Székely Sándor: “A dolgozókért dolgozunk. Ez a mi közegünk, onnan jövünk, onnan kapjuk a dühöt, az elszántságot.”

Március elején jelentették be az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megalakulását. Azonnali drasztikus minimálbér, családi pótlék és minimál nyugdíjemelést követelnek. Radikálisan balosnak mondják magukat, na meg persze zöldnek is. A párt országgyűlési képviselőjét Székely Sándor kérdeztük.

A párt sok mindenben elüt a naponta alakuló kis pártoktól. Huszti Andrea személyében női elnöke van, rendelkezik parlamenti képviselettel és van egy A listás celebje is, Szanyi Tibor révén, akit négyszer választottak meg Újlipótváros képviselőjének, volt vidékfejlesztési államtitkár és legutóbb 5 éves Európai parlamenti ciklusát kellet otthagyni az MSZP kudarcos szereplése miatt.

A koronavírusról nem kédeztük az új baloldali párt egyik alapítóját, beszél róla eleget. Az Igen Szolidaritás szociális minimál-jövedelmet vezetne be azonnal ebben a helyzetben, Székely, holnap napirend előtt fogja kérdezni erről a pénzügyminisztert. 

Kakas Livia (KL): Érdemes volt belevágni?
Székely Sándor (SzS): Mire gondol?

K.L.: A pártalapításba.
Sz.S.: Naná!

K.L.: Nem bánták meg? Azóta csak szidják magukat. Önt politikai napraforgónak tekintik, Szanyi Tibort meg alkoholistázzák egyfolytában. Ez volt a cél?
Sz. S.: A cél egy rendszerkritikus baloldali párt létrehozása. Hogy ez a liberális értelmiség egy részének fáj, és azonnal gyalázkodásba kezd, őszintén szólva nem érdekel. Mi a dolgozókért fogunk küzdeni. Akik meg kinevetnek vagy szidalmaznak minket… Ez szívük joga. Mi nem nevetünk ki, és nem szidalmazunk senkit.

K.L.: Oké, de ön össze-vissza lépdel mindenféle szervezetbe. Amik ráadásul liberálisok is, ez nem zavarja?
Sz. S.: Csak olyan szervezetbe léptem eddig be, amit én magam alapítottam. A Millában kezdtem (Egymillióan a Sajtószabadságért Fb oldal. a Szerk.), na jó ott nem voltam alapító, de az nem is volt szervezet. Aztán jött a Szolidaritás Mozgalom, aminek most az elnöke is vagyok. 2013-ban 30-ad magammal megalapítottuk az Együtt Korszakváltók Pártját. Miután Bajnai Gordon kilépett a pártból, és a Párbeszéd is megszüntette a szövetségét velünk, a Szolidaritás Mozgalom is úgy ítélte meg, hogy ideje újra önállósodnia. Ez 9 év történése szervezeti szinten.

K.L. Nem felejt el valamit?
Sz. S.: Mit?

K.L.: A Demokratikus Koalíciót. Ön az ő színeikben jutott be az Országgyűlésbe, majd pár hónap múlva angolosan távozott.
Sz. S.: A DK-val választási szövetséget kötöttünk. 5,37 századdal jutottunk be a Parlamentbe. Utána sajnos nem úgy alakultak a dolgaink, mint ahogy azt előzetesen megbeszéltük, így fél év után egyeztetve a Szolidaritás Mozgalom elnökségével és Országos Tanácsával, kiléptem a frakcióból. Mi mindenestre büszkék vagyunk arra, hogy oroszlánrészünk volt a DK frakciójának a létrejöttében.

K.L.: Akkor miért lépett ki?
Sz. S.: A két szervezet között sok konfliktus volt ebben a fél évben. Nem tudtunk megállapodni egymással az önkormányzati kampányra sem vidéken, sem pedig Budapesten. Nem tudtunk projekteket elindítani, amiket mi szerettünk volna, valamint persze voltak személyes problémák is. De leginkább azért jöttünk ki, mert nem tudtuk hallatni a hangunkat, ahogy annak idején az Együttben sem. A DK, mint a többi jelenlegi ellenzéki párt alapvetően liberális párt. Ezzel semmi baj sincs, de mi nem gondoljuk azt, hogy a kapitalizmus/fogyasztói társadalom a létező rendszerek legjobbika lenne, és mivel mi innen nézzük a dolgokat, elég sok elvi különbség is van közöttünk.

Mi például azt szeretnénk, ha érdemben nőnének a bérek, úgy hogy közben csökkenjen a munkaidő. Mi nem abban mérjük egy ország teljesítményét, hogy nő-e a GDP, hanem abban, hogy az emberek jól érzik e magukat!

Mi nem azt szeretnénk, ha az emberek azért küzdenének, hogy vasárnap is dolgozhassanak, mert akkor 400 forinttal nagyobb a bér, hanem azt, hogy csak heti 35 órát kelljen dolgozniuk, emberhez méltó bérért.

K. L.: Értem. Akkor most itt az alkalom, hogy hallassák a hangjukat. Immáron szabadon. Mire fognak fókuszálni?
Sz. S.: Az emberekre. Ami őket érinti. Missziónk, hogy felszámoljuk a szociális válságot. Az emberek bérét érdemben meg kell emelni. Valamint el kell hitetni velük, hogy ők is érnek annyit, mint a Cambridge-ben és Oxfordban tanuló emberek.

Nem kell 3-400 órát dolgozniuk egy cégnél úgy, hogy közben még másutt is vállalnak munkát. El kell érnünk, hogy a munkások büszkék legyenek magukra. Mert ha azok lesznek, akkor nem fogják hagyni, hogy kizsákmányolják őket. És ha így lesz, akkor tényleg jól fognak élni. És végül is ez a cél, hogy jól éljünk.

Vadász Rozália a törökszentközösségi ház munkatársa, Elek Erzsébet, a Szolidaritás törökszentmiklósi vezetője és Székely Sándor a Szolidaritás elnöke.

K.L.: Jó. És honnan lesz erre pénz? Benne van ez a magyar gazdaságban?
Sz. S.: Ne vicceljen! Ha állami százmilliárdokból stadionok tudnak épülni, úgy hogy nem használja őket a kutya sem, akkor talán az emberek bérét is meg lehet emelni. Ráadásul Magyarországon van majdnem a legnagyobb adó a béreken egész Európában. Nálunk csak a németeknél valamint a belgáknál van nagyobb adóztatás. Mondjuk, ott azért vannak bérek is. Cserébe ugyanannyiba kerül a kolbász, mint nálunk.

Szóval nem lopni kell. Át kell állítani az állami pénzszivattyút és persze természetesen könnyíteni kell a kis- és középvállalkozások terheit is, hogy ki tudják termelni a béreket.

Most ebben a helyzetben 100.000 forintos szociális minimál-jövedelem bevezetésére van szükség. Az a célunk, hogy a minimálbér 200.000, – forint, a családi pótlék 37,500,- forint, a minimálnyugdíj pedig 100.000 forint legyen. És természetesen ehhez kell hozzá igazítani a többi bért is. 

 

K.L.: Engedjen meg egy utolsó kérdést, ami a többi párthoz való viszonyukat érinti. Miből gondolja, hogy önök be tudják magukat verekedni a többi ellenzéki párt közé? Valójában szóba sem állnak magukkal. És amennyire innen kívülről látszódik, leginkább lenézik önöket. Nem frusztrálja ez önöket?
Sz.S.: Nem az ellenzéki pártok miatt politizálunk, hanem az emberek miatt. Mi senkit nem nézünk le, senkit nem röhögünk ki, senkit nem alázunk meg. Hogy mások mit tesznek, vagy nem tesznek, az az ő ügyük. Mi azokért jöttünk küzdeni, akikről elfelejtkeztek az elmúlt 30 évben.

A dolgozókért dolgozunk. Ez a mi közegünk, onnan jövünk, onnan kapjuk a dühöt, az elszántságot. Ki fogjuk harcolni a tiszteletet. Benne leszünk az ellenzéki együttműködésben. A kormányváltás után pedig végig fogjuk verni a szociális fordulatot.

Harminc évvel a rendszerváltás után itt az ideje, hogy az átlagemberek, akik ezt az országot működtetik is megkapják a normális jussukat: bért, szabadságot, nyugdíjat, rendes oktatást és egészségügyi ellátást. Mindent.

  •  
  •  
  •  
  •