Munkások a fehérorosz ellenállásban

Az elmúlt napokban újabb tömegtüntetések voltak Fehéroroszország városaiban. Nem csupán a fővárosban Minszkben van jelen az utcán az ellenzék, hanem valamennyi nagyobb városban is. Ennek ellenére Lukasenko elnök hatalma megszilárdulni látszik, amiben nagy szerepe lehet annak is, hogy az ellene irányuló sztrájkokat sikerül leszerelnie a hatalomnak.  Az elnök számára ezek az akciók azért is számítottak kellemetlennek, mert idáig a munkásokról azt gondolták, hogy stabil támaszai a rendszernek. 

Az országról nem véletlenül mondják, hogy az utolsó klasszikus posztszovjet utódállam. Lukasenko alatt megmaradtak a nagyobb üzemek, a magánosításnak csak nagyon szűk keretek között adtak teret. A Szovjetunió gazdaságilag fejlett tagköztársasága gépgyártás, elektronika, gyógyszergyártás terén is modern üzemekkel rendelkezett, amelyeket nem zártak be. Az utóbbi években azonban ezen a területen is nőtt a szociális elégedetlenség a fizetések értéktelenedése miatt. Nem meglepő, hogy a munkások jelentős része szembekerült az elnökkel a legutóbbi választás eredményének kihirdetését és a tüntetések elleni brutális rendőri fellépést követően. A nagyobb gyárakban ezek hatására induló sztrájkok alapvetően nem gazdasági jellegű követelésekkel álltak elő, hanem a politikai alapon bebörtönzöttek szabadon bocsátását és új demokratikus választás lebonyolítását követelték. Amikor például Lukasenko azt állította, hogy a sztrájkolók néhány tucatnyian vannak, akkor a minszki traktorgyár munkásai kollektíven csatlakoztak az utcai tüntetőkhöz, így demonstrálva, hogy a 16.000 dolgozó többsége nem az elnököt, hanem az ellene tüntetőket támogatja. 

Nem véletlen tehát, hogy a rendszer egyik legfontosabb célja a sztrájkok leszerelése, a sztrájkolók megosztása, a hivatalos szakszervezetektől új független érdekvédelmi szerveződések marginalizálása lett. Lukasenko pontosan tisztában van a ténnyel, hogy az ország gazdaságára, így a rendszerre is legnagyobb veszélyt nem a hivatalos liberális és nacionalista ellenzék jelenti, hanem egy aktív sztrájkmozgalom. 

A sztrájkolók helyzetét az is nehezíti, hogy a fehérorosz baloldal megosztott és tanácstalan, mert valós veszélyét látják egy ukrajnaihoz hasonló nacionalista, neoliberális fordulatnak. Bár a helyi szélsőjobb nem hasonlítható ahhoz az ukránhoz, amely lényegében egy klasszikus náci mozgalom, de sokakat riaszt, hogy az ellenzék szimbolikájában lemásolja a Hitlerrel kollaboráns időszak világháborús jelképeit. Ekkor az ország lakosságának a harmadát kiirtották a németek és helyi csatlósaik, így sokakat taszít az időszakra jellemző fehér-piros-fehér trikolor és a páncélos lovas címer is. Az utóbbi napokban a hadsereg éppen azzal az indokkal vonult az utcára, hogy az antifasiszta emlékműveket megvédjék az esetleges vandál támadásoktól.

Lukasenko látható eredménnyel épít arra is, hogy a tüntetéseket nemzetközileg az a Lengyelország és Litvánia támogatja a legaktívabban, amely országok az elmúlt évszázadokban szinte folyamatosan próbálták az ország területét hivatalosan, félhivatalosan magukévá tenni. Az ország ezer szállal kötődik Oroszországhoz, a lakosság nagyobb része nem is beszéli a fehérorosz nyelvet, így a keleti orientáció nyugatira váltása se vonzó mindenki számára. Aminek vonzereje van, az az Európai Unió, melyről a többség azt gondolja, hogy fejlett és demokratikus jóléti államok laza szövetsége, amely befogadja és a saját szintjére zárkóztatja fel Fehéroroszországot is. Természetesen ezen a területen is jelentős a bizonytalanság, mert a térségben ebből a szempontból kifejezetten rossz példának számít Ukrajna, amely gazdaságilag és politikailag is rosszabb helyzetbe került az Oroszországgal való konfliktusos fordulatot követően, sőt jelentős területveszteséget is elszenvedett. 

Az is gyengíti a Lukasenko elleni ellenzéki szövetséget, hogy annak ideológiájában a nacionalizmus mellett a neoliberalizmus kapja a legnagyobb teret. Sokan attól tartanak, hogy egy politikai fordulatot követően a védett és az orosszal lényegében összenőtt gazdaság összeomlik, a posztszovjet térségre jellemző vadprivatizáció veszi kezdetét, azaz gyárbezárások és azzal együtt járó tömeges munkanélküliség következik. Vannak akik ki is mondják, hogy a liberális ellenzék a munkások ellensége.

A jelenlegi helyzetben valós fordulatot az hozhat, ha képes megmaradni és megerősödni a fehérorosz sztrájkmozgalom és a mögötte álló helyi munkásosztály. Nem véletlen tehát, hogy Lukasenko szisztematikusan igyekszik ezt felszámolni, egyenlőre megfélemlítéssel és a nyugatos fordulatot követő gazdasági anarchia rémképének a felidézésével, gyárak bezárásával és sztrájkoló munkások elbocsátásával való fenyegetőzéssel. Úgy tűnik, hogy a liberális és nacionalista ellenzék sem tud mit kezdeni ezzel a mozgalommal. Az ő szerepük az lenne nemzetközi támogatóik szerint, hogy előkészítsék a terepet egy szélsőséges piacpárti fordulat számára úgy, miként az Ukrajnában is megtörtént. 

Megfélemlítés és jogos félelmek miatt tehát úgy tűnik marad Lukasenko és rendszere, mert az ellene szerveződő munkás ellenállás nem képes megerősödni a diktatúra és a liberális-nacionalista ellenzéke között. 

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •