NINCSENEK TERVEK, CSAK PUNK VAN, DE AZ EZERREL!

Megyeri Ferenccel a Hétköznapi Csalódások, azaz a PiCsa punk zenekar énekesével beszélgetek a punk zenekarról és arról, hogy miként látja a világot mostanában. (Kalmár Szilárd interjúja)

1990. novemberében alakultatok, ez már nagyon régen volt. Immár sok-sok generáció ismeri a dalaitokat. A rendszerváltás első balos kritikusai közé tartoztatok. Miért döntöttetek a megalakulás mellett?
Már előtte, tinédzserként is szerettünk volna zenélni, ki ne szeretne ilyen idős korában, de valahogy úgy alakult, hogy mi huszonévesen tudtuk csak elkezdeni. Akkor viszont olyan lelkesen, mint egy tinibanda.

Nagy verseny volt akkoriban a skinhead és punk zenekarok között? Voltak balhék?
Nem emlékszem, hogy bárkivel is versenyeztünk volna akkor, jártuk a magunk útját. Balhék voltak, de nem ilyen ideológiai jellegűek.

Máig ti vagytok az egyetlen ismert komcsinak tartott zenekar. Ez azért ideológiai kötődés, nem?
Ha arra gondolsz, hogy van ideológiája a zenekarnak, akkor természetesen igen.Nem írtunk még olcsó, gagyi slágereket, azt hiszem. Kategorizálhatatlanok vagyunk. Nem tudom, hogy anarchisták, kommunisták, balosok vegetáriánusok stb. vagyunk-e konkrétan, szerintem mindegyikből talán egy kicsi. A skatulyázást hülyeségnek tartom.

A facebook oldaladra a minap feltetted a legújabb tetoválásod, ami a népköztársaság címere. Ezzel mit üzensz?
Üzenni nem akarok, bár hallhatja és láthatja “barát és ellenség egyaránt”.  Egyszerűen arról van szó, hogy a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakát akartam megörökíttetni magamon azzal, hogy a Magyar Népköztársaság címerét varrattam a lábamra.

Miért volt az jobb, miért rosszabb ez szerinted?
Amíg 1000 év magyar történelmének különböző rendszereiben csak a lakosság kb. 5 százaléka élt jól, illettve emberhez méltó módon a „királyok, hercegek,grófok, naplopók és burzsoáááák”, tehát a nemesség és a tehetős polgárság, addig a Kádár-rendszerben pont fordítva. A lakosság 95 százaléka végre felemelhette a szegényparaszti, előtte jobbágyi illetve kizsákmányolt munkás létből a fejét. Megszűnt a munkanélküliség, végre mindenki megfelelő egészségügyi ellátáshoz, lakáshoz, nyugdíjhoz, gyeshez stb. juthatott, ami előtte a többségnek nem adatott meg.Végre tanulhatott több millió munkás és paraszt gyermeke, akik előtt több száz évig zárva voltak az oktatásii intézmények kapui. Ettől is volt Kádár az egyik legnagyobb, meg attól, hogy egy világbirodalom megszállása alatt ténykedett úgy, hogy az ő országlása alatt a térség vezető állama voltunk, Európa negyedik legerősebb mezőgazdaságával, nagyon erős könnyűiparral és jelentős nehéziparral. A morál pedig nem a szocializmus alatt volt a béka segge alatt, hanem már az úri Magyarországon, századokkal előtte, olvass el egy Mikszáth, Móricz stb. művet, azokból pontosan le lehet mérni.Az ország tönkretételéért, a legnagyobb nemzeti tragédiákért mindig az úri réteg, ami később jobboldal címszó alatt jelentkezett volt a fő felelős, a vesztes világháborúkért, Trianonért, inflációért, Don-kanyarért stb. stb. ezek mellett eltörpülnek még a legnagyobb hibák és bűnök is, amit a 40 év alatt okoztak a magukat kommunistáknak valló vezetőink, főleg a Rákosi-rendszerben. Az,hogy ez a mostani rendszer miért rosszabb,azt hiszem mind benne van az előzőekben mondott dolgokban.A mai rendszerből minden szociális biztonság, szolidaritás hiányzik, ez egy embertelen, nép-és munkásnyomorító, gazdasági és politikai bűnözők által irányított vadkapitalista borzalom,aminek egyszer pusztulnia kell.

Titeket nem vádolhat senki azzal, hogy megvásárolhatóak lennétek, mint a Tusványoson Orbánnak bazseváló divatzenekarok. Rendszeresen ütköztök is a rezsimmel. Kicsit vagy nagyon utálod őket?
A rezsimet vagy a posványoskodó zenekarokat?

A posványoskodó zenekarok engem nem érdekelnek, viszont Orbánhoz való viszonyod igen.
Nem véletlenül örökítettük meg az érzéseimet a Viktor című számunkban. A rezsimje pedig egy korrupt, mutyis tolvajbanda, a rendszerváltás óta a legkártékonyabb kormány, pedig az előzőek is kitettek magukért a népnyomorítás területén.

Szerinted a közönségetek mennyire gondolja úgy a dolgokat, mint ti? Itthon nagyon sok a divatpunk, még fasiszta punkbandák is vannak, amelyek fertőznek a hülyeséggel ebben a közegben is.
Remélem sokan értenek minket, de tény, hogy valahogy itt nálunk minden zenei és egyéb nyugatról érkező,alapvetően balos mozgalmat és irányzatot szeretnek többen félreérteni, annak idején nálunk voltak egyedül a világon siegheilező, Erikát (hitlerista katonai induló, szerk.) éneklő hippik és nálunk van az egy négyzetkilométerre jutó buta náci beállítottságú álpunkokból a legtöbb a térségben.

Azért az se semmi, hogy fradista skinhed zenekar a kommunista bécsi munkásinduló dallamára ír mozgósító zenét. Szerinted megfordítható ez az eltorzult tudat a zene segítségével? Lehet ebben a közegben mozgósítani az antifasizmus, antirasszizmus mellett?
Nem igazán szeretek jósolgatni, de mi továbbra is “tesszük, amit tennünk kell”

Sokan azt gondoljuk a baloldalon, hogy a szocializmust kell a zászlóra tűzni, erről kell beszélni. Mások szerint lejárt lemez. Szerinted ez jó ötlet?
Azt gondolom, hogy vissza kell állítani azokat a viszonyokat,amik a Magyar Népköztársaság idején voltak, a tulajdonviszonyokat is beleértve, természetesen. Világos, hogy hová vezetett a vadkapitalizmus és az az álmodozás, hogy mi leszünk Svájc vagy az USA. Mi  Bolívia és Kolumbia lettünk, és ez nem is lesz másként,hiába kerül bármelyik tőkepárti kormány hatalomra. 26 év bőven elég tanulsággal szolgált.

Milyen gyakran van PiCsa koncert? A közönség támogatása töretlen az egész országban?
Általában havonta 3-4 koncertünk van, de ez változó.Vannak városok, ahol nagyon szeretünk játszani, mert már évtizedek óta jó bulijaink vannak az adott településeken.De előfordul, hogy az eddig lagymatagabb helyeken egyszer csak nagyon jó koncert kerekedik.Összességében pozitív tapasztalataink vannak.

A magyar baloldal nagy baja, hogy a mozgalmi dalok kikoptak az életünkből,azoknak kopott hangú ötven éves verzióit hallgatjuk. Nem gondolkoztatok azon, hogy ezeket felénekeljétek a saját stílusotokban?
Én, mint az együttes szövegírója általában saját szövegeimet szeretem énekelni,ritka kivétellel.Lehet persze, hogy mozgalmi dalok is egyszer megihletnek, de némelyik szöveg és kifejezésmód szerintem elég idegen lenne tőlünk, más korszakban születtek, még ha a tartalmuk időtálló is.

Mögöttetek 26 év. Mit saccolsz, mennyi van még előttetek?
Ezt nehéz megjósolni.Mindig a jelenben élünk, nem tervezgetünk, de magától értetődő módon csináljuk a dolgot.Mások már lehet, hogy ülnének a babérokon és nem akarnának több számot írni ennyi idő után, de mi pl. az utóbbi hetekben már össze is dobtunk néhány új szerzeményt és több félkész műalkotás is van. Szóval nincsenek tervek, csak punk van, de az ezerrel!

Köszönöm az interjút!

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •