALÉV meghaljon. Csak néhány ezer munkahely szűnt meg ezidáig a többinek a likvidálása meg folyamatban van, csak néhány ezer család lett tönkre vágva. Köszönöm! Igazi csapatmunka volt!

Összegezve a dolgokat változtatnunk kell, változnunk kell! Az előzőekben felsoroltak csak töredéke annak amit az elmúlt években végrehajtottak vezéreink. Fel kell emelni a hangunkat. Meg kell mutatnunk, hogy a nép nem ezt akarja, hogy nem erre adtunk nekik felhatalmazást, hogy nem a maguk előnyszerzésére készítsenek törvényeket, rendeleteket!

Én legalábbis nem így képzelem el az államvezetést.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük