Négy pont a vasárnapi nyitvatartásról

Ha a vasárnapot civil-társadalmi, vagy éppen családi életre akarjuk szánni (és ezt a polgártársainktól is elvárjuk), vagy akár mert azt az Úrnak akarjuk szentelni, akkor kifejezetten veszélyes lenne minden munkavégzést betiltani. Az egyház is tesz kivételeket. Ha nem tennénk, épp a vasárnap megünneplését, a vasárnapi családi-társadalmi életet tennénk lehetetlenné. Ha nem tennénk, akkor a lakáson és az utcákon, parkokon kívül nem lenne hely, ahol a család, a baráti társaság ezt a napot együtt eltöltheti: nem lenne vendéglő, sportrendezvény, kirándulóhely (ahova kisvasúttal eljuthatunk, ahol nyitva tartó büfét találnánk), állatkert, mozi, cirkusz, színház, lovas tanya, uszoda. Ahhoz, hogy mi a vasárnapot a család, barátaink körében eltölthessük, ezeket valakiknek működtetniük kell. A mi ünnepünket az ő munkájuk teszi lehetővé – amiért hálával, és magasabb bérrel tartozunk nekik.

A válaszunk tehát nem állhat meg ott, hogy az Úr napját az ünnepnek, a közösségi, nem-materiális létünknek kell szentelni. Azt kell megmutatni, hogy a vásárlás ellentétes az ünneppel – ahogyan az étterem-, sportrendezvény-, állatkert-, mozi-, cirkusz-, színház-látogatás, a lovaglás, az úszás, a sport nem. Amellett kell érvelni, hogy az ünnep az ahhoz „nem méltó” tevékenységek megtiltását követeli. Azt kell bemutatni, hogy a kereskedelem nem méltó az ünnephez.

Szalai Ákos: Négy pont a vasárnapi nyitvatartásról