Home Szájhősök tere Nem, Donald Trump nem a „semmiből” bukkant elő

Nem, Donald Trump nem a „semmiből” bukkant elő

609
0
SHARE
Donald Trump

Az amerikai elnökválasztást a francia Libération ezzel a címmel ismertette:”Trump, a semmiből előbukkant elnök”. Tényleg? A történelem szüntelenül arra emlékeztet bennüket, hogy a politikai földrengések nem véletlenszerűek. Arra, hogy gyakran egy politikai-gazdasági ciklus végét jelentik. Vagy jobb, vagy – túl gyakran – rosszabb jön utánuk.

Donald Trump győzelme az én szememben a demokrata párti Bill Clintonnak köszönhető. 1990-es évek eleji neoliberális fordulatnak ez lett a közvetlen következménye… Brit és német kollégáival (Tony Blair és Gerhard Schröder) a „harmadik utat” személyesítették meg. Ez az ideológiai irányzat felül akart emelkedni vagy talán helyesebb, ha azt mondjuk, át akarta ugrani a bal/jobb kettéosztottságot. Azt ígérte, hogy a társadalom minden rétegének előnyős megoldásokat tud majd javasolni. Valójában a „harmadik út” elkísérte és támogatta a neoliberális globalizációt, amelynek egyetlen haszonélvezője a leggazdagabbak vékony szegmense.

Elnöksége alatt Bill Clinton felgyorsította a külkereskedelem liberalizálását és a pénzügyi szektor szabályozásának leépítését vagy más néven a deregularizációt. Az ő kezdeményezése volt a híres Glass-Steagall-törvény hatályon kívül helyezése (a törvény megtiltotta minden kereskedelmi banknak a befektetési funkció gyakorlását ill. értékpapír-kereskedő cégek birtoklását). Ez a politika – az egyenlőtlenség növelése – fordította el fokozatosan az amerikai demokrata párttól népi bázisát.

Pedig Barack Obama 2009. januári megjelenése a hatalomban meghozta azt a reményt, amely a „Yes, we can!” (Igen, képesek leszünk rá!) szlogenben foglalható össze. Be kell ismerni, hogy ez is elbukott. A republikánus többségű Kongresszus folyamatosan akadályozta, meg kellett elégednie a «stílusos kormányzással», az egyenlőtlenségek kiáltóvá lettek, a reális hatalom hiánya aláaknázta az amerikai demokráciát.

Végül Hillary Clinton jelölése megpecsételte a demokrata párt és az amerikai népi választók közötti válást. Bár lehet azt mondani, hogy a demokrata párton belül demokratikus folyamatban lett a jelölt, de e siker eléréséhez nagyon erős támogatást kapott a párt establishmentjétől, elitjétől. Pedig a vele szemben induló Bernie Sanders szakítani akart a neoliberális politikával és ez a projekt nagy valószínűséggel, képes lett volna visszaszerezni a párt népi választóit.

Hillary Clinton a fennálló politikai rendszer folyamatosságát testesítette meg és szinte képviselője lett a legártalmasabb folyamatoknak. Hogyan lehet elhinni egy politikusnak, aki 300.000 $-os számlákat nyújtott be a válságba keveredett bankoknak, hogy képes lesz megszólítani az egyre törékenyebb középosztályt és képes lesz mozgósítani az ország legkiszolgáltatottabb rétegeit? Akik Bernie Sanders-t támogatták, azok hogyan hihették volna el, hogy Hillary meg akarja rendszabályozni a pénzügyi szektort vagy hogy tényleg ellenzi a szabadkereskedelmi szerződéseket? Neki, aki támogatta az iraki háborút és a Csendes óceáni szabadkereskedelmi egyezményt (TTP)?

Clinton tökéletesen megtestesítette az establishment-et, olybá tűnt, mint aki csakis saját érdekével törődik, ugyanakkor a republikánus jelölt úgy mutatta be magát, mint aki az establishment kidobó embere; Trump számára Clinton volt az ideális ellenfél.

Szükségtelen kimondani, hogy Donald Trump hatalma katasztrófa az USA és az egész világ számára. Vele a klimatikus viszonyok megváltoztatása, a nők elleni erőszak, a rasszista diszkrimináció, a szociális és pénzügyi egyenlőtlenségek komoly gellert kapnak. Ha pedig Moszkva megnyugtatására játszik, az azért lesz, hogy jobban kovácsolja a fehér emberek frontját a világ többi része, elsősorban a muzulmán világ ellen. Persze el lehet képzelni, hogy a hatalomba érkezve és a – kampány alatt rá fütyülő – republikánus Kongresszussal együttműködve, majd fékezi magát. De ki fogja elhinni, hogy nőgyűlölő, rasszista, mocskos beszéde, összeesküvéses megszállottsága csak a kampány számlájára írható? A férfi, aki azzal dicsekszik, hogyan tud adót kerülni, és bármelyik nőt a karjába venni, Donald Trumpot olyannak mutatta, amilyen ő maga. A kampány okozta károk máris beágyazódtak: a gyűlöletbeszéd megszokottá vált, ahogy a nők lenézése is, miközben a közhangulat erőszakosabbá vált mint valaha…

Ma már túl késő lamentálni. Trump győzelme főként felhívás a magát «haladónak» mondó összes politikai erő felé, amely igazabb, tartósabb, demokratikusabb társadalmat akar. Azt üzeni, hogy itt az ideje meghallani a dühbe forduló mormogást és a neoliberálisnál hihetőbb, radikális alternatívát javasolni. Ennek hiányában a politika „trumpizációja” azt a kockázatot viseli, hogy mindent elsöpör, ami az útjába kerül és a legközelebbi európai választásokat is megfertőzi.

Philippe Lamberts, az Európai Parlament Zöldek / Európai Szabad Szövetség társelnöke

Fordította: Somi Judit

Forrás: Transform