Öngyilkosság és szélsőségesség az arab világban – Az iskolákban is ezt tanítják?

daisy rockwell jihad jane

Manapság egyre gyakoribbak lesznek az öngyilkos merényletek a Közel-keleten de szinte az egész világon. Míg régebben az elkövetők nagyrésze hős „sahidnak” akart állni, hogy majd a Paradicsomban nagy jutalmat kaphasson, addig manapság már nem ez az elfogadott.

Egyre több az olyan fiatal palesztín vagy arab, aki valamilyen történés miatt (legyen az családi perpatvar, munkaelvesztése avagy szerelmi csalódás) az öngyilkosságnak ezt az újfajta módját találja ki.

Míg régebben főleg politikai indíttatás vezette az öngyilkos merénylőket, manapság már ötvöződik benne minden. A kellemes a hasznossal. Egyik oldalon egy nemzeti hőst csinálnak belőle, miközben a másikon politikai tőkét kovácsolnak a dolgokból. Maga az elkövető nem biztos, hogy csupán politikai okok miatt áldozza be magát.

Nemrégen történt, hogy egy Hebronhoz közeli izraeli településen egy 13 éves gyereklány késsel rontott rá az egyik ott szolgálatot teljesítő katonára. A katona használta fegyverét az előírásoknak megfelelően. A kiérkező segítség már csak a lány halálát tudta megállapítani. Közben a lány apját értesítették, hogy a lányát megölték. Az apa felsimerte a holttestben a lányát és elmesélte, hogy egy órával előtte családi perpatvar tört ki a lánya és közte. Mire észbe kaptak, hogy mi is történt, a lány eltünt. Csak hatóságok értesítése alapján találtak rá, de addigra már késő volt. Ugyan mi játszódhatott le egy 13 éves gyerekben? Először is valamiféle gyerekes bosszú, hogy majd megmutatom az anyámnak apámnak hogy velem nem lehet csak úgy elbánni. Aztán a tettek mezejére lép.

Valahol benne van a félelem, hogy saját keze által nem akar meghalni, éppen ezért kitalálja, hogy megtámad egy izraelit és akkor biztosan megölik (ha nem, akkor aznap peche volt…nagy ‘p’-vel).

De honna jön ez az ötlet? Mert a legtöbb szülő még ha gyülöli is azt a rendszert amiben kénytelen élni, nem fogja feláldozni a saját gyerekét (manapság csökkent azoknak a száma akik a szegénység ellenére hajlandók feláldozni a saját gyereküket pénzért egy akcióban) mert „kigyúlt” az a bizonyos ”piros gomb” a fejükben.

Viszont az óvodákban már elkezdik erre tanítani a gyerekeket.

A nyugati világ nem akarja ezt a tényekkel is igazolható állítást elhinni. Pedig már több nyugat európai országban is találkozhattak hasonló esetekkel. Bécsben egy egész óvodahálózat működött az osztrák adófizetők pénzéből, amig a hatóságok nem kezdtek gyanakodni, hogy csalás és sikkasztás történt. Az állami pénzekből lecsippenttek a működtetők jócskán és a lakásokon működtetett óvodák a gyerekeket terrorista cselekedetek elkövetésére tanították már kicsi korukban (A nem iszlám vallású ember az ellenség, meg kell ölni vagy ő öl meg tégedet.)

A rendőrség felgöngyölítette az egész szervezetet, de ki nem utasította az elkövetőket, pusztán börtönbüntetésre ítélték (ennek a költségeit is az osztrák adófizetőnek kell állnia) az elkövetőket. Ha ez sem elég, akkor ki tudja mi kelljen ahhoz, hogy az osztrák bevándorlási politika végre megváltozzon és gátat szabjanak az újabb bevándorlási áradatnak.

Visszatérve az előbbi esetre. A Palesztin Hatóság területén szinte ellenőrizetlen körülmények közt folyik az effajta oktatás az iskolákban és óvodákban. Ha lakosság esetleg el kezd elégedetlenkedni, a terrorista vezetők „igazságot” szolgáltatnak. Rövid úton likvidálják az elégedetlenkedőket.

A nyugatnak persze tudomása van minderről, de mint legtöbbször most is kozmetikázza a megtörténteket, noha a tények ott fekszenek az orruk előtt.

Most azzal vádolják az izraeli hatóságokat, hogy szabadon gyilkolhatnak gyerekeket anélkül, hogy bárkik is beleszólhatnának.

Egy kérdés: teszem azt Amerikában vagy mondjuk a szomszédban Kanadában egy 13 éves kamasz késsel nekimenne egy katonának, vagy egy rendőrnek akkor az életét kockáztva felvennék a harcot ellene, és megpróbálnák ártalmatlanná tenni anélkül, hogy kárt tegyen benne? Én kötve hiszem. Lehetséges, hogy a múltban voltak ilyen esetek, de amikről manapság ír a sajtó, azok az esetek tragédiával végződtek. Nem tudták leszerelni a tettest, kénytelenek voltak likvidálni. Ugyan hol lett volna arra idő mérlegelni hogy az elkövető vagy elkövetők fiatal koruak? Avagy még ki kellett volna várni hogy több áldozat legyen?

Mert a nyugati és más orgánumok is ezt hiányolják, hogy bírósági itélet nélkül ítélik halálra ezeket a fiatal elkövetőket. Hogyan lehetne bírósági tárgyalást csinálni ellenük ha nem lehet őket sem harcképtelenné tenni és ennélfogva bíróság elé állítani, ha többszöri felszólításra sem adják meg magukat? Nem ez volt az első és utolsó eset. Több alkalom is volt amikor a fiatal elkövető nem törődve azzal hogy rámehet ő is és életével fizet meggondolatlan cselekedetiért, miközben még több áldozata lesz az akciójának? Az éremnek nem három, hanem sokkal több oldala van. Attól függ milyen szemszögből nézzük.

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.

Kép: Jihad Jane / Daisy Rockwell

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük