Orbánék nem akarnak eurót, a bolgárok és a horvátok máshogy gondolkodnak

Az euróövezethez tartozó pénzügyminiszterek és az Európai Központi Bank elnöke döntése alapján Horvátországot és Bulgáriát felvették az ERM II (Európai Árfolyam-mechanizmus) rendszerébe, amely az euró előszobájának felel meg – számolt be erről közleményében az Európai Bizottság.

Mindkét állam két év múlva vezetheti be a közös európai valutát, ha addig komoly feszültség nélkül részt tud venni az árfolyam-mechanizmusban.

Itthon nincs az euró bevezetésére politikai akarat, és gazdasági reformok is hiányoznak ahhoz, hogy egyáltalan az ERM II tagja lehessen Magyarország.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta döntés kapcsán: „Az euró az európai egység, a jólét és a szolidaritás kézzelfogható szimbóluma. Ez a határozat elismeri a Bulgária és Horvátország által már végrehajtott fontos gazdasági reformokat, miközben megerősíti az közös európai valuta folyamatos vonzerejét.”

Az eurozónának jelenleg 19 tagja van, legutóbb 2015-ben Litvánia csatlakozott. Többek között Magyarország is kötelezettséget vállalt a közös valuta bevezetésére, de ennek nincs konkrét időbeli korlátja.

Eurológus

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •