Nem akar előválasztást a hatpárti mutyiellenzék, a szélsőjobboldali párt is része a korszakváltóknak – frissítve

Hat magyarországi pártelnök ma egy zárt ülésen úgy döntött, hogy az “ellenzék” közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson. Az összefogásnak része az LMP, a P, a baloldallal szakító MSZP, a konzervaítv Momentum, a liberális DK és ott van még a szélsőjobboldali Jobbik is. Előválasztásról nem szól a közlemény, bár a minap az MSZP-s Horváth Csaba nyilatkozta, hogy 2018 egyfajta előválasztás volt, tehát nem szükséges mindenhol előválasztás. Ezek szerint sehol sem tartanak ilyet.

A borsodban már bizonyított hat párt által jegyzett MTI-közleményben azt írták: a közös listával a nemzet egységét kívánják kifejezni, amely egység “egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást” Magyarországnak.

Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és közös listával szeretnék lebontani az Orbán-rendszert, “megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet” – közölték.

A listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

Frissítés:

Az együttműködésben részt vevő ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy mind a 106 választókerületben közös egyéni képviselőjelöltet állítanak. A közös képviselőjelöltek kiválasztásába a pártok bevonják a választókat is, akik az előválasztások során dönthetnek arról, hogy a választókerületükben ki képviselje őket az országgyűlési választásokon.

Az első hatpárti közleményben még nem szerepelt az előválasztás, a címet továbbra is fenntartjuk, mert továbbra sem derült ki, hogy a hat párton kívül más jelölt, hogyan is indulhatna bárki is előválasztáson.

MTI

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •