Minden ötödik magyarnak problémát okoz, hogy naponta rendes ételhez jusson

A magyarok 43 százalékának csökkent a jövedelme a koronavírus-járvány kitörése óta, minden harmadik pedig a munkáját is elveszítette részben vagy egészben, derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet az Európai Parlament kérésére végeztek június közepén online módszerrel.

Az európai átlag ehhez képest 28, illetve 21 százalék volt ugyanezeknél a kérdéseknél.

Az EU-ban a magyarok és a spanyolok között voltak a legtöbben – mindkét országban 43 százalék -, akik a jövedelem csökkenéséről beszéltek, és hasonlóan magas arányban – 41 százalék – állították ezt a görögök és a bolgárok. A lista másik végén a luxemburgiak állnak, akiknek csak 14 százaléka vallott arról, hogy kevesebb pénze lett, illetve 16-16 százalékkal a finnek és a dánok.

A magyarok 22 százalékának okozott gondot a hiteltörlesztés, míg az európaiak csak 14 százaléka panaszkodott ugyanerre.

Itthon az emberek ötödének az is problémát jelentett, hogy naponta rendes ételhez jusson, míg az uniós válaszadók mindössze 8 százalékának adódtak hasonló nehézségei.

Itt olvasható a teljes kutatás

eurológus

Foto: MTI

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •