Mi lesz most a baloldallal?

Majd egy hónap telt el azóta, hogy az önkormányzati választás történelmi fordulatot hozott a magyar belpolitikában. Nyilvánvalóvá vált, hogy teljeskörű ellenzéki összefogással megborítható a NER kényes egyensúlya. A Fidesz elbukta Budapestet, a fővárosi kerületek többségét és nagyon sok megyei jogú várost is. 

Az ellenzéki összefogásban a karakterét, mondandóját vesztett MSZP, a kispolgári és Gyurcsány Ferenc imádatára épülő DK, az SZDSZ reinkarnációnak tekinthető Momentum, a széljobbos gyökereitől látványosan elfordulni vágyó Jobbik valamint a zöldnek és nyomokban baloldalinak is tekinthető Párbeszéd vett részt. Az a baloldal, amely szociális szempontból magyar mércével még radikális lenne, kimaradt. Nem csak azért, mert az előbbi jobboldali és liberális politikai formációk vezetői utálják a valódi baloldalt, hanem azért is, mert időközben teljesen eltűnt a politikai térképről. 

Azt se mondhatjuk, hogy a rendszerváltás után bírt a magyar radikális baloldal valós politikai jelenléttel. Thürmer Gyula pártja mindenkoron egy kádári nosztalgiapárt volt, mely 1998-at (a fordulat 2002 után következett be, miként arra olvasók felhívták a figyelmem – szerző) követően egyértelmű jobboldali fordulatot hajtott végre, azóta is Orbán tartja politikai lélegeztetőgépen. Az MSZP, mely három évtizede még nyomokban baloldaliságot is tartalmazott, egy-egy kósza próbálkozástól eltekintve érdemben nem volt baloldalinak nevezhető. A 2002-es választási győzelem és Gyurcsány miniszterelnökség közé eső időszak és Botka rövid, de legalább balos kampányát emelhetjük ki ebből a szempontból. Minden más esetben szélsőséges kapitalizmusbarátság, a megszorítás politikai csodaszernek tekintése és ellenszenves nyugatimádat és ideológiai liberalizmusjellemezte a pártelitet. A tehetségtelen harmadvonalbeli korrupcióra hajlamos csinovnyikok előtérbe kerülése pedig garancia lett a tartós lejtmenetre. Talán nem is véletlen, hogy a sikeresnek tekinthető választás után olyan botrányok robbantak ki, amelyek gyorsan véget is vetettek a visszaerősödésről szőtt álmoknak. 

Érdemes itt szólni pár szót a kisebb-nagyobb próbálkozásokról, melyek lehettek volna baloldaliak. Ilyen volt tíz évvel ezelőtt a Zöld Baloldal, melyet rövid ideig még Tamás Gáspár Miklós is vezetett, de egy sikertelen országgyűlési és önkormányzati választást követően lényegében megszűnt. Minden ilyen jellegű próbálkozások közt a legígéretesebb a Negyedik Köztársaság volt, mely alulról szerveződött, el tudott érni országos szervezettségi szintet is, ráadásul a magukat radikálisan baloldalinak mondott politikai formációk közül ők voltak az egyetlenek a rendszerváltás óta, akik az ország több pontján is képesek voltak 2014-ben a jelöltállításra. Őket a Balpárt követte, de ez a formáció politikai jelenléte már meg sem közelítette azt, amit a 4K elért. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy ezt a pártot és a vele együttműködő Munkáspárt 2006-ot még meghívták 2016-ban egy előválasztási megbeszélésre, ahol Gyurcsány a DK és Bokros az akkor még létező MOMA részéről kezdeményezte a Balpárt kizárását az előválasztási együttműködésből. Ez a kirekesztés jól mutatja, hogy mire lehet számítani ebben a közegben a radikális baloldaliaknak. 

Ami némi optimizmusra adhat okot, az a Párbeszéd, mely jó politikai karakterekből áll és jól tudja elhelyezni magát a politikai palettán. A párt hangsúlyosan baloldali, egy ideig úgy tűnt, hogy emögé lehet valós politikai tartalmat is tenni. A 2019-es önkormányzati választáson elért ellenzéki győzelem azonban ellene szól az ilyen irányú várakozásoknak. Egyértelműen az körvonalazódik, hogy baloldaliak és baloldaliság minimális teret sem kap az ellenzéki többségű területeken. Neoliberális politikusok, politikai formációik és többször lejáratódott és korrupcióra való hajlandóságot mutató technokraták kerültek előtérbe. Olyan politika megvalósítása került napirendre, amelynek mi ugyanúgy ellenzéke kell legyünk, mint voltunk Tarlóséknak. Politikai hiba egyenlőségjelet tenni a volt főpolgármester és Karácsony közé, de az is hiba, ha azt várjuk, hogy bármiféle baloldali fordulatra kerülhet sor ott, ahol Orbán ellenzéke győzött.

Akkor mégis mit kell tenni? A hazai radikális baloldaliak többsége az elmúlt évtizedekben úgy érezte, hogy önálló politikai formáció szervezése zsákutca, mert az nem tud megerősödni. Emiatt balosnak is tűnő formációkban kezdett tevékenykedni, de ezek közül egy sem lett olyan, amely tudott és akart volna ezen a területen erősödni. Az LMP vagy a Párbeszéd bevállalt ugyan minimálisan szociális követeléseket is, de alapjaiban antikommunista zöld  formációk lettek, előbbi mindezt nemzetieskedéssel is megfejelte. Az MSZP-ben a baloldaliság belső gettókba lett szorítva, képviselőinek érdemi hatása a párt működésére soha nem volt. A “munkáspártok” pedig mindenkoron egy-egy vezető politikai túlélésének adtak teret, komoly kádárista nosztalgiával megspékelve mindezt.

Ebben a helyzetben közös felelősségünk, hogy megtaláljuk a hatékony működés valódi kereteit. Nem lehetünk biodíszletek antiszociális és antikommunista szerveződésekben és azt is el kell felejteni, hogy emberi és politikai alkalmatlanságukat számtalanszor bizonyított vezetők mögé állunk be. Természetesen jelen kell lennünk az utcán is, de semmi okunk azt gondolni, hogy Orbán utcai ellenzéke hajlandó lenne elfogadni és támogatni a radikális baloldal követeléseit. Az nem politikai jelenlét, ha vörös zászlóink feltűnnek kormányellenes tüntetéseken. A politikai jelenlét ott kezdődik, hogy vannak szerveződéseink és azok képesek újrateremteni az eltűnt politikai közösségeinket.

Kalmár Szilárd

  •  
  •  
  •  
  •  

2 Comments on “Mi lesz most a baloldallal?”

  1. Érdeklődve olvastam a cikket. Sajnos csak azt láttam hogy a cukkíró egy olyan radikális baloldalról ír amit se megvalósítani, se beágyazni a magyar társadalombe már nem lehet. Semmit nem lehetett látni a radikális baloldal elveiből, mit akarnak tenni, hogyan képzelik el a követendő politikájukat, gatdasági kérdésekben mi a véleményük, hogyan viszonyulnak a külföldi multikhoz stb. Ezen elvek tisztázása nélkül nem vehető komolyan egy ilyen kisérlet. A magukat baloldalinak, liberálisnak mondott pártok ekézése nem új a szerző részéről, elég sok rosszindulat van a leírtakban, amely megint csak általánosságokat ismételget. Azt hiszem egy ilyen felvetés sokkal alaposabb írást igényelne.

  2. Igen a kádári nosztalgia nem csak politikai eszköz de valós jelenség is jobbat az ország többsége kb 60% számára ez rendszer nem talált ki Az is világos az akkori 2014 un demokratikus ellenzék neo lib tőkés pártok fel szalámizták a 4k hoz hasonló szervezeteket Úgy gondolom nincs más hátra mint előre Összefogásban lenne az Erőnk Kérem küldjetek el a számaitokat az adott cimre

Hozzászólás a(z) Kálmán Péter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük