Tízmillárdos alapot a fagyhalál megelőzéséért + VIDEO

lukacszoltan

Az MSZP tízmilliárd forintos pénzügyi alap létrehozását javasolja az otthoni fagyhalálok megelőzéséért. Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: két és fél év alatt megháromszorozódott azoknak a díjhátralékosoknak a száma, akik kiszorultak az áram-, a gáz- vagy a távhőellátásból, így az idei télen tízezreket fenyeget az otthoni fagyhalál. Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi két és fél évben történt csaknem ezer, kihűlés miatti haláleset fele fűtetlen szobákban következett be.

Az MSZP ezért törvényjavaslatot terjeszt elő az otthoni fagyhalálok megelőzését célzó pénzügyi alap létrehozására. Az alap a terveik szerint novembertől februárig 20-50 ezer forintos támogatást nyújtana a védendő fogyasztóknak, illetve azoknak, akiknek az otthonát kikapcsolták a villamosenergia- vagy a földgázellátásból.

Az alapot abból a tízmilliárd forintból hoznák létre, amelyet a kormány 2011. január 1-je óta a szénipar szerkezetátalakítási támogatása címén szedett be. Lukács Zoltán elmondta, hogy a pénz felhasználatlan, mivel annak kifizetéséhez az Európai Bizottság jóváhagyására lenne szükség, de ez máig nem érkezett meg. Emellett adományokkal bárki támogathatná az alapot.

Az MSZP azt is javasolja, hogy az eddig az áramdíjjal fizetett szerkezetátalakítási támogatás az Európai Unió felhasználást engedélyező döntéséig szűnjön meg, így minden fogyasztónak kevesebbet kellene fizetnie a villamos energiáért. Ha pedig az uniós testület visszamenőleg engedélyezi a támogatás kifizetését, az MVM Zrt. évi negyvenmilliárd forintos nyereségéből megteheti ezt – mondta Lukács Zoltán.

Forrás: Mszp.hu


 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük