Nem az ukrán munkás az ellenség!

Magyarországról legalább félmillió ember, javarészt munkások emigráltak külföldre szociális okokból. Többségük korábban nem talált munkát vagy egyszerűen a munkabérből képtelen volt eltartani családját. Sokan azért döntöttek a kivándorlás mellett, mert belegabalyodtak a devizahiteles csapdába és más megoldási lehetőséget nem láttak.

Az elmúlt években rendkívüli módon felgyorsult az országon belüli vándorlás is. A nyugati határszélen a keletről jövők tűntek fel, akik Szabolcsban, Borsodban vagy Békésben képtelenek voltak megélni és jobb életkörülményeket, több pénzt reméltek az osztrák határhoz közel. Ezzel talán nem is lett volna olyan nagy gond, de problémák már ebből is keletkeztek, mert a helyben lakók nehezen fogadták a tömegesen érkezőket, szociális feszültség alakult ki.

Mindez azonban nem oldotta meg az egyre nagyobb munkáshiányt. Ebben a helyzetben logikus lépésnek a bérek növelése tűnt, annak az idén 30 éves álomnak a beteljesülése, hogy a magyar munkás fizetése beéri a nyugati béreket. Mert az a helyzet nem igazán méltányolható, hogy az áraink brüsszeliek, de a béreink lassan már a bukarestitől is elmaradnak. Amennyit ma idehaza meg lehet keresni munkából alkalmazottként, abból nem lehet otthont fenntartani, gyermeket nevelni biztonságban. Ma a minimálbérnek el kellene érnie a 200 ezer forintot, egy munkásnak pedig túlórák és másodállások nélkül, normál nyolcórás munkarendben minimum 350 ezer forintot kellene megkeresnie. Nem csak nagy és a hazai átlagból kiemelkedő autógyártóknál, de a mezőgazdaságban vagy az építőiparban is. Ez lenne már az a pénz, amiért a nyugaton dolgozó magyarok egy része talán már hazatérne. Mert a hiányzó munkaerőt valóban nem a migrációból kell pótolni, hanem ameddig arra lehetőség van, saját népességen belülről.

Kormányunk azonban ezt teljesen másként gondolja. Miközben a déli határon nemlétező migránskaravánokkal küzd Orbán Viktor, aközben keletről tudatosan, a mi pénzünkből szervezik az olcsó munkásimportot. Igen, meghatározhatatlan számban hoznak az országba külföldieket azzal a céllal, hogy a magyarországi béreket keleti-európai szinten tartsák. Sokan, főleg a szélsőjobboldaliak abból próbálnak gyűlöletet generálni, hogy az ukrán munkások életkörülményeivel és szokásaival foglalkoznak. A valódi gond nem ezzel van. Semmire sem megoldás az, ha gyűlöljük azt az ukránt, aki a magyar munkáshoz hasonlóan más országban próbál elegendő jövedelemhez jutni. A nagy baj itt azokkal van, akik a hazai bérek letörése céljából szervezetten szállítják ide a külföldieket. Ez Orbán Viktor perverz néppusztító programjának fontos eleme és őt kell rákényszeríteni  arra, hogy ennek a folyamatnak véget vessen. Elég volt abból, hogy lassan negyedik évtized telik el úgy, hogy politikai maffiák híznak a népen és a „nyugat” mindezt tűri, mert szüksége van piacra és olcsó munkaerőre. A hazai fizetések radikális emelésével meg lehet állítani az elvándorlást és tenni lehet azért, hogy az emigrált honfitársainknak legalább egy része hazatérjen. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a magyarországi gyártósorok mellett tömegszállásokon, embertelen körülmények közt tengődő és végtelenül kizsákmányolt külföldiek álljanak. Elfogadhatatlan már csak azért is, mert miközben a trükközve, éhbérért foglalkoztatott ukrán munkást agyonhajszolják, aközben a borsodi gettófalvakban százezrek élnek nyomorban és a nagyvárosok közterületein minden tiltás ellenére egyre több a hajléktalan.

Nagyon nehéz megbecsülni azt, hogy mennyivel csökkent a népesség az elvándorolás vagy a nyomor miatti elhalálozások miatt, de nem túlzás azt állítani, hogy lassan elérjük a második világháborús hazai emberveszteség szintjét. Mindez úgy történhetett meg, hogy tagjai lettünk az Európai Uniónak, amely a jólét és a szabadság ígéretét jelentette Magyarországnak. 15 évvel a csatlakozás után mindez távolabbi álom, mint valaha. Élünk egy gagyi kisvasutas-stadionos diktatúrában, ahol munka mellett csúszik le az ország mind nagyobb része és a kormánnyal haver multik importált munkásokkal töltik fel a gyárakat. A baj egyre nagyobb és egyre jobban érezzük bőrünkön a „valóvilág” jelszavát: Itt a lét a tét!

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “Nem az ukrán munkás az ellenség!”

  1. Ha a megélhetéshez kell legalább 150-200 ezer Ft , akkor hogy a fészkes fenébe engedhető meg az , hogy 40 évi munkaviszony után 66 ezer Ft legyen a nyugdíj.
    Ebből a 40 évből több mint 20 év állami nagyvállalatnál és nettó 250 ezer Ft átlag jövedelem (a valorizációs szorzóval korrigálva ) keresettel .
    Már ez a 20 év elégséges lenne a 250 ezer Ft 53%- szorzó alapján 132 ezer Ft nyugdíjra .
    Ennek ellenére a további 20 év (8 órai munkával) munkaviszony ellenére nem ,hogy több hanem kevesebb 66 ezer Ft lett a nyugdíj.
    Ez mind törvényes a rendelet alapján. Hogyan lehet ezt megengedni ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük