Réka, ne légy büszke az előjogainkra

nőnap kisfiu reka

Szeretnék egy kényes kérdést kerülgetni. Sőt. nem is kerülgetni, férfi lándzsámat egyenesen beledöfni a kisstílűen tálalt női egyenjogúság kérdéshalmazába. Sokadjára. Szuper lesz, hogy a vége teljesen másról fog szólni.

Kezdjük avval, ami a tényeket illeti. Nos, igen, ma valóban létezik női elnyomás a férfitársadalomban. Létezik a jelenség, a húsba vágó felismerés, hogy vannak férfitársaim, akik attól érzik magukat vadkannak, hogy nőket ütlegelnek. Micsoda bátor egy cselekedet. Aztán a többiek. Akik tettlegesség mentesen, mégis a női lélek kioltására irányuló módszerekkel szereznek érvényt mindannak a hazug és kicsinyes elméletnek, hogy a férfi a nő fölött áll, mint erőben, mint politikai pozícióban felülmúlja annak határait.

 

A női egyenjogúság harca számomra megegyezik a világ keletkezésével, sem időben, sem századokra nem tudom visszavezetni, mikor ébredt arra az első nő, hogy mostantól elég a kiszolgáltatottságból, a totális és diktatórikus hímnemű elnyomáshullámból. A történelemkönyveket fellapozva nyilván sokan a segítségemre sietnének, hogy a nőmozgalmi aktivitás mikor érte el azt a kritikus harci pontot, mikortól kezdve küldetéstudata kinőtt a kisebb közösségeken, és a férfiak is felismerték, hogy maga az akció sokkal többről szól, mint a rózsaszín szoknya nadrágra cserélése.

De nem is evvel szeretnék foglalkozni. Papp Réka Kinga ellenzéki publicista továbbra is azokra a nőkre hívja fel a figyelmet, akik elnyomásban és teljes kizsigerelésben kénytelenek élni hátralévő idejükben, akik képtelenek szabadulni a férfi elnyomás alól, mert társadalmi pozíciójuk szexuális iszonyatra, igazságtalan piaci és- munkamegosztásra kárhoztatja őket.

Félig elolvasva az amúgy tüzes és harcias értekezést arra jutottam, hogy nem kívánok többet foglakozni a dologgal. Már csak azért sem, mert vannak ügyek, amikért az ember többet tehet önzetlen gesztusokkal, mint görcsös érzelmi tintába mártott tollvonásokkal. Jobban bevésheti mondandóját egy őszinte szóban foglalt vallomással, mint sem a billentyűket koptatni egy olyan dolog érdekében, amely véleményem szerint sokat fejlődött az elmúlt 10-20 évben. Nyilván nem olyan mértékben, amilyet Réka szeretett volna. De nézzük a szuperség kirobbantóját.

Réka avval zárja a mondandóját, hogy „büszke vagyok minden férfira, aki az előjogai ellenében képes tenni a nők ügyéért.” Réka, nekem nincsenek előjogaim. Sohasem voltak és nem is lesznek ilyen általad megfogalmazott kiváltságaim. Nincs nőnemű birtokom, nincs nőnemű húsos földem a szomszéd határában, és nincs sarokba láncolt nősténykutyám, akit a hím kedve szerint bármikor szétmarcangolhat. Amikor megszülettem, nem suttogtak mantrákat az inkubátor férfias kiváltságáról, és az óvodában sem nőfaló férfiisten volt felfestve a szekrényemre.

Az általános iskolában nem kaptam prémium tejadagot a farkam hosszúságára, nem volt plusz piros pont a tanár nénitől, ha felelés közben látványosan belenyúltam a nadrágomba. Az általad említett előjogomból csupán annyit érzékeltem, hogy ha vonatozás közben véletlenül megborultunk, a lányok sérüléséért írásos figyelmeztetésben részesültem. Valójában eleinte zavart, hogy miért kell a lányokat előre engedni az ajtóban, de aztán megszelídült a lelkem, amikor a tornaóra előtt megpillantottam, mivé cseperedett a kislány, akivel a nyári szünetben még együtt homokoztam.

Beszélgetünk a női nem egyenjogúságáról, mely ügyért csakis azért harcolok, mert tágabbra nyitottam a pupillámat. Ha a saját környezetemből venném a példákat, azt is írhatnám, hogy a jelenség egyáltalán nem létezik. Sem pénzben, sem fizikális teljesülésben, sem a Réka által emlegetett önzetlen megbecsülésben nem látok különbséget férfi és nő között. Ha lemegyünk a kislányommal a játszótérre, beviszem az óvodába, nem látok semmi okot arra, hogy a kislányokat hátrányosan megkülönböztetik. Csupán azért fordítok kiemelt figyelmet a nőket ért atrocitásokra, mert szerzek tudomást a távolból ilyen esetekről. Amikor megvernek, a végtelen kétségbeesésbe taszítanak nőket, akik védtelenek az erőssebbel szemben.

Ugyanakkor a terror és a gyűlölet nem válogat a nemiség között. A munkahelyi kiszolgáltatottság csupán gyengébb és erősebb között tesz különbséget. A helyzet az, hogy a női egyenjogúság kérdése ma már inkább a gyengeségre pozícionál, sem mint a nemek közti különbségre. És ha van küldetésem, mint ember, és másodsorban férfi, akkor az az, hogy visszaadjam az erőt a reményvesztett nőknek, ha szükség van rá, férfiaknak is.

Ha küldetésnek érzed Réka a kiszolgáltatott nők megsegítését, akkor adj pozitív erőt számukra, és ne negatív kampánnyal erősítsd bennük a kiváltságos férfiak felé irányuló gyűlöletet. Írj arról az igaz mai jelenségről, amely nem, mint hús tekint a nőkre, hanem társadalmi kiszolgálója a női boldogságnak, mert a női lélek épp annyira szép és kifinomult, mint a férfi vére, amely ösztönöz minket a nemiség közötti megbékélésre.Hidd el, szuper lesz a végeredmény.