Nekrológ egy forradalmárnak

Nubar Ozanyan kommunista forradalmár1956-ban született a törökországi Yozgatban. Örmény volt, ami Törökországban akkoriban már egy megbélyegzés volt. Kisebbségnek lenni egy olyan országban, amelynek elődállama végezte ki a népe nagyrészét. Családja szegény volt. Ozanyannak az édesanyja fiatal korában hunyt el. Az általános iskola elvégzése után radikális baloldali ideológiák hatottak rá, és belépett a Törökország Kommunista Pártjába(Marxista-Leninista). Az 1980-as katonai puccsot követően Franciaországba emigrált, ahol egy ideig Yilmaz Güney török filmrendező testőre volt.

Ozanyan a 80-as évek végén visszatért Törökországba és csatlakozott a török kommunisták paramilitáris csapatához, a TİKKO-hoz. Ezt követően részt vett a török radikális baloldali felkelésben és az Első Intifádában is harcolt. Libanonban katonai kiképzésen vett részt, majd 91-92 között harcolt a hegyi-karabahi háborúban az örmények oldalán.

A háború után Tunceli megyébe tért vissza ahol részt vett a helyi maoista felkelésben. Később a TKP-ban ideológus, szervező és toborzó lett egy személyben, ez is jelzi sokoldalúságát. 2013-ban Irakban, kurdoknak tartott katonai kiképzést. Aktívan, már hadvezérként részt vett a török-kurd konfliktusban, és párhuzamosan a szír polgárháborúban. Életét egy internacionalista, határok nélküli világra tette fel.

Pár napja augusztus 14-én volt 1 éve hogy mártírhalált halt a rakkai csatában. Emlékét örökre őrizni kell. Forradalmi, marxista, szabadságszerető mivolta megkérdőjelezhetetlen.

Halálakor a közel-keleti radikális baloldal egyöntetűen emlékezett meg róla. A sok háború után a lelke remélhetőleg békére lel. Forradalmi szelleme velünk marad.

Nyugodjék békében Nubar Ozanyan, alias Orhan Bakırcıyan!

Nurlan elvtárs