Szanyi lehet az előválasztás nagy meglepetése

Legutóbbi kongresszusán az ISZOMM, azaz az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megnevezte miniszterelnök-jelöltjét, Szanyi Tibort.

A politikus az egyik legrutinosabb a hazai közéletben, 1997 óta folyamatosan az első vonalban van. A napokban múlt 64 éves, akinek a fiatalosságát mi sem mutatja jobban, hogy feleségével nem álltak meg két kisgyermek vállalásánál, már úton van a harmadik is, hamarosan megszületik Szanyi ötödik gyereke is. 

Természetesen politikai ellenfelei és rosszakarói mindent megtesznek azért, hogy ne a gondos családapa kép kerüljön előtérbe, hanem züllött gyakorló alkoholistának próbálják beállítani. Ezzel azonban a legtöbbször csak annyit érnek el, hogy a hazai politikai közélet egyik legismertebb karaktere lett az övé, akiről már csak azért  is írnak, mert az hozza az olvasottságot és a nézettséget. 

Dr. Szanyi Tibor (64) közgazdász, négyszer került be az országgyűlésbe egyéni képviselőként, kétszer volt államtitkár és 2014-19 között az Európa Parlamentben képviselte Magyarországot, nevéhez fűződik a távhő áfájának csökkentése és a smart village, okos falu program kidolgozása. Négy gyereke mellé augusztusban jön az ötödik. Angol, olasz, német és orosz nyelvvizsgája van, ezen felül franciául is beszél. Szanyi a baloldali ISZOMM párt alelnöke és miniszterelnök-jelöltje, missziójuk a szociális válság leküzdése.

A beleállós, szókimondó “Kapitány” nevezése tehát komoly meglepetést is hozhat, ha valóban demokratikus előválasztást fognak tartani 2021-ben. Idáig csak annyit tudunk, hogy Karácsony biztos nem indul és egyedüli jelentkező Hódmezővásárhely mélyen jobboldali, konzervatív polgármestere, Márki-Zay Péter, akinek legnagyobb fegyverténye idáig, hogy saját területén képes volt immár kétszer is megverni a Fidesz egyik erős emberének jelöltjeit. Az ilyen típusú helytállást azonban Szanyinál is láthattunk, legutóbb 2010-ben az ő választókerületét próbálta minden eszközzel bevenni a Fidesz, ebben a küzdelemben ragadt rá a “kapitány” becenév is, mert sikeresen megállították az akkor mindent eltaposó fideszes gőzhengert helyben. 

Márky-Zay és Szanyi küzdelme már csak azért sem lejátszott, mert a Jobbikhoz közel álló csongrádi politikus az ellenzéki szavazók jelentős része számára taszító lehet, emlékezzünk csak arra, hogy milyen felháborodás kísérte azon kijelentését, hogy szerinte szükség van a gyerekek testi fenyítésére. A kisgyermekeket nevelő Szanyitól minden ilyen tekintélyelvű ostobaság távol áll, alapvető emberi és politikai értékrendszere azokhoz a nagyvárosi értékekhez áll közel, ahol szinte mindenhol megverték a jobboldalt az őszi önkormányzati választáson. 

Természetesen érdemes megnézni azt is, hogy mely politikai erők nevezhetnek még miniszterelnök-jelöltet az előválasztásra. Az szinte biztos, hogy a Momentum nem tud bedobni egyetlen párttag politikust sem. Fekete-Győr András ifjú orbáni karaktere az ellenzéki szavazók többsége számára ellenszenves, nem véletlen, hogy az uniós választáson két fiatal lányt tolt maga elé, akik közül a politikailag tehetségesebb Donáth Anna azóta már ki is került az elnökségből, azaz nem valószínű, hogy most őt neveznék. Az viszont előfordulhat, hogy a két hiperaktív független országgyűlési képviselő Hadházy Ákos és Széll Bernadett közül valamelyik mögé beállnak és reménykedhetnek abban, hogy a választók már elfelejtették, hogy az ő Lmp-s ténykedésüknek lett köszönhető a 2018-as Fidesz kétharmad. 

Kizártnak tűnik az is, hogy az MSZP jelöltet állítson, mert az eltűnőben lévő párt nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az emberét messze maga mögé utasítsa az ország egyik legnépszerűbb balos karaktere Szanyi Tibor. A párt legismertebb karaktere ma talán Kunhalmi Ágnes, de az utóbbi hónapokban ő is eltűnt, ami nem arra vall, hogy bele tudna szállni egy ilyen kaliberű megmérettetésbe. 

A legérdekesebb viszont a Demokratikus Koalícó indulása. Gyurcsány pártja érezhetően abban érdekelt, hogy valamiféle háttéralku eredménye legyen a miniszterelnök-jelölt személye. Annak ellenére is, hogy az önkormányzati választás ellenzéki sikerei annak is köszönhetőek voltak, hogy jó mozgósító erőt jelentett nem csak az érintett településeken, de országosan is az előválasztás. A DK az uniós választás óta hangoztatja, hogy ők a legerősebb ellenzéki párt, azonban arról már nem szívesen beszélnek, hogy éppen az önkormányzati választás előtt megtartott megmérettetésen buktak hatalmasat, amikor Karácsony Gergely a földbe döngölte puccsszerűen bedobott jelöltjüket, Kálmán Olgát. 

A Demokratikus Koalíció tehát biztosan mindent meg fog tenni azért, hogy így vagy úgy, de az előválasztás elmaradjon vagy azon ne indulhassanak olyan meglepetést okozni képes jelöltek, mint Szanyi. Gyurcsánynak amiatt is fájhat a feje, hogy lényegében egyetlen politikusuk van, akit indítani tudnak, mégpedig a felesége Dobrev Klára, aki valóban jót ment az uniós választáson, de azóta szinte teljesen eltűnt. Ráadásul a helyzetet az ő szempontjukból csak rontja, hogy például a már biztosan induló Márki-Zay és sok más ellenzéki jelölt támogatói is alapvetően ugyanabban a politikai közegben, az O1G-nél többet felfogni képtelen “demokratikus B-középből” kerülnek ki, azaz voksot csak egymástól képesek rabolni, komolyabb váőlasztói tartalékuk nincs. Ezzel szemben Szanyi ismertsége és támogatottsága jóval szélesebb társadalmi közegben is kimutatható, nem véletlen az se, hogy a politikus erősen baloldali retorikával lépett fel, nyilván számára egyértelmű, hogy szociális követelésekkel jóval több szavazó mozgósítható, mint a folyamatos, lassan kontraproduktív “orbánozással”.

Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 2018-hoz képest terepet váltott a Jobbik. Nem keresik már a harmadik utat, betagozódtak a demokratikus ellenzéki blokkba és azon belül keresik a túlélési lehetőséget. Az új vezetőjük Jakab Péter jó politikus, de támogatottsága, ismertsége még mindig nagyon alacsony. Ha elindul az előválasztáson, jobboldali konzervatívként szintén Marki-Zay helyére pályázhat, azaz legfeljebb gyengíteni tud egy indulót, de új szavazókat nem igazán fog behozni.

Összefoglalva elmondható, hogy bár sokan a szőnyeg alá söpörnék az előválasztást, valószínűleg meg lesz tartva. Ha nem, akkor a demokratikus ellenzék egy hatalmas öngóllal indítja a 2022-es kampányt. A körvonalazódó erőviszonyok alapján pedig az az egyértelmű, hogy az ismertségét tekintve az egyik legjobb adottságokkal bíró politikus, Szanyi Tibor lehet a meglepetésember, mert a markáns szociális programmal rendelkező balos politikus képes megszólítani olyan szavazókat is, akik ma még bizonytalanok.

Kalmár Szilárd 

  •  
  •  
  •  
  •