Mire jó ma egy szakszervezet?

kordas laszlo 2

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt az Új Egyenlőség stúdiójának vendége. Kordás László többek között kifejtette, hogy a ma hatályos munka törvénykönyve teljesen a tőke oldalára állt, s a munkavállalók pedig – akik közül sokaknál már betelt a pohár – többé nem a mikuláscsomagot várják a szakszervezetektől. Fel van adva számukra a feladat.

A szakszervezetek 1990 után más szerepet kaptak, s az érdekvédelemre helyeződött a hangsúly. Jó időnek el kellett telnie azonban, mire a szakszervezetek megtalálták a helyüket, sőt ez a folyamat még ma is tart. Jelentkezett egy másik igény is. Ahol nagy tömegben vannak jelen a munkavállalók, ott fogyasztói csoportot is képeznek. Ezért egyéni kedvezményeket és szolgáltatásokat nyújtani lehet nekik, s ezek megszerzése került előtérbe az érdekvédelem mellett.

Ideális helyzetben az érdekvédelem és a szolgáltatás egyszerre lenne feladata a szakszervezeteknek. A skandináv országokban például állami feladatokat vállalnak át a munkaközvetítésben, a segélyezésben, sőt a képzésben. Az ehhez kapcsolódó munkát a szakszervezetek végzik el, az állam pedig finanszíroz.

A szakszervezeti vezetők önmagukban semmire sem képesek menni. Csak akkor képviselhetik érdemben a munkavállalókat, ha azok összefognak mögöttük, s a tömeg erejével gyakorolnak nyomást az érdekeik érvényesítésére. De e szerveződéseket az emberek csak akkor fogadják el a magukénak, ha hatásos stratégiát látnak az érdekvédelemben. Azaz nincsen jobb tagszervező erő, mint egy eredményes sztrájk vagy nyomásgyakorló akció.

Ma a munkavállalók harmadát fedik le Magyarországon a szakszervezetek, de mind többen kezdik felismerni a jelentőségüket. Az egyre nagyobb munkaterhelés és a rossz bérviszonyok miatt sok munkavállalónál betelt a pohár. Az emberek már nem a mikuláscsomagot és az üdülést várják a szakszervezetektől, hanem egyre inkább a kemény érdekvédelmet (a jobb bérek, a jobb munkakultúra kiharcolását), ami a szervezettség növekedésének irányába hat.

Kordás László a beszélgetés során az érdekvédelem több homályban lévő részletét is megvilágítja, így az állammal és a munkáltatókkal folytatott tárgyalásokról is fellebbenti a fátylat, amire azért is szükség van, mert a korábbi átláthatóság és nyilvánosság a múlté.

Forrás: Új Egyenlőség

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük