merleg

A nemzeti függetlenség dilemmái + VIDEO

Kell-e védenünk a nemzeti függetlenséget akkor, amikor a népszuverenitást lerombolták, a szabadságjogokat relativizálták? Tamás Gáspár Miklós szerint a magyar demokrácia és jogállam halott, Orbán ellenfelei mégsem tennék jól, ha Brüsszel szövetségeseiként járnának el. A hvg.hu értesített bennünket róla: az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap föltehetőleg szándékosan támasztott lehetetlen föltételeket …

Teljes cikk

Arab tél

Egy ideje már, hogy véget ért az úgynevezett “Arab tavasz”, amelynek egyik nagy eredménye volt, hogy a már sok-sok évtizede uralkodó egyiptomi diktátort Hoszni Mubarakot sikerült a népnek elzavarnia. Sajnos sokáig nem örülhettek a “demokrácia” győzelmének, ugyanis a kormányrudat a hadsereg kapartintotta meg, és jelen pillanatban majdhogynem kegyetlenebbül viselkednek az …

Teljes cikk
fa

December 23: Új ellenállás, új köztársaság

Bevallom, magam sem hittem volna, de a legdurvább orbánfób jóslatok is lassan válóra válnak. December 23-án az utolsó hat fogaskerék is bekerül a rezsim gépezetébe. Orbánt meg kell buktatni, és a köztársaságot alapjaiból kell újraépíteni. Ehhez pedig új összefogás kell: december 23-án a parlament előtt. Megvallom, én nem gondoltam volna, …

Teljes cikk

Megint manipulálták a Híradót

  Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa és az MTI Üzemi Tanácsa, valamint hét közmédiás szakszervezet közleményben tiltakozik amiatt, hogy az MTV Híradója azt a látszatot keltette, mintha a szakszervezetek elhatárolódnának a Lomnici-ügy miatt már egy hete éhségsztrájkoló kollégáiktól. Ahogy azt a comment:comon is megírtuk, a csütörtöki Híradóban úgy adtak hírt …

Teljes cikk

Kedves Magyarország!

  Már csak egy-két hét, és véget ér egy korszak, megszűnik egy állam, amelyet úgy hívtak, Magyar Köztársaság. Vele együtt eltűnik mindaz, amiről azt képzelted, életed szilárd keretrendszere, hiszen törvények garantálják, független intézmények őrködnek felette. A mindenkori kormányt felülbírálhatja az Országgyűlés, annak döntéseit a független köztársasági elnök, és nincs törvény …

Teljes cikk

Tunézia, Egyiptom: forradalom után, privatizáció előtt?

A valódi nemzetközi segítség hiánya gyengíti az arab országok esélyeit, hogy megtalálják az irányított/központosított gazdaság és a fékevesztett kapitalizmus közti harmadik utat, és kiszolgáltatja őket a fejlett világ nemzetközi pénzintézeteinek, melyek ideológiai alapvetéseit alig ingatta meg a válság. Tunéziának és Egyiptomnak a politikai helyzetükből fakadó nehéz stabilizáción kívül gazdasági kihívásokkal …

Teljes cikk

S.O.S

Kérlek benneteket, küldjétek tovább, ahová csak lehet. Köszönöm! Sánta Zs S.O.S. Osszátok! “Katalin Ungvári SOS! SOS! SOS! A Kunigunda utca 64. előtt éhségsztrájkoló MTVA-soknak nagyon sürgős segítségre van szükségük! Lakókocsi nagyon-nagyon kellene, aggregátor is és meleg holmi: meleg hálózsákok, sálak, sapkák, kesztyűk. A három legfontosabb: lakókocsi, aggregátor, hálózsákok! (És persze …

Teljes cikk

A birodalmi szervilizmus esete a nemzethalállal

  Az álbaloldalból megint előjött a birodalmi igazodás, a jobboldalból meg a félelem a nemzethaláltól. De mi is a demokratikus önrendelkezés / szuverenitás természete a globális kapitalizmus korában? Egy pártprogramnak nem minősülő globkrit eszmefuttatás következik. Történt, hogy az Unió válságára adandó válasz kiízzadására újfent összejöttek Európa vezetői, és előálltak egy …

Teljes cikk

A Fidesz ráront a munkavállalókra

  A Fidesz a gazdagok és a tőkések pártjaként minden intézkedésével egyre nehezebb helyzetbe hozza a munkavállalókat és a munkájukból élő kisvállalkozókat.Szégyen, hogy a kormánypárti képviselők megszavazták azt a Munka törvénykönyvét, amely egy “cselédtörvény”, hiszen hátrányosan érinti a munkavállalók millióit. Nem Kérünk az olyan gondoskodásból ami hátrányunkra szolgál. Nem kérünk …

Teljes cikk

Takarítás a lakhatásért! – második felvonás

Kedves Barátaink! Mint korábban értesülhettetek róla, a csepeli önkormányzat 30-35 ember kilakoltatását tervezte http://avarosmindenkie.blog.hu/2011/12/12/jogszerutlen_kunyhobontasokat_tervez_a_csepeli_kozterulet_felugyelet  akik kunyhókban és egy magántulajdonú épületben élnek. A Város Mindenkié és a Börtön Helyett Lakhatás! közös akciójával sikerült tmenetileg megelőznünk a kilakoltatásokat

Teljes cikk