Szigorúan elutasítok minden élcsapathitet

vgy

Vári György tanár, újságíró, irodalomkritikus, a Magyar Narancs munkatársa. Nagy Levin néven a Véleményvezér blogján olvashatóak kommentjei. Önmagát baloldali rendszerkritikusként határozza meg. INTERJÚ!
Akkor kezdjük! Kívülről nézve újságíró vagy, de ez nálad mintha csak kitekintés lenne a kultúra magasabb szinjéről, ahol igazán otthon érzed magad. Most jelent meg egy kritikaköteted “Az emberiség végnapjai” címmel. Már a címe is kifejező. Miért pont egy ilyen kemény üzenetet tettél a borítóra?

Szeretem magam azért igazán újságírónak tekinteni. Sokat gondolkozom mostanában azon, melyik az igazán hasznos tevékenység: felkutatni, megmutatni a tényeket vagy értelmezni. A magyar tényfeltáró újságírásról hol azt mondják, hogy még alig látszik ki a földből, hol meg azt, hogy az utóbbi időben megerősödött. Szerintem rengeteg nagyszerű tényfeltáró újságíró van Ferenczi Krisztinától Rádi Antónián át Bodoky Tamásig, de egészen nagyszerű egy viszonylag friss projekt, az Átlátszó Oktatás is. Inkább arról lehet szó, hogy a korrupció már nem ráz meg jóformán senkit, hogy a dolog többé-kevésbé hatástalan. Ezért kezdem egyre inkább azt gondolni, hogy igenis az értelmezés számít, bár nem a magyar publicisztikában erősen túltengő frappáns és kiszámítható megmondásra gondolok, amelynek fő célja a véleményközösségek tagjainak megerősítése abban, hogy természetesen jól látják a világot és ismét teljesen igazuk van. De valóban megkísérelni megérteni, mi történik itt, tényleg fontos volna. Olyan okos emberek munkáját folytatni, amilyen Ignotus Pál, Zsolt Béla, Bálint György volt. Jelenleg TGM tűnik az egyetlen méltó utódjuknak és a liberális publicisztikában sincsenek sokan olyanok, akikre igazán érdemes lenne figyelni. Jóformán semmiben nem értek egyet Széky Jánossal vagy Seres Lászlóval, sok mindenben nem értek egyet Hont Andrással sem, de ők érdekelnek. TGM és György Péter különösen közel állnak hozzám, ők olyan bölcsész-publicisták, akiket szívesen követnék. Ami a címet illeti, bár tényleg borúsan ítélem meg a közéleti kérdéseket Magyarországon, de nem ezért választottam – illetve loptam el Karl Kraustól, egy szintén ragyogó újságírótól – ezt a címet. A naiv, szépelgő humanizmus, az ember naiv és hazug eszményítése az, amit határozottan és erős művekben utasítanak vissza olyan kortárs írók és költők, akik fontosak nekem: Borbély Szilárd, Schein Gábor, Térey János és mások. Az, ahogy Borbély Brechthez nyúl, ahogy az eldologiasodást újraértelmezi, különben nagyon is érdemesítené arra, hogy a baloldaliak fontos olvasmánya legyen. Pár hónapja megjelent könyve, a Nincstelenek egyébként elég népszerű.

Legutóbbi lapszámunkban Kiss Viktorral készült interjút közöltünk. Ő azt mondta, hogy jönni kell egy új, elkötelezett baloldali értelmiségnek. Te ide sorolod magad? Elkezdődött már az egymásra találás?
IMG 335209036895907Igen, bizonyos értelemben remélem, hogy igen. Ha értelmiségin nem azt értjük, hogy valaki meg szeretné mondani, ki legyen a miniszterelnökjelölt, valakit, aki mindent jobban tud, és ha hússzor téved, akkor huszonegyedszerre is ő akarja megmondani a tutit. Nem olyasvalakit, akit Illyés Gyula képzelt például, aki még vízvezetékszerelőként is illetékes és népét lángoszlopként vezeti. Hanem aki részt vesz a nyilvános beszélgetésben annyira okosan, amennyire képességei engedik, nem irányt mutat, hanem megvitatható javaslatokat tesz. Baloldali vagyok, igen, de nagyon szigorúan elutasítok minden élcsapathitet, minden leninizmust, nem gondolom, hogy a Pártban születne meg, jönne létre a proletariátus voltaképpeni osztálytudata. A magyar baloldal egyik komoly baja, hogy legnagyobb gondolkodója, Lukács György egyre inkább eltávolodott pályája során Szabó Ervin anarchoszindikalizmusától és egyre inkább Lenin hatása alá került. Szóval az óbolsevik álláspont tejesen idegen tőlem, ahogy mindenféle forradalmi terrortól és egyáltalán mindenfajta erőszaktól irtózom. Úgy gondolom, hogy a bolsevizmus a baloldaliság gyermekbetegsége csak, amelyet végképp ki kéne nőnie. Viszont azt is gondolom, hogy a jelenlegi kurzus liberális kritikája semmit nem ér, amikor pedig megállapíttatik, hogy ez a szegénység hatósági üldözésében élenjáró, az underclass kiszélesítésén és nyomorúságának elmélyítésén dolgozó hatalom “államszocialista”, már vitázni sincs kedvem, legyintek. Nem fontos. Az ancien régime, amelyet felváltott a fülkeforradalom, végérvényesen múlttá vált. Nincs vele dolgunk azon kívül, hogy megkíséreljük levonni a tanulságokat. Most tényleg jönnie kell egy a Gyurcsány vagy Mesterházy, Mesterházy vagy Bajnai-vitán némiképp túlmutató perspektívákkal előálló baloldali nemzedéknek. Egyelőre hagyni kéne a pártokat, a politikai osztályból kitaszítottakkal lenne dolgunk. Baloldali társadalmi bázis nélkül nem lehet politizálni- ezt a PM kényszerű kompromisszumai is mutatják. A PM-ben sok fontos ember politizál jelenleg, de most attól tartok, hogy ez tévút, bár tisztességtelen volna tagadni, hogy nekem is voltak illúzióim. Legyen nekik igazuk, persze. Másrészt az LMP, ahol szintén vannak barátaim, remek emberek, a romantikus antikapitalizmus irányába mozdult el, ezt is csapdának látom. Ha elmegyek szavazni egyáltalán, nyilván vagy az egyiket vagy a másikat választom majd (valószínűleg fej vagy írással fogok dönteni), de túlzottan nem lelkesítenek most ezek a dolgok.

Sok baloldali keményen támadja a liberálisokat egyre nyíltabban megfogalmazva, hogy az negyedszázados ténykedésük nélkül Orbán nem juthatott volna ilyen túlzott hatalomhoz. Te egy írást szenteltél a “liberálisozás” elleni küzdelemnek, de a cikk sok szempontból olyan volt, mint egy vádirat, tökéletesen soroltad vétkeiket. Baloldaliak és a liberálisok a magyar történelemben szinte mindig egymás mellett álltak. Hogy alakult ki a mostani helyzet és merre van előre?
A rendszerváltó magyar liberálisok nagyobb része már nem tekinti saját hagyományának a magyar progressziót. Inkább a Monarchia idején uralkodó liberalizmushoz kötődnek. A fiatal liberálisok, akik eredményesen csináltak maguknak fórumokat, akik a netes újságírás mainstreamjét jelentik (index, 444, hvg.hu stb) abban egyertértenek velünk (és ezt értelemszerűen az ifjúkonzik sem látják másként), hogy 2010 elé nincs visszatérés, és ők lényegesen hatásosabban alakítják nálunk a közgondolkodást. Miközben a protesztmozgalmak balos karaktere nehezen félreismerhető (még ha persze mindenki tiltakozik is ellene, nehogy összekeverjék az MSZP-vel), csak nem tudják megőrizni az arcélüket. A Milla eltűnt, beolvadt, a HaHa alig ad magáról életjelt, ha igen, az is leginkább a dezorientáltságukról tanúskodik. A spontaneitás jó dolog, de az erő, talán az intellektuális erő hiányzott ahhoz, hogy igazán meg tudják mozgatni ezek a mozgalmak legalább középtávon legalább a saját nemzedékük fantáziáját. Ezen érdemes lenne elgondolkozni, én már próbáltam, de nem jutottam messzire. A liberálisokkal együtt kell működni sok mindenben, a formális szabadságjogok és garanciáik nekik és nekünk egyaránt fontosak. (Jó lenne, ha ők is komolyan vennék itthon is, hogy az állampolgárok állami lehallgatása felettébb helytelen és aggályos, mert némely magyar liberálisoknak a Snowden-botrány kapcsán nincs bajuk az állam túltertjeszkedésével, inkább Snowdennel van bajuk). Más tekintetben meg politikai ellenfelek vagyunk, nincs ezen mit lamentálni tovább. Az az igazi baj, amikor a magát baloldalinak tartó, a liberálisokat kedvvel szidalmazó politikus, Szanyi Tibor arról beszél, hogy Pető Péter újságírónak nincs joga a véleményét leírni, amíg az újságja a párt pénzén él (ami különben nem is igaz), hogy ő tehát mintegy megvásárolta volna Pető véleményét. Aki a személyes véleményt áruként kezeli, azt nem nagyon tudom komolyan venni az eldologiasodás kritikusaként. Már csak ezért sem várnék semmit az MSZP “baloldali” fordulatától.

Nem titkolod, de nem is hirdeted bőszen zsidóságodat, egyértelmű középutat találtál meg ebben a dologban. A magyarországi zsidók mindenkor a liberális és baloldali progresszió élharcosai voltak, azonban úgy tűnik, hogy sok kudarcosnak mondható évtized után elfordultak a baloldaltól. Ez természetesen nincs így rendjén. Szerinted is tapasztalható egyfajta befelé fordulás?
Az, hogy zsidó vagyok, elsősorban azt jelentette, hogy meggyilkolták a dédszüleimet, akik jámbor és koldusszegény kiskereskedők, pékek stb voltak: az, ami előtte történt a családban, a nyomor miatti kényszerházasságok néma szomorúsága, az egykedvű robot némasága, az egymásra következő generációk gyors törlődése az emlékezetből – mindezt már csak elképzelni tudom, sejtem egyből-másból, főleg szegény nagymamám emlékeiből, vele nőttem fel, ő is megjárta Auschwitzot, de hazajött. A meggyilkolt gyerekek neveit adták az új gyerekeknek, nekem is, ez a nyom is megmaradt belőlük. Mindez, persze, a holokausztot leszámítva, nem zsidó-specifikus. A magyar zsidóság történetét a saját történetemnek tudom és foglalkoztat, elsősorban, persze, a magyar zsidó irodalom története. Izraelhez is vonzódom, kicsit – elég rosszul – tudok is ivritül, mert éltem ott, aggódom a barátaimért és az országért, miközben jelenlegi vezetőit borzalmas, ártalmas alakoknak tartom. A hatalmas szociális tüntetések idején nagyon-nagyon magaménak éreztem az országot, éjjel-nappal az angol nyelvű izraeli sajtót olvastam. Amúgy is gyakran nézem, mi történik arra és sajnos csak ritkán vidít fel. A szociális krízis a tüntetéshullámtól, persze, nem múlt el, szinte kilátástlanul mély. Egy most nyilvánosságra került kutatás szerint az izraeli társadalom 35%-a súlyosan nélkülözni kénytelen, 20%-ának ennivalóra sem mindig jut pénze”. Ami pedig a területeken zajló építkezéseket illeti, nagyon felelőtlen, katasztrofális döntésnek gondolom. A zsidóság távolodása a baloldaltól (ha van ilyen, mindkét fogalom túl tág és körvonalazatlan így), nyilván annak köszönhető, ami az elmúlt században történt, végül is nagy konzervatív gondolkodók sora is zsidó volt Raymond Arontól Leo Straussig. Az én személyes hagyományom a Walter Benjaminé, az Ernst Bloché, valamiféle messianizmus tradíciója. De akár a názáreti Jézust is idézhetném, hogy boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak, mélyen hiszem, hogy így kell lennie. Az emberi szenvedést nem tudom bölcsen szükségszerűnek és meghaladhatatlannak elfogadni, nagyon röviden erről van szó.

Kalmár Szilárd