Szentesen a fideszesek kussba vágták magukat!

carnation001

Barát Endre szentesi baloldali, aki országosan és helyben is határozottságáról és következetességéről ismert. Egyike azoknak, akik ápolják és őrzik az alföldi munkásmozgalom hagyományait. Honnan jön számodra mindez?

Az egyik nagypapám kubikus volt. Ő még a XIX. században született, megjárta az első és második világháborút, vöröskatonaként védte Szentest a román katonáktól. Kubikusként dolgozott és aktív résztvevője volt a szentesi agrárszocialista mozgalomnak. Ezek a gyökerek.

A rendszerváltás után úgy tett az ország mintha ez nem lenne része a történelmünknek. Mára pedig úgy tűnik, hogy azt a kort, amikor nagypapám élt valami aranykornak kellene tekinteni, pedig Szentes akkor nagyon szegény volt. Nem aranykor volt, hanem a szegénység korszaka. Ők akkor csak munkáért, rendes fizetésért, orvosi ellátásért és nyugdíjért küzdöttek. Olyan dolgokért, amire azt hittük egy időben, hogy természetesek lettek azonban ma újra küzdeni kell értük. Olyan korban élt, amikor a szegények összejártak, olvasóköröket szerveztek, május elsején felvonultak. Volt közösség, amit szegények maguk szerveztek, erre büszkének kell lenni, mert ők voltak az igazi hétköznapi hősök.

Akkor számodra morális kötelesség is volt a kubikusok emlékművének a védelme. Pár szóval elmondanád, hogy mi is történt? Mit akart a helyi Fidesz és a Jobbik és hogyan sikerült őket meghátrálásra kényszeríteni?

Igen morális és esztétikai egyben. A szobor hétköznapi hősöknek állít emléket, akik éhbérért építették az országot és képesek voltak közösséget teremteni.  Maguk szervezték a saját oktatásukat, segítették egymást a bajban. Olyan dolgokat tettek, amire ma is nagy szüksége lenne az országnak. A szobor, amit le akartak rombolni, nagyon jól közvetíti ezt az üzenet. Sok kubikus szobor van a környéken, de talán ez a szentesi a legkifejezőbb.

Mi történt pontosan?

Az egyik testületi ülés napirendi pontjai között szerepelt, hogy 1956 hatvanadik évfordulójára a város pályázzon egy méltó emlékműre, mert van egy ilyen pályázat. Majd az ülésen közölték, hogy a Kubikusok emlékműve helyére kívánják az új szobrot felállítani. Akkor a polgármester – aki szoci – mondta, hogy van rengeteg alkalmas terület. Erre jött az a válasz, hogy a szobrot a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára készítették és az nem kubikus szobor, hanem Tanácsköztársaság emlékmű. Tény, hogy akkor avatták, azonban Szentesen 38 napig tartott a Tanácsköztársaság a román megszállás miatt. Városunkban semmi negatív nem történt 1919-ben, még államosítás sem, egyetlen gyárat sem vettek közösségi tulajdonba. Azonban a Fidesz szerint vörös  terror tombolt a városban. Na, ez egy baromság. Ekkor a polgármester javasolta, hogy kérdezzék meg a város lakosságát, mit szeretnének. De erről hallani sem akartak. Azt mondták, hogy ezzel fog Szentesen befejeződni a rendszerváltás, a szobrot pedig majd elviszik a szomszéd faluba egy nem is létező szoborparkba.

Mi történt ezután? Az országban több száz szobor lett így eltávolítva.

Igen sok értékes szobor is áldozata lett a tudatlan rombolásnak. A testület egyik ellenzéki tagja Krausz Jánosné, aki a terület képviselője kiállt a szobor mellett, ekkor kezdődött a szervezkedés. Létrehoztunk egy facebook-csoportot, mert amióta Fidesz többség van a városban megszűnt a független tájékoztatás. A csoport pedig egyre nagyobb lett és egyre többen támogatták a szobor megmentésére irányuló kezdeményezést. Ez nem véletlen, mert Szentes volt a kubikus főváros (így hívták korábban) szinte minden családban van valaki, akinek van kubikus felmenője. Sokan ezért csatlakoztak, de volt olyan is, akinek csak tetszett a szobor. Marton László szobra ideológiai töltés nélkül is érték. Sokan csatlakoztak és meglepő módon még olyanok is, akik egyértelműen jobboldali elköteleződésűek, de a szobrot és a kubikusokat tisztelik. A másik oldalon viszont folytatódott a sárdobálás, én Lenin-fiú lettem, mások „Kohn Béláztak”. Egyszóval kommunistáztak. Közben elkezdődött egy aláírásgyűjtés a szobor mellett, amit több százan írták alá egy-két óra gyűjtés alatt. Látszott, hogy a város többsége aktívan kiáll a szobor mellett.

Ettől érezhetően megijedtek?

A baloldali képviselőnő (nem MSZP-s) közben megkereste Marton László szobrász özvegyét, hogy tájékoztassa a helyi történésekről. Ő egyértelművé tette, hogy a szobor címe Kubikusok és nem Tanácsköztársaság. Azt mondta az özvegy, hogy mivel a szellemi alkotás örököse ő, nem járul hozzá  szobor elszállításához. Így már több szálon futott a történet. Mikor jó sokan lettünk a facebook csoportban, szerveztünk egy demonstrációt a szobor megmentése érdekében. Ez volt az utolsó akció. A demonstrációra szentesi viszonylatban sokan jöttek el. A következő héten a képviselő asszony egy módosító előterjesztést adott be, amihez csatolta az aláírásgyűjtés eredményét és Marton László özvegyének levelét. Az előterjesztésben az szerepelt, hogy maradjon a szobor. Közben a Fidesz is meggondolta magát a helyi parlamenti fideszes képviselő jelezte, hogy szeretnének az ügyből kihátrálni, az 56-os emlékmű szobrásza is azt mondta, hogy nem készít szobrot, ha az Marton László szobrának eltávolításával jár. Végül a Fidesz maga döntött úgy, hogy visszavonja a saját előterjesztését.

Hányan írták alá? A fideszeseket megviselte vagy legalább elgondolkodtatta a vereség?

1000 fölött volt az aláírók száma. Ez körülbelül három nap alatt jött össze. Két piaci gyűjtés volt és egy a városban. Összesen mintegy 10 óra alatt jött össze ennyi. A fideszesek kussba vágták magukat. Hozzá kell tenni, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy ki az a Marton László. Azt sem tudták, hogy a kubikus múlt ilyen elevenen él még a városban. Nyilván a központból megkapták, hogy álljanak le. Hivatalosan azóta is kussolnak, próbálják csendben nyalogatni a sebeiket. Egy történelmi hazugságra építették ezt az egész kampányukat, de azt kell mondanom, ha 1919-ben volt hazaárulás a városban azt az akkori jobboldal követte el, azok akik Árvai Bálintot a várost az idegen ország hadseregétől védő vöröskatonát feljelentették a románoknál akik aztán a főterén nyilvánosan agyonverték. Akkor és most is sunyi, alattomos módon bántak a helyi baloldaliakkal, munkásokkal. Úgy tűnik a szentesi jobboldal nem tud ettől a hagyománytól elszakadni.

Aláírója vagy az „Új Szocializmus!” kiáltványnak. Miért adtad a neved egy radikális baloldali felhíváshoz?

Szerintem ami a kiáltványban van csak most tűnik radikálisnak. Valójában olyan követelések, programpontok vannak benne, amik a hetvenes években még egy néppárti politikusnál sem verték ki a biztosítékot. Én radikálisabbat is el tudnék fogadni, szerintem ami a kiáltványban van, az a XXI. század minimuma. A kiáltvány legvonzóbb eleme, hogy rajta van azon a vonalon, ami ma nyugaton, délen és a tengeren túl is progresszívnak számít. Azt gondolom a kiáltvány elkapta az új baloldali vezérfonalat.

És mit lehet ebből átvinni egy vidéki kisvárosra? Sokan azt gondolják, hogy a baloldalnak kár próbálkoznia a nagyvárosokon kívül.

Az tény, hogy a nyugati új baloldali mozgalmak jelentős része városi és sok esetben egyetemi körökből indult és ott népszerű. Azonban korábban is elmondható volt, hogy különböző baloldali mozgalmak indulópontja valamilyen értelmiségi közösségből indult, de eljutott  a munkásokig és vidékre is. Szentesre is eljutott, 1891-ben már volt május elseje nálunk is. Ma is el fog jutni, csak nem máról holnapra. A szobormentés is megmutatta, hogy igenis sokan vannak, akiknek fontos az igazságosság, a beleszólás joga és a valódi egyenlőség és ki is állnak érte.

Szentesen mire lehet számítani 2018-ban? Lehet olyan helyzet, hogy te is csatasorba állj?

Nincs baloldal jelenleg a városban és jelöltjük sincs és gondolatuk se. Szerintem reális esély van egy indulásra álbaloldali ellenfél nélkül. Igazi baloldali emberek viszont vannak mint láttuk.

BarátEndre
Barát Endre

Akkor látsz esélyt arra, hogy alulról szervezett módon nálatok is újjáépítse magát a baloldal?

Most sokan összejöttek a szoborügy miatt szerintem ez is megijesztette a Fideszt. Pont az történt, hogy alulról szerveződött egy baloldali csoport, ami beállt egy ügy mögé és elsöpörte adott területen a Fideszt.

Mi a következő lépésed?

Szeretnénk Árvai Bálint sírját megkoszorúzni. A tüntetés napját pedig a kubikusok emléknapjává tettük és minden évben lesz koszorúzás. Ha lesz közösség, akkor lesz baloldal is. A kettő együtt létezik csak.

Akkor hajrá szentesi baloldal!

/ Partizán /

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük