Soha jobbkor, lélegeztetőgépeket ad el a kormány!

A hírekben azt olvassuk, hogy fogytán az egészségügyben bevethető lélegeztetőgépek száma és a harmadik hullám súlyos esetei még csak most kerülnek kórházba. Mit tesz ilyen helyzetben egy felelősen gondolkodó kormányzat? Kihozza a raktárakból a még ott lévő gépeket és beveti azokat. Mit tesz a magyar kormányzat? Döntést hoz, hogy inkább eladja a “fölös” raktárkészletet. Persze a döntés perverz módon még logikus is, hiszen nincs szakember, aki azokat üzemeltetni tudná. Az elmúlt egy évben csak az ilyen jellegű képzések bővítésére nem került sor, így hiába vásároltak tavaly tavasszal rekord mennyiségben, azok használhatatlanok maradtak.

A hír nem kacsa, a március 10-i közlönyben jelent meg a kormány döntése a stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek értékesítéséről, azt a Portfolió szúrta ki és hozta nyilvánosságra.
A Kormány 1106/2021. (III. 10.) Korm. határozata egészségügyi eszközök értékesítéséről címet viselő kormánydöntés értelmében a kormány egyetért a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról.
stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek értékesítését tervezi a kormány.

Azt nem tudni, hogy pontosan hány gépről van szó, az egyértelmű, hogy azonnali hatállyal fel kell mérnie az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és a külgazdasági miniszternek az értékesítésre szánt lélegeztetőgépek pontos mennyiségét, típusát és sorszámát. A felmérés megtörténte után azonnal intézkedni kell az értékesítés végrehajtása érdekében.

Mindez arra utal, hogy a kormány viszonylag rövid időn belül (azonnali határidők kijelölése a határozatban ezt jelzi) értékesíteni szeretné ezt a “fölösleget”. Annak diszkrét bája van, hogy épp ebben a romló járványügyi helyzetben dönt a kormány lélegeztetőgépek értékesítéséről. Nyilvánvaló módon az illetékesek is belátták, hogy a tavaly beszerzett 16 ezer lélegeztetőgépre nincs szükség, jelentős része felesleges is, mert nincs annyi szakszemélyzet, ami lehetővé tenné ezek rendeltetésszerű használatát. A tavaly beszerzett gépmennyiséggel kapcsolatban épp egy hónappal ezelőtt érkezett a hír, hogy a kormány nem árulja el, mi lett a sorsuk. Most úgy tűnik, megfejtette a kormány, mihez kezd velük.

Szintén ebben a szerdai közlönyben jelent meg a kormány másik döntése arról, hogy egy nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében 18 darab lélegeztetőgépet biztosít Magyarország a kampalai Mulago Kórház Komplexum számára. Kampala az afrikai Uganda fővárosa, egyben legnépesebb városa, mely az ország déli részén, a Viktória-tó közelében helyezkedik el. A hivatalos jelentések szerint a napi új esetek száma jelenleg 10 fő körül van, a 7 napos átlag 14 fő.

Arról is döntött a kormány, hogy 40 ezer PCR-tesztet ad Bosznia-Hercegovina számára, míg Monetenegrónak 10 ezer PCR-tesztet juttat, az indoklása szerint “a helyi lakosság megsegítése érdekében”. Nyilván erre azért van lehetőség, mert itthon a szükséges laborkapacitást sem fejlesztették, így nincs szükség ezekre se. A magyaroknak jó lesz a 99 százalékos PCR tesztek helyett a 60 százalékos kimutatási eredményt produkáló antigén tesztek is.

Forrás: PORTFOLIO

Munkások Újsága

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •