Orbánt nem lehet elintézni annyival, hogy “geci”!

Számos tényező segíti Orbán Viktort abban, hogy hatalomban maradjon. Ilyen a sajtó jelentős részének kinyírása, a vazallussajtó állami finanszírozása vagy a választási rendszer egyoldalúsága. Mindezen súlyos torzító tényezők nem jelentik azt, hogy ne lehetne legyőzni őt. Maradásának egyik legstabilabb tényezője a meglevő hazai ellenzéki sajtó és az ellenzéki politikai alternatíva. Képtelenek valódi alternatívát adni, általában többet foglalkoznak egymás mocskolásával, mint Orbánéval nincsenek valóban tehetséges politikusok és újságírók, közszereplők sem ezen az oldalon.

Először is azt kell hangúlyozni, hogy a meglévő politikai formációk már Orbán előtt is kiürültek, valós mondandó és vezetők nélkül maradtak. A szocialisták utolsó jó politikusa Horn Gyula volt, ő ütött meg egy Orbánéhoz mérhető szintet, mindenki más  sporthasonlattal élve kategóriákkal volt nála lejjebb. Az MSZP másik problémája az, hogy teljesen elillant a baloldali karaktere, azt a nyugatos liberalizmus gagyi képviselete váltotta. Ma képtelenek másra, mint az uniós zászlót lobogtatására könnyes szemmel.

Az LMP ebből a szempontból jobban indult, volt benne némi emberjogi és zöld radikalizmus, de ezt mára valami kusza magyarkodó máz váltotta, aminek lényege, hogy a hasonlóan gondolkodó Jobbikhoz közeledjenek. Az önnön széljobb gyökereit takargatni próbáló, a néppártosodást választó párt azonban képtelen mnár kiigazodni a világban, így ezt a közteledést sem fogadják. Tagjainak és szavazóinak jelentős része egyszerűen beállt az őket jobbról simán előző Orbán mögé és mozgalmilag ők is olyan gittegyletté váltak, amely nem képes utcán megjeleníteni önmagát.

A mozgalmilag nulla szinten mozgó ellenzéki pártok legnagyobb kritikusa emiatt az ellenzéki sajtó, amelyben ma már jóindulat mimuma sincs az ellenzéki alternatívák irányába. Eszük ágában sincs lelkesedni még jó ügyek esetén se, általában lesajnálóan, cinikusan írnak az ellenzékről. Ezek a politikai szerveződések erre természetesen okot is adnak, de ettől függetlenül az újságíró, aki így ír, az sokat tesz azért, hogy a választói hangulat apatikus és kilátástalan legyen. Amíg az ellenzéki politikai formációk és a sajtó képtelen lelkesíteni a választókat, képtelen megmutatni, hogy érdemes küzdeni Orbán ellen, addig nem is tud rendszeralternatíva megerősödni.

Jelentős gondja a hazai közéletnek, hogy a facebook feltűnése óta eltelt évtizedben megszűnt a politikai sokszínűség, mindent elural egy a politikai műveletlenségen alapuló elvárás, amely egyszínű összefogást vár el mindenkitől, ami nem szól másról, mint Orbán misztikus utálatáról. A politikai közösségek sokszínűsége azonban mindenkinek érdeke kellene legyen, mert sorskérdéseink mindegyike nem intézhető el azzal, hogy egy patás ördög Magyarország miniszterelnöke. Az orbáni antidemokrácia szürkeségének nem valami demokratikus szürkeség az ellentéte. Egy valóban erős demokráciában akítv közösségekkel, saját újságokkal és tv-kkel, közösségi helyekkel jelen vannak a nacionalistáktól a kommunistákig mindazok, akik politikailag és közéletileg akítvak akarnak lenni. Orbán erősségét pont annak köszönheti, hogy miközben ő elfoglalta a jobboldalt, addig a liberálisok a baloldalt próbálták megszállni és kiszorították onnan azt a szociális szemléletet, amely alapja minden szocialista és kommunista politikának. Ezt emberjogi altivizmussal váltották, azonban ennek köze sincs a szociális forradalmisághoz, ez csak szentimentalizmus, ami alig több pótcselekvésnél. A radikális baloldal nem is tud magához térni, mert az ellenzéki sajtó cinizmusa, az összefogásmantra miatt képtelen arra, hogy jelentős közösséggé szervezze önmagát. A helyzetet pedig csak rontja, hogy centrális-liberális ellenzéki elit hallani sem akar más alternatíváról, csak olyanról, amely szolgalelkűen igazodik azon kritériumokhoz, amelyeket ők megfogalmaznak. Gyűlölni kell a Kádár-rendszert, annak minden eredményét eltagadni és természetesen fel sem merülhet a társadalom osztályharcos szemléletű radikalizálása. Nem veszik tudomásul, hogy mindaddig míg ez a szemlélet uralkodó marad, amíg nem történik valódi szociális forradalmi nyitás a magyar politikában, addig marad Orbán. Enélkül a miniszterelnök el tudja hitetni magáról, hogy ő a védelmezője a magyar népnek azokkal szemben, akik neoliberális elveik alapján ismét visszahoznák a a 2004 és 2009 közötti politikai és szociális ámokfutás időszakát. Ráaádsául ez nem is kizárt, látva, hogy az önmagát demokratikusnak mondó oldalon máig ikonnak számít Bokros Lajos vagy Kuncze Gábor. Szomorú, hogy az Orbánnal szembeni alternatívát eluraló liberálisok fiatalabb generációi sem túl meggyőzőek. Többségük szentimentális, azt hiszi, hogy majd a kollekítv szeretetet lesz egyszer olyan erős, hogy leváltsa Orbánt. A könnyes szemmel ölelkező Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely bevillanó képe jól illusztrálja, hogy mi is a lényege ennek a hozzáállásnak. Radikalizmusmentesen nem lehet legyőzni politikai  gazemberek mindenre elszánt közösségét.

Végül természetesen ellenzéki problémaként szólni kell a hülyeség egyre nagyobb dominanciájáról. Hatalmas tülekedést látunk ha ellenzéki akciózásról van szó. Mindenki el akarja foglalni a Kossuth teret, mindenki forradalmat szervez holnapra, mindenki elvárja, hogy az elégedetlen milliók füttyentésre rohanjanak velük megbuktatni Orbánt. Sajnos azonban a facebook események megszervezésén túl már alig jutnak el ezek a demokrata megváltók. Az eseményeken viszont megjellenek egyre gyakrabban olyanok is, akik a semmiből érkeznek, meglévő kapcsolataik felületesek, de megosztó lelkesedésük az ideológiailag műveltebbeknek egyből eszébe juttatja, hogy a rendszerek mindenkoron provokátorok beépítésével igyekeztek rombolni a velük szemben szerveződő alternatívákat.

Összefoglalva a komolyabb háttérszervezéssel mindenki adós marad, elsősorban azért is, mert az az ideológai semmi, amit a legtöbb ellenzéki szerveződés képvisel nem elég alap ahhoz, hogy annak alapján közösségeket, országos hálózattal bíró közösségeket lehessen szervezni. Lényegében senki sem foglalkozik azzal, hogy miként nézzen ki a holnapi, azaz az Orbán utáni Magyarország. Ennek megfogalmazása, a politikai vízió hiánya stabil alapja Orbán rendszerének, mert ő legalább tudja, hogy mit és miért tesz és képes arra, hogy ezt választási ciklusokon átívelően tegye. Ez az Orbán-rendszer lényege és ennek kell lennie az ezt követőnek is.

Politzer