“Pénzt az embereknek!” – markáns szociális program nélkül nem győzhető le Orbán

Tíz éve van kormányon Orbán Viktor, akinek a választási esélyei annak ellenére sem romlanak, hogy lényegében nincs olyan társadalmi csoport, amely ne élne rosszabbul, mint egy évtizeddel ezelőtt. A legrosszabb helyzetben természetesen a gyermekeket nevelő családok vannak. A fizetések számszerűen nőttek ugyan, de ez a növekedés össze nem hasonlítható az élelmiszerek árának vagy a lakhatással kapcsolatos kiadások növekedésével. Ezen a helyzeten az sem változtat, hogy a kormányzat nyakatekert statisztikákkal próbálja bebizonyítani, hogy a helyzet nem is olyan rettenetes. Az emberek a bőrükön érzik, hogy egyre kevesebbre elég az, ami zsebben marad fizetésnapon. Pontosan tudják, hogy az Európai Unió átlagától való leszakadásunk a várt és jövendölt felzárkózás helyett csak növekszik. Nem csoda, ha a fiatalok családalapítás helyett továbbra is az elvádorlásban gondolkodnak, ez a szociális migráció már rövidtávon is veszélyezteti a magyar társadalom helyzetét. Nem véletlen, hogy a Fidesz már a nyugdíjasokon is spórol, mivel ez az egyik legnagyobb költségvetési kiadás, amelyet nem igazán lehet kigazdálkodni úgy, hogy az ifjabb generációk Magyarország helyett inkább valamely nyugati országban vállalnak munkát. A helyzeten az se változtat érdemben, hogy néhány nagyvárosban és a fővárosban a szociális válság még nem annyira kézzelfogható, mint a kisebb településeken. A magyar vidék haláltusájáról nem illik beszélni, de a falvak elöregedése és elnéptelenedése egy olyan tény, melyen semmit sem változtat az, hogy ezeken a helyeken az illetékes kormánypárti kiskirályok hozzák a fideszes voksokat.

Miért állunk így? Hogyan lehetséges, hogy a társadalmi düh nem borítja be Orbán rendszerét? Egyrészt egy kifinomult és jól hangolt társadalmi tömegmanipulációs iparágat működtetnek ebben az országban. Állami és Orbánhoz közel álló (ál)kereskedelmi tévék, rádiók, interenetes portálok, országos és megyei napilapok terelik el a figyelmet a valódi problémákról. Migránsveszély, koronavírus elleni (ál)harc, rafinált gyűlöletkampányok hivatottak arra, hogy átprogramozzák a jogosan érzett dühét az embereknek. Mindez azonban kevés lenne, ha volna valóban alkalmas ellenzék, amely képes lenne rámutatni a valós problémákra és lehetőséget is mutatna azok megoldására. A szociális válságról azonban az ellenzék lényegében nem beszél. Kormányközeli politológusok joggal értekeznek arról, hogy az Orbánt leváltani szándékozók lényegében semmit sem mondanak “diktatúrázáson” kívül. Ebben sajnos sok igazság van. Orbánt természetesen tekinthetjük diktátornak, az álláspont azonban nem sokat ér olyan helyzetben, amikor Orbánt a nemzetközi térben nem tekintik annak. Brüsszel, azaz az Európai Unió vagy annak legerősebb országa Németország nem csak elfogadja “demokratának”, de vélt erejére hivatkozva még komoly engedményeket is tesz Orbánnak minden területen. Nem véletlenül merte győzelemnek beállítani a miniszterelnök a legutóbbi brüsszeli tárgyalásait is. 

Az ellenzéknek tehát igenis szüksége van markáns szociális karakterre. Orbán rendszerének vesztesit meg lehet és meg kell szólítani. Ehhez természetesen az egész hazai jóléti rendszert kell újragondolni. Gyermekeknek adandó állami támogatások például nem függhetnek attól, hogy mekkora a szüleik jövedelme. Nem családi adókedvezményekre, hanem radikális családi pótlék emelésre van szükség. A nevetségesen alacsony nyugdíjminimot, minden más ellátási minimummal együtt százezer forintra kell emelni, a minimálbérnek pedig el kell végre érnie a kétszázezer forintot. Természetesen a közszolgáltatások radikális megváltoztatására is szükség van. Romjaiból kell újáépíteni az oktatási- és egészségügyi rendszereket, olcsó és színvonalas tömegközelekedésre van szükség. Orbán kommunikációs trükkökkel lavírozik egy kaotikus, kilátástalan és egyre romló helyzetben. Az ellenzék pedig mondandó híján követi ezt a lavírozást valós problémákról való beszéd és valós megoldási javaslatok helyett. A szociális ellenzéki karaktert egyedül Szanyi Tibor és az őt miniszterelnök-jelöltnek állító Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) vállalta fel idáig. Ők azok, akik programjukban nem csak orbán leváltásának szükségességéről beszélnek, de arról is, hogy legyen 37.500 forint a családi pótlék, legyen 100.000 forint a szociális minimumjövedelem és 200.000 a minimálbér. Egy jó előválasztási rendszerben a párt akár még azt is elérheti, hogy ezek a követelések közös ellenzéki minimumokká váljanak. Ehhez persze az kell, hogy legyen is előválasztás, amelyen részt vehetünk. Jelenleg sajnos egyre többen gondolják azt, hogy néhány ellenzéki parlamenti elitpárt paktuma kiválthat egy demokratikus és bevált megoldást és ez nem más mint egyenes út a 2022-es kudarchoz, Orbán újabb négy évéhez.

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •