Nem hagyják magukat: újra sztrájkolhatnak a British Gas mérnökei

Ma telt le az a korábban meghirdetett ötnapos sztrájk, de már tervezik a következőt. Azt mondják, addig, amíg nem változnak a feltételek, folytatni fogják a tiltakozást.

Újabb sztrájkot jelentettek be az Egyesült Királyságban a British Gas dolgozói. Az előző, öt napig tartó tiltakozásukat azért kezdték el, mert állításuk szerint a cég a dolgozókat lehetetlen helyzetbe hozta azzal a fenyegetéssel, mely szerint 20.000 dolgozót bocsátanak el, majd kötnek meg velük egy, a korábbihoz képest előnytelen új szerződést.

A British Gas-t tulajdonló Centrica nem adott választási lehetőséget a mérnököknek: az augusztusi ultimátum szerint akár aláírják az új feltételeket, akár nem, ígyis-úgyis elbocsátják őket, majd újrakötik velük a szerződést. Az új feltételek között szerepel az üdülési juttatások megváltoztatása és a túlóra díjak eltörlése is , amit nem fogadnak el a dolgozók.

A Centrica azzal érvel, hogy a változások elkerülhetetlenek a cég fennmaradásának érdekében. Az elmúlt két évben ugyanis több, mint egymillió ügyfelet veszítettek el, akik váltottak a versenytársak alacsonyabb árú szolgáltatásaira. Ezzel a bevételeik több, mint felétől estek el. A megszorítások az alapfizetést és a nyugdíjat viszont nem érintenék – állítja a cég.

A mérnökök nem szeretik a fenyegetést, szerintük a családjaikkal töltött időre is hatással lehet az új, előnytelen szerződés, így az első, sikeres sztrájkot követően újra jelezték, hogy nem adják fel addig, amíg számukra is megfelelő feltételeket biztosít a cég.

“További sztrájkokat tervezünk. Január 20-tól újra öt napon keresztül fogunk sztrájkolni, a következő dátumokat pedig hamarosan közöljük majd. Lesz harmadik, negyedik és ötödik dátum is. Egyikünk sem akarta ezt, de nem volt más választásunk. Vissza akarunk ülni a tárgyalóasztalhoz, de a cég ezt elutasítja” – mondta a mérnököket tömörítő szakszervezet, a GMB képviselője, Ian Brown a Morning Star-nak.

Egy elhúzódó sztrájk rengeteg kellemetlenséggel járhat a British Gas ügyfeleire nézve, mivel az ő mérnökeik végzik a legtöbb otthoni fűtőrendszer javítását az Egyesült Királyságban. Az átlagosnál jóval hidegebb tél pedig jóval több munkával is jár. Ha pedig nincs, aki megjavítsa a bojlert vagy a kazánt, akkor még több ügyféltől eshet el a már eleve nehézségekkel küzdő energiaszolgáltató vállalat.

norica

Fotó: Facebook – British Gas

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •