A második világháborút bevezető antiszemita/radikális nacionalista erőkoncentrálási gyakorlatnak, az antikommunista hisztéria-propagandának, majd a nyomukban kibontakozó nyílt fasizmusnak a szörnyű tanulságait még a saját személyükben, de legalábbis a családjaik sorsában hordozó megannyi áldozata és kárvallottja szembesülhetett a napokban azzal, hogy mennyire komolyan is veszi a Magyarországon ma regnáló autokratikus hatalom azt a felettébb komolytalan próbálkozását, hogy kitiltsa a közéletből az úgymond „önkényuralmi rendszerek” létrehozásában és fenntartásában közreműködő személyekhez-ideológiákhoz köthető névhasználatot. Hiszen, ami nem jelenik meg írott formában és szavakban, az ugyebár nem is létezik – vélhették ezen ötletelés kiagyalói.
Nem kisebb szaktekintélytől, mint az MTA Történettudományi Intézetének a szemléleti bizonytalanságokat „tudományos” megközelítéssel tisztázni hivatott bizottsága képviselőjétől értesülhettünk eddigi munkájuk eredményeiről, a számukra irányadónak tekintett elvekről. Ki hátborzongató, ki nevetőizmokat stimuláló ismeretként tudhatta meg, hogy a nagytudású történészek a „szakmai” állásfoglalásuk alapjául, a vonatkozó jogszabályi rendelkezést szó szerint értelmezve, gyakorlatilag az illető személynek, történelmi eseménynek, vagy egy szellemi irányultságnak az önkényuralminak tekinteni kötelezett rendszerben történt (bármely, akár csak érintőlegesnek is minősülő) meghatározó közreműködése, netán a kapcsolódó közismertsége szolgált. Vagyis a kihirdetett rendelkezés önmaga képezi az egyedüli mérvadó és determináns szempontot: a történészek csak feleslegesen lábatlankodnak ebben a gránitszilárd követelményrendszerben…!
Így indexre kerültek (amiről stílusosan, az ’Index.hu’ honlap is tájékoztat) – többek között – az „április 4”, a „felszabadulás” szavak is, bizonyára amiatt, mert ezeket az az átkos kommunista rezsim használta rendszeresen a saját propagandájában; pl. akkor, amikor a fasiszta, gyilkos, nyilas banditák rémuralma alóli megmenekülésnek a dátumára, vagy elviseltségének lényegére kívántak utalni. Meg olyankor is, ha mondjuk a nemzetvesztő háborúba torkolló, a feudálfasiszta Horthy-éra felszámolásának lehetőségét megteremtő, százezrek megmenekülését valósággá formáló és ezért a túlélők hálájával fogadott hadtörténeti objektivitásra kívántak emlékeztetni. Mely eseményeket és érzelmeket szeretné balga módon meg nem történtté, át nem érzetté változtatni egy papír fecnire rányomtatott és gondosan, paragrafus-jellel ellátott szövegecske! Mintha a reál-történelemben eddig bármikor is a siker leghalványabb jelével meg tudta volna bárki is oldani az egyes ember elme- és érzelemvilágának paragrafus-szoftverrel történő átprogramozását?!
De a ’kommunista érintettségre’ tekintettel nem kaphatott kegyelmet sem a nemzetük náci elnyomás alóli kiszabadulásáért az életük feláldozását is vállaló „partizánok” emléke előtt tisztelgő megnevezés, vagy – és ez már valóban a humor lapjaira tartozik – a nem éppen ’komilfó’ előélete miatt, a rendszerváltoztatás emblematikus figurájaként számon tartott Nagy Imre személye sem …
Meglehet, hogy egy merészebb fellángolás után pl. a „katonakenyér” szó is a listára fog kerülni, hiszen a felszabadító Vörös Hadsereg katonái – mint azt a korábbi rengeteg visszaemlékezés nyilvánosságra hozatalával a megelőző rezsim nem rejtette véka alá – bolsevik trükköt alkalmazva, nem átallották ennek osztogatásával elcsavarni az ellenük ok- és indok nélkül háborút kezdeményező, a megszállt területek lakosságával, a hadifoglyokkal szemben – sajnos, túl sok esetben – vadállati kegyetlenséggel fellépő magyar katonák sok-sok, az éhhalál szélén vergődő gyerekének és csecsemőjének fejét, na meg a szüleiket hála-érzésre kényszeríteni?
Azt talán nem is tartja senki már említésre méltónak, hogy az „önkényuralmi” jelzővel azonosított kor alatt kizárólag a szocialista országépítés időszakát érti a hatalmi propaganda, azt is gondosan „kommunista” jelzővel illetve! Miközben bármiféle hivatalos gát nélkül folynak a háborús bűnös Wass Albert nevére, az országot háborúba, nemzeti kilátástalanságba kormányzó Kormányzónak és a hozzá méltó főúri társainak nevére állami segédlettel folyó köztéri átkeresztelések!
Lábbal tiporva eközben a Párizsi Békeszerződésben vállalt kötelezettségeket is!
A hazai antifasiszta, demokratikus szervezetek és pártok nagy része ma már nem ringatja magát olyan illúzióban, hogy valamiféle tiltakozással, akárcsak a jogállamiság felszámolása, az államnak a szociális ellátó- és közigazgatást fenntartó kötelezettségeiből való kivonulása, vagy a nemzeti nagyburzsoázia és középosztály javára történő jövedelemátcsoportosítást szolgáló gazdaságpolitikája vonatkozásában holmi ellenvélemény közzétételével valami józanságra ébredést lehetne elérni. Ezért csak a történelem kérlelhetetlen tanulságára hívjuk fel a társadalmi többség életfeltételeinek ellehetetlenítésében tobzódók figyelmét: meggyőződésünk, hogy tetteikért, arcátlan cinizmusukért, a szélsőjobboldallal összefonódásért, a bűnbak-képzésként felhasznált antiszemitizmust- és cigányellenességet pártoló, na meg az egyre szélsőségesebben kommunistaellenes politizálásért, a kifosztott, tönkre tett országért még felelniük kell!!!
Budapest, 2013. március 14.
Magyar Antifasiszta Liga – Hirschler Tamás, elnök
Magyarországi Munkáspárt-2006 – Vajnai Attila, elnök
