Mindent visznek, ami mozdítható: 35 milliárd forint tisztán az Orbánhoz közeli vállalkozók zsebébe

A lopható szektorok húzóágazata Magyarországon az építőipar, azon belül is a nagy állami és uniós finanszírozású projektek. Itt képződnek a legnagyobb profitok a legkönnyebben, ezért hagyományosan ez az első olyan gazdasági szektor, amire rátelepszik pénzt szivattyúzó csápjaival a politika.

Egy probléma van vele: nem túl kiszámítható iparág. Ha nincs sok könnyen kiszórható pénz, akkor gyorsan kiszáradhat a bevételforrás, és persze akkor is bajok vannak, ha a tulajdonos elveszti korábbi, kedvezményezett pozícióját.

Ennek hatását láthatjuk a szektor legnagyobb cégeinek tavalyi évről szóló eredménybeszámolóin:

*A Swietelsky 2016-os eredményei még nem érkeztek be..

 

Az építőipari közbeszerzések legnagyobb cégei – amelyek között még mindig van három külföldi csoport, a Strabag, a Swietelsky és a Colas, bár egyre szűkülő piaci részesedéssel – sokkal-sokkal kevesebb árbevételhez jutottak tavaly, miután az uniós kifizetési ciklusok közötti üresjárat érződött a piacon. A régi programok már kifutottak, az újakat még nem írták ki. Egyedül az állami megrendelésekkel alaposan feltöltött, félig Garancsi István Orbán közeli üzletember tulajdonában álló Market Zrt. javította eredményeit jelentősen.

Az ebben az elemzésben szereplő másfél tucat vállalat elképesztő piaci erővel rendelkezik. A teljes magyar építőipar termelése az utóbbi években 1600-2000 milliárd forint körül volt évente. Ugyan közel húszezer cég dolgozik az építőiparban, mégis ez maroknyi, főleg állami forrásból dolgozó vállalat hozta a szektor termelése egészének harmadát-felét, 400-800 milliárd forintot.

Ráadásul rengeteg kisebb cég pont ennek a 18 közbeszerzéseket elnyerő nagyvállalatnak az alvállalkozójaként próbál megélni. Több-kevesebb sikerrel, mivel az alvállalkozók versenyeznek egymással, így jóval alacsonyabbak a profitráták, míg a nagy cégekre inkább a kartellszerű, az állam által irányított piacot egymás között felosztó magatartás a jellemző. Nem a hatékonyság növeléséből, hanem inkább az állami kiírások számukra kedvező befolyásolásával érik el a nyereségességet.

Ennek megfelelően a profitráták is óriásiak.

Érdemes nézni egy nettó profitrátát az utóbbi három évre. Ez úgy jön ki, hogy elosztjuk a cég nettó nyereségét (adózott eredmény) a cég nettó árbevételével. Az utóbbi három év átlagában ez így mutat.

Mészáros Lőrinc üzleti lángesze ismét megmutatkozik: éppen az ő vállalai (Mészáros és Mészáros, R-Kord) állnak a rangsor élén, de a harmadik helyen a szintén hozzá kötődő nehézsúlyú szereplő, Duna Aszfalt áll. Az élbolyban van Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. is.

Ha pusztán a profittömeget nézzük, tehát a szektorban megtermelődő tiszta nyereséget három év alatt, 137 milliárd forint jön ki. Ennek csak a harmada, 47 milliárd a külföldi cégek nyeresége. A nagyon szorosan Orbán-kötődésű cégek három év alatt 75 milliárd forint nyereséget értek el.

  • A Mészáros Lőrinc-cégek 12 milliárdot,
  • A Mészáros Lőrinchez kötődő Duna Aszfalt 30 milliárdot,
  • A Garancsi István résztulajdonában álló Market Zrt., valamint a Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau összesen 9 milliárdot,
  • A Simicska Lajos-féle Közgép 23 milliárdot.

A piac persze rendeződik át, részben olyan külső szabályozási kérdések miatt, mint az EU-s pénzek beáramlásának ütemezése, részben pedig olyan finom dolgok folyamányaként, mint két férfi összekülönbözése. Ehhez érdemes megnézni, mennyi pénzt vesznek ki évente ezekből a cégekből.

Simicska Lajos 28,7 milliárd forintot vett ki a Közgépből 2010 és 2015 között, ebből 16 milliárdot lényegében már az Orbán Viktorral való szakítást jelző gecinap után (a 2014-es év után kivett 11 milliárd forint osztalékról éppen a nagy napot követő hetekben hozta meg a döntést).

A 2016-os év után viszont már egy fillért sem tudott kivenni Simicska a legfontosabb cégéből, ami mutatja, milyen nehéz helyzetbe került politikai patrónus nélkül.

Látszik viszont, az Orbán-kötődésű cégek hogyan kezdtek elképesztő nyereségeket kirámolni.

Három év alatt 35 milliárd forint került az Orbán Viktorhoz közvetlenül közel álló vállalkozók zsebébe, csak ebből a néhány építőipari cégből.

Ha Simicskát is beleszámoljuk – hiszen végső soron ő is a miniszterelnöknek köszönheti vagyonát –, akkor 51 milliárd ment három év alatt Orbán-közeli bankszámlákra, teljesen legálisan.

Érdekes módon nem csak a Közgépnek volt igazán rossz éve: teljesen szétesett egy korábbi közbeszerzés-kedvezményezett cég, a Békés Drén is. Árbevétele a tizedére zuhant, 19,3 milliárdról 1,9 milliárdra, és bár a költségei is csökkentek, de nem ennyire durván, ezért a 2015-ös 2,8 milliárdos nyereséget egy vastag, 1,6 milliárdos veszteség követte tavaly. Még 1-2 ilyen év, és a cég feléli saját tőkéjét.

A korábban Simicskával együtt dübörgő Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd is csak szenvedett: üzemi szinten egymilliárdos mínuszba csúszott, csak a leányvállalatai húzták minimális nyereségbe. Az Euroaszfaltnak is eltűnt tavaly a profitja, ami egyébként a korábbi években sem volt megközelítőleg sem olyan vaskos, mint a Duna Aszfalté.

 

Forrás: https://444.hu/2017/06/09/mindent-visznek-ami-mozdithato-35-milliard-forint-tisztan-az-orbanhoz-kozeli-vallalkozok-zsebebe

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük