Százezrek az utcán Londonban is

Előretört a baloldal Franciaországban - forrás:NET

Az európai munkavállalók nemet mondanak a megszorításokra

A jól bevált nemzetközi receptet alkalmazza a májusban megválasztott brit kormány. A David Cameron vezette konzervatív-liberális koalíció szerint nincs más megoldás, a munkavállalók és az őket tömörítő szakszervezetek viszont egészen mást mondanak. Szerintük a pénzügyi és gazdasági válságot csak mélyíti a tervezett megszorítások sora. Legnagyobb veszélyben a közszféra van, itt a kormányzat 490 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi.

A március 26-án tartott hatalmas tüntetésen negyedmillió munkavállaló tüntetett, akiket elsősorban a szakszervezetek mozgósítottak, de támogatja őket a korábbi években kormányzó Munkáspárt is. Ez azért érdekes, mert Tony Blair kormányzása idején ez a párt nem kifejezetten állt a munkavállalók, szegények oldalán.

A londoni tüntetésen jelentős számban vettek részt alternatív politikát képviselő anarchista, kommunista csoportok is. Ők a nagy tüntetésről leválva megszállták a brit főváros bevásárlónegyedét, ahol többször összecsaptak a rendőrökkel. Körükben az egyik leggyakrabban skandált jelszó: “Az egyik megoldás a forradalom” (az angolul rímelő jelszó: “One solution – revolution”).

Magyarország sem marad áprilisban komoly munkavállalói demonstráció nélkül. Európai szintű mozgósítással készülnek a szakszervezetek tiltakozni a nemzetközi és a magyarországi megszorítások ellen. 2010. április 9-én lesz a fővárosi Hősök terén, egy időben az Európai Unió pénzügyi vezetőinek budapesti értekezletével egy időben kerül sor a lapunk utolsó oldalán is népszerűsített demonstrációra.


  •  
  •  
  •  
  •