Nagyot esett az épitőipar, az új szerződések száma is a harmadával csökkent

Egy hónap alatt 5,2 százalékkal esett az építőipar teljesítménye – tavaly márciushoz képest 3,4 százalék a visszaesés. Az építőipar jobban viseli a koronavírust, mint más szektorok, de mostanra itt is megjelent a visszaesés.

Egy hónap alatt – a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján – az építőipar termelése a februárihoz mérten 5,2 százalékkal mérséklődött. Összességében az első negyedévben az építőipari termelés lényegében nem változott (–0,1 százalék).

A kilátások sem valami fényesek: a megkötött új szerződések volumene 9,9 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 31,4 százalékkal kisebb lett. Az egyéb építmények építésére vonatkozóké viszont 18,9 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene összességében 16,3 százalékkal elmaradt a 2019. március végitől. (Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 2,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 24,4 százalékkal csökkent.

Mindeközben az árak hasítanak az építőiparban
Az I. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 8,8, az egyéb építmények építése vonatkozásában 7,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai egyetlen negyedév alatt 2,6 százalékkal emelkedtek.

ksh – mfor – mti

  •  
  •  
  •  
  •