Petőfi emlékét gyalázzák a róla elnevezett múzeumban!

Petőfi emlékét gyalázzák a róla elnevezett múzeumban!

4687
0
SHARE

Így ünnep előtt gyerekek hadát terelik a Petőfi Irodalmi Múzeumba, hogy elmagyarázzák nekik, ki is volt Petőfi Sándor.

A kiállítás egyetlen sunyi inszinuáció, megrágalmazza a költő személyét, a szabadság eszméjét, minden polgári jogot és szociális haladást.

Petőfit gyávának, s rossz választásai során magát veszedelmekbe manőverező lúzernek állítja be.

Ezért a cím „Ki vagyok én?“, vers népies korszakából, és az alcím „Petőfi választásai“.

Viszonylagos jómódban telik gyerekkora, de a család tönkremegy, és ő jelentkezik a hadseregbe, ahol „halovány katona“.

Ezután színésznek áll, nagyon szűkösen él, 1844 telén verseivel elindul Debrecenből Pestre.

A Nemzeti Kör, Vörösmarty Mihály, liberális értelmiségiek és a nemesi elit tagjai támogatják. Szülőföldjén is nagy a sikere. Kritikusai támadják, de kultusza már kialakulóban.

Petőfi népies korszakát és szerelmes verseit kellő részletességgel mutatja be kiállítás, de utána mi is következik?
Megalakul a Tízek Társasága, „céljuk önálló folyóirat indítása volt“ – áll hatalmas fehér táblán. Ez így egész jól hangzik, csakhogy a cenzúra a Pesti Füzetek megjelenését nem engedélyezte, ezt viszont már nem kötik a látogatók orrára.

Innentől a kiállítást az dominálja, amit elhallgat.

Főleg a márciusi események, különösen március 15-e az, ami hiányzik erről a kiállításról. Aki nem tudja, itt biztosan nem fogja megtudni, hogy mi minden történt ezen a napon.

„A Petőfiék által kialakított szokatlan keretek látványos főpróbája 1848 március 15-e volt. Magyarországon elsöként hívtak össze népgyülést, ennek segítségével vált Petőfi a pesti forradalom legfontosabb alakjává és jelképévé.“ Ez a kiállítás legradikálisabb mondata, s ennél többet itt nem is tudunk meg Petőfi napjáról.

Kicsi táblákon lépkedve, újra meggyőződhetünk róla, hogy március 15-én nem történt semmi említésre méltó.

Vagy ha igen, akkor az valami rossz és megvetendő, Petőfi is, mint olvashatjuk, elszigetelődött.
Ebben, a negyedik teremben, nagy asztalon a korabeli újságok, Pesti Hírlap.

Czakó Zsigmond 1848 március 13-án lett öngyilkos, mert bemutatás előtt álló darabját, melyet baráti körben felolvasott, többen kritizálták. Ez a tragikus esemény történt márciusban, a kiállítás erre fokuszál, nem tudni miért. Falon idézet egy Petőfi versből „Tollammal én embert ütök“.

Március 15-ét továbbra se találjuk, a „12 pont“ itt teljesen ismeretlen, de legalább a Nemzeti dalt fellelhetjük üveg mögött, alatta kard, poharak, kancsó. Mintha egy bordal lenne, semmi más. Azt is megtudhatjuk, hogy Petőfiről rengeteg legenda él, erre már a kiállítás elején felhívják figyelmünket. Ennél a pontnál eszünkbe juthat, hogy talán egész Március 15-e is csak egy legenda, semmi több, minden lehetséges.

A költő szomorú és rossz választásai nyomán sikertelen, az események nem az ő „elképzelt forgatókönyvét követték“.

„Az igazi illúzióvesztés, mint megtudjuk, 1848 júniusában Kiskun választókörzetben elszenvedett kudarc. Nem került be az immár nem rendi, hanem népképviseleti országgyűlésbe. (…) Petőfinek nem sikerült az újabb életformaváltás, nem tudott bekerülni a politikai elitbe.“ – hirdetik fehér betűk sötét alapon egy rendkívül dekoratív táblán.

Ez volt hát Petőfi baja, hogy nem tudott bekerülni a politikai elitbe, pedig mennyire szeretett volna.

Ennél rosszindulatúbb mondatot a szabadság költőjéről nehéz elképzelni. A kiállítás megalkotói és megrendelői valószínűleg őszintén hiszik, hogy az élet értelme bekerülni a politikai elitbe, a körön belülre, bármi áron. Petőfi viszont verseivel és életével pont az ellentéte ennek az elvtelen karrierizmusnak, ellentmond a NER alapeszméjének. Máig ható kultuszát le kell rombolni – tűzték ki célul a kiállítás gazdái, s összehozták ezt az öt teremre nyújtott szemfényvesztést a róla elnevezett múzeumban.

Rosszul választott – mondják ők – pedig már milyen híres volt, lakása is volt, biztos állása és pont az egeket verdeső hírnév idején lett ő a világszabadság költőjévé. Rossz választás volt, tisztességes ember így nem viselkedik. Meg is lett az eredmény, magára vessen.

Az utolsó előtti négyzetalakú lapocska a földön 1848-49 teléről tudósít: Petőfi „honvédszázados Debrecenben, majd Erdélyben Bem őrnaggyá lépteti elő. A hadvezetéssel történt összetűzése után lemond rangjáról.“ Rangját később visszakapja.

Aztán a fehéregyházi ütközet, melyet a költő lőtávolon kívülről szemlél, majd menekül, de eltűnik.

Újra a sejtetés. Pedig aki gyáva, inkább megy máshova, mint harctérre.

Nem esett el, nem halt hősi halált, csak eltűnt. Bárkivel megeshet. Erről szól ez a kiállítás.

Petőfi volt, Petőfi nincs.

Egy legendával kevesebb, egy gonddal is.

Már akinek!

Eva Horvath-Bentz