Home Rövid hírek - NE HASZNÁLD! TGM: A jövő Marxé!

TGM: A jövő Marxé!

387
0
SHARE
10506630 716574125057092 6603401338597636634 o

A marxista forradalmárok kicsiny, de lelkes közössége nevében üdvözöltem Tamás Gáspár Miklós elvtársunkat a péntek délutáni „MARX MARAD” demonstráción a Corvinus Egyetem Közgazasági karának épülete előtt.
Az önirónia természetesen jogos volt, nyolcvan ember jött össze, ami azonban ismerve a hazai radikális baloldal zord jelenét, kifejezetten jónak mondható. Lényegében minden baloldalinak mondaható szervezet képviselte magát, távol csak a Negyedik Köztársaság Párt és az LMP maradt. A baloldali értelmiség több jelentős személyisége is feltűnt, a felszólalók mellett ott volt Szalai Erzsébet szociológus is.

Az MSzP-ből Török Zsolt tűnt fel a beszédet is mondó Komjáthi Imre mellett, a Párbeszéd Magyarországot pedig Schering Gábor képviselte.
Mint a demonstráció szervezője köszöntöttem a résztvevőket, elmondtam, hogy az egyetem megtéveszti a közvéleményt. Jelenlegi helyéről el fognak távolítani egy olyan szobrot, amely konszenzusosan maradt a az aulában a rendszerváltás nagy szobordöntési láza után is.
10551466 773425452696917 575658711160442847 oKrausz Tamás történész első felszólalóként elmondta, hogy a szobor elmozdítása egyértelmű következménye a rendszerváltásnak, már 1989-ben lehetett látni, hogy az út nemcsak a kapitalizmus restaurációjához, hanem egy tekintélyuralmi rendszerhez fog vezetni. Ennek első jele volt a Duna-parti Marx-Engels szobor eltávolítása.
10499587 773425456030250 7576447340586320098 oTamás Gáspár Miklós filozófus nem kívánta a szót vesztegetni azokra, akik a szobrot el akarják távolítani és azokra sem, akik szolgalelkűen ezt végre is hajtják. Véleménye szerint szobrokat lehet emelni és állítani, ki lehet törölni Marxot a múltból, de ettől függetlenül a jövő Marxé.
10450283 773425459363583 229605140438582668 oFarkas Péter a Marx Károly Társaság vezetője szerint azért lett sürgős a német gondolkodó elleni küzdelem, mert egy újabb világgazdasági válság van kibontakozóban és a jelenben túl sok kellemetlen igazságra világítanak rá Marx gondolatai.

10608363 716574128390425 3463401506103742269 oSzász Gábor, aki szint a Marx Károly Társaságot képviselte, történelmi példával igazolta, hogy komoly bajban vagyunk. Rámutatott, hogy Marx szülőházát a náci Németországban kiemelten őrizték, mert feltételezték, hogy a munkásság körében elementársis felháborodást váltana ki, ha megrongálnák az épületet. Ma Magyarországon Szász szerint a döntéshozóknak nem kell számítaniuk felháborodásra. 10505008 716574208390417 4212413471159789839 oCsókás Máté, a Balpárt alelnöke szerint az álcázott szobordöntés is azt bizonyítja, hogy a magyar jobboldali kormány totálisan a múltba van révedve, legszívesebben 1514-es évhez térne vissza.
10256501 716574275057077 8651394107678441387 oKomjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, hogy Marx nyakába már egyszer kötelet akasztottak és ismét ez van napirenden. Szerinte a dolgozó emberek mozgalmait nem lehet elválasztani Marxtól, mert a munkát, kenyeret és tisztességes béreket követelni csak úgy lehet, ha követjük a német gondolkodó osztályharcos iránymutatását.
10506688 773428382696624 547120839693407331 oAz utolsó hozzászóló Vajnai Attila az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 vezetője volt, aki elmondta, hogy az egyetem vezetése titkolni igyekszik, hogy forráshiányos időkben mennyibe is kerül a Marx szobor áthelyezése, de egyértelmű választ még akkor sem adtak, amikor azt is kilátásba helyezték, hogy a rektori hivatalba látogatnak pár aktivistával.
10550036 716574438390394 6160830717563268628 oA demonstráció után két tucatnyi résztvevő bement az aulába, ahonnan eltávolítani készülnek Marx szobrát, ott heves vita alakult ki az egyetemi rendészet képviselője és néhány tüntető között, a rendészek még a demonstrációt biztosító rendőröket is be akarták hívni azért, hogy eltávolítsák onnan őket. Hiába keménykedtek az egyetemi illetékesek, balhét generálni nem tudtakj a demonstrálók higgadtságának köszönhetően.
Összefoglalva azt mondom, hogy egy jó tüntetés volt. Mi, akik ott voltunk megmutattuk, hogy felháborítónak tartjuk a Marx szobor eltávolítását jelenlegi helyéről. Nem kell szégyellni magunkat azért, mert relatív kevesen voltunk, akkor szégyellhetnénk igazán magunkat, ha szó nélkül hagytuk volna a rafkós szobordöntést!
Végül csak annyit, hogy állítólag Rétvári Bence (nem)úr próbált ellentüntetőket mozgósítni, de ilyenek nem voltak. Nem tudjuk, hogy az IKSZ öt tagjának nyaralása vagy egyszerű napidíj vita miatt alakult így, mi őszintén sajnáljuk, hogy nem jöttek el és nem tudtunk sort keríteni egy kis elméleti vitára ezekkel az szélsőjobboldali karrieristákkal…

Kalmár Szilárd
Munkások Újság