Nálunk járulékcsökkentéssel, a környékbeli országokban bérkompenzációval védik a munkásokat

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) összegyűjtötte a munkavállalók védelme érdekében hozott európai kormányzati intézkedéseket, hogy bárki összevethesse azokat a magyar lépésekkel.

Az osztrák kormány a szakszervezetekkel és kamarákkal egyeztetve válságalapot hozott létre, hogy a vállalatok rövidített munkaidővel ugyan, de megtarthassák dolgozóikat. Ahol csökken a munkaidő, ott is megkapja eredeti bére 80-90 százalékát a munkavállaló, az ehhez szükséges pénzt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat biztosítja.

Görögországban a szabadságra küldött dolgozóknak minden négy napból hármat rendkívüli szabadságként könyvelnek el, a magánszférában az erre fordított bér egyharmadát, a közszférában az egész összeget az állam fizeti.

Németországban a megbetegedett vagy karanténba került dolgozók hat hétig a teljes alapbérüknek megfelelő kártérítést kapnak a tartományi kasszából, ezen túl pedig a szövetségi költségvetésből. Az önálló vállalkozók vagy szabadúszók esetében az ellátás alapja a tavalyi bejelentett éves jövedelem. Ha a cég dolgozóinak legalább tíz százalékát csak rövidített munkaidőben tudja foglalkoztatni, a kormány átvállalja a munkabérek kifizetésének 67 százalékát és a járulékait.

Franciaországban automatikusan betegállomány jár a 16 évesnél fiatalabb gyereket nevelő szülőknek, akik nem tudnak otthonról dolgozni. A turizmusban, a vendéglátásban, a közlekedésben, a szórakoztatóiparban és a kulturális életben tevékenykedő vállalkozások alkalmazottainak kényszerszabadságát teljes egészében kifizeti munkanélküli segély formájában a kormány, miközben felfüggesztik a kis- és középvállalatok járulékfizetési kötelezettségét, így segítve őket a fennmaradásban.

Romániában a képviselőház döntése szerint a munkáltatók kötelesek fizetett szabadnapokat adni az iskolabezárások miatt otthon maradt szülőnek, házaspárok közül csak az egyiknek. A 12 év alatti gyermekek felügyeletét ellátó fizetése 75 százalékát kapja, ami nem lehet több a bruttó átlagbér 75 százalékánál. Lengyelországban a válság miatt leálló cégek dolgozói megkapják az átlagkereset 80 százalékát, az összeg felét az állam, másik felét a munkáltató fizeti. A szerződésesek és az önfoglalkoztatók a minimálbér 80 százalékát kapják meg és juttatás jár a gyermekükre vigyázó szülőknek is az iskolaszünet idejére.

Mindeközben a magyar kormány a hitelmoratórium és az adó- és járulékkedvezmény mellett megengedte, hogy a munkáltató egyéni megállapodást köthessen a kirúgástól rettegő munkavállalókkal, amely szabadon eltérhet A munka törvénykönyve szabályaitól, de lehetővé tette a cégeknek az otthoni munkavégzés elrendelését.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) pénteken levélben kérte a kormányt, hogy a közszolgálati intézményekben is vezesse be a távmunkát, illetve az ügyeleti rendszert.

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •