Ökoproli

okoproli

 

Szeptember végén a Kispesti Munkásotthonban szervezte meg konferenciáját az Ökopolisz Alapítvány. Nagyjából 100 fő vett részt a rendezvényen, ahol politikusok, szakemberek és egy Európa Parlamenti képviselő is felszólalt, sőt a délután folyamán velem egy szekcióbeszélgetésre ült be. A megnyitón Kaufer Virág országgyűlési képviselő elmondta, hogy 2009 óta egymásra találtak a ökologiai mozgalmak és a szakszervezetek (1999-es seattle-i csata) és ennek jegyében tartják meg mai rendezvényüket, szakszervezeti és az ökológia mozgalmak képviselőivel.

Schmuck Erzsébet, a szervező alapítvány egyik vezetője azt kérdezte: miért gyengítik a munkavállalói jogokat? Nagyobb válságban vagyunk, mint 2008-ban, nyilvánvalóan látszik, hogy teljes gazdasági, társadalmi átalakulás megy végbe. Schmuck azt mondja, hogyha a problémákat ugyanabban a dimenzióban értékeljük, mint a válság 2008-as kezdetekor, akkor rossz válaszokat fogunk adni. Szerinte a válságok egymásra rétegződnek: ökológiai-, társadalmi-, érték-, erkölcsi válság van. Schmuck biztosan állítja — amit egyébként magam is gondolok—, hogy nem lesz lehetőségünk a korlátlan növekedésre, ma 1,5 bolygót használunk, pontosabban használunk el. A termőtalaj 60 évre elegendő, ha mai szinten használjuk tovább. A gazdasági növekedés erőforrásai kifogytak! Nincs más, mint hozzá kell nyúlni az elosztás kérdéséhez. A megoldás iránya a fenntartható társadalom: társadalmi igazságosság és társadalmi részvétel szükséges, az erőforrásokat fenntartható módon használjuk és biztos, hogy a jövő nem ebben a gazdasági formában valósul meg, valami más, valami új lesz. Zárszóként kiemelte, hogy nem a versenyt kell előtérbe helyezni, hanem az együttműködést és szolidaritást.

Schmuck után Elisabeth Schroedter szociális munkás érkezett, aki a hajdani NDK pártállami üldözötteivel foglalkozott egykoron. 1994 óta tagja az Európai Parlamentnek. Azzal kezdte mondandóját, hogy a válság nem lehet hivatkozási alap a munkavállalói jogok korlátozására! Beszédében elhangzottak jól csengő és magasztos célok, pl: 80-90%-kal csökkenteni 2050-re a CO2 kibocsátást. Azt állítja Elisabeth, hogy egy termék (főleg az acéliparban) előállításánál a bérköltség mindössze 11%-a a teljes költségnek, szóval ne üljünk fel annak a dumának, hogy a bér a legnagyobb költség a termelőágazatban. És küzdjünk az ellen, ha erre hivatkozva nem akarják növelni fizetésünket vagy még csökkentenék is ilyen indokkal. Az előadó bevezette a „zöld munkahely” fogalmát, a tétel szerint szinte mindegyik munkahely lehet zöld: ha olyanok a körülmények, energiafelhasználás hatékonysága, olyan berendezések használata, ami kevés áramot fogyasztanak. A végén Schroedter azt mondta, hogy nem az a válasz a gazdasági válságra, hogy csökkentjük a munkavállalók jogait és béreit! Az előadó zöld és tisztességes munkahelyeket követelt!

Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet vezető kutatója egy nagyon fontos mondattal kezdte előadását: „Ami most zajlik a világban azt a magyar kormány alapvetően félreértette. És pont az ellenkező irányba megy, mint ami a világban történik”. A magyar kormány szerint a jogfosztott és meg nem fizetett munkavállaló a munkahelyteremtés kulcsa, szerinte ez versenyképességünk záloga. A világban pont ennek az ellenkezője működik. Szociális párbeszéd, képzett munkaerő szükséges, nem a jogfosztott. A világ másik felén a munkanélküliségtől nem félnek, hanem komoly programokat építenek rá és képzik át magas szinten az embereket. Na, itthon pont nem ez van…

A zöld munkahely és fenntarthatóság jegyében Galgóczi azt mondja, hogy új növekedési modell kell: kemény eszközökkel kell hatni a CO2 kibocsátás ellen, nem kódexekkel meg egyebekkel, hanem a káros tevékenységek folytatása drága legyen, ezt pl. extra adókkal érjék el az államok. Szemléltető példa: kelet-nyugat Európa között szakadék van az erőforrás felhasználásban, aránya 1:30-hoz, vagyis 100 euró befektetésből nyugaton 3000-et hoznak ki. Ezen sürgősen változtatni kell, ez nem hatékony. A munkahelyteremtés és a zöld politika örök dilemmája, hogy Európában az autógyártás 10 millió embert foglalkoztat, ám ugyanakkor az autók a CO2 kibocsátás egyik legnagyobb részesei. Tehát, kell-e küzdeni az autóiparért? Kell-e ekkora autóipar, mint amit Európa tart fent? Mi lesz a 10 millió autóipari munkással? Az átmenet a kulcskérdés, úgy hogy az szociálisan megfelelő szinten legyen kezelve. Mennyire fenntartható ez? A válasz valószínűleg majd a közösségi közlekedésben keresendő.

Utolsó előadóként Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke lépett dobogóra. Kérdezte, hogy hogyan lehet összhangba hozni a gazdaságot az ökológiával? A mai gondolkodás rövid távú és profitérdekelt, minél hamarabb minél többet kivenni emberből, környezetből. Globális egyensúlytalanság van, a helyi érdekek és a helyi ügyek nem számítanak a globális piacgazdaságban, pedig valódi demokrácia mindig a helyi szinteken van. Magyarországon 1992-93 óta a foglalkoztatási ráta azonos. Vagyis ugyanannyi ember dolgozik, az eltérés a statisztikai számítás miatt volt lehetséges csak. Milyen a foglalkoztatás szerkezete? A foglalkoztatottak majdnem 75 %-a kis-és közepes vállalkozásoknál van. A zöld ipar tömeget nem tud foglalkoztatni. Nagy baj Pataky szerint a duális szerkezetű gazdaság, szűk elitréteg és a leszakadók. Ki kell mondani, hogy 800 ezer – 1 millió fog-lalkoztathatatlan van az országban (mentális és képzettlenség miatt). Nincs kezelése az átmenetnek. A nagyipar tönkrement itthon és nincs munka, de legalább a környezet épp, vannak halak a patakokban.

Ebédszünet után szekciókra osztották a résztvevőket. Én az építőipari szekciót választottam Scheiring Gábor vezetésével. Ezen az érdekes délutánon megtudtam, hogy a zöld beruházások, amire jelentős EU-s pénzeket is kaptunk és az ingatlanok hőszigetelése mennyit dobhat magán az állami költségvetésen és mekkora munkahelyteremtő hatása van. A kispesti munkásotthonban tartott egész napos konferenciáról úgy mentem haza, hogy ma is tanultam valamit egy kellemes környezetben.

  •  
  •  
  •  
  •