Sztrájk Gyöngyösön

Figyelmeztető sztrájkot tartottak tegnap a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában. László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen nyolc százalékos bérfejlesztés.

A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint 600 fővel csatlakozott, míg az éjszakás műszak tagjai aláírásukkal hasonló arányban támogatták a kezdeményezést. Az alelnök hangsúlyozta: a gyár dolgozói szükség esetén újabb munkabeszüntetésre is hajlandók.

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: 2018-ban, 2019-ben és tavaly átlagosan évi tíz százalékos béremelést hajtottak végre a gyöngyösi üzemben. Ezt az ütemet azonban idén a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett megrendelési állomány miatt nincs lehetőségük fenntartani.

Foto MTI illusztráció

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •