Home Szájhősök tere Trump a szivarszobában

Trump a szivarszobában

428
0
SHARE
Galló Béla

Amerikában a kampány a politikai pornó időszaka, de nemcsak ott hasít ilyenkor a pornó, többé-kevésbé így van ez szerte a világon. A fogyasztói társadalmak haszonelvű tömegkultúrája régóta lefelé nivellálja már a közízlést, márpedig egy tömegdemokráciában a politika mindig a közízlés szolgálólánya. Ha a kampányban hatni akar, akkor a politikusnak bizony ehhez az ilyenkor különösen felfokozott tömegigényhez kell igazodnia. Donald Trump, nem vitás, igencsak kiválóan teljesített ebben a műfajban, sokkal jobban, mint a nála eredendően sokkal szürkébb tónusú, halványabb kisugárzású ellenfele. Az eleve harsányabb, extrovertált Trump jobban levette, mi kell az átlag amerikainak, nem félt az erősebb színektől, többek közt ezért is győzött. Ám most majd annak rendje-módja szerint szépen rendbe szedi magát, és konszolidált, tárgyalóképes úrként lép be a szivarszobába.

Abba a szivarszobába, amelyben az Egyesült Államok igazi hatalmasai, informális döntéshozói időről-időre összegyűlnek, hogy immár a kampány hangulatától mentesen határozzák meg az amerikai világbirodalmi státus fenntartásának aktuális forgatókönyvét.

Mert egy dolog a kampány, s megint másik a hatalom szivarszobája.

Az Egyesült Államok informális hatalmi szerkezetében az elnök roppant fontos, de korántsem kizárólagos kompetenciájú szereplő. Pénzügyi, katonai, jogi, valamint tudományos-kulturális elitek bonyolult hálózatának reprezentatív megtestesítője, függetlenül attól, hogy a szamár (a demokraták) vagy az elefánt (a republikánusok) pártját képviseli-e. Kisebb országok fejével elég nehéz megérteni, hogy egy birodalomban a közös birodalmi érdek olyan kovász, amely egymáshoz ragasztja olykor még a legádázabb pártpolitikai ellenfeleket is.

Trump a győzelem utáni első beszédében nem hagyott kétséget afelől, hogy érti és respektálja a szivarszoba informális törvényeit.  Merőben más hangütéssel beszélt a vesztes Hillary Clintonról, akit előtte pedig a karaktergyilkosságra alkalmas eszközök egész arzenáljával támadott, s akitől hasonló bántalmakat kellett elszenvednie. Felhagyott a kampány során szinte végletekig vitt támadó metakommunikációjával, dicsérte a vesztest, sőt az országért végzett áldozatos (sic!) munkáját is megköszönte neki. Több volt ez, mint nagyvonalú elegancia, vagy a szokásos „no, most már, hogy nyertem, itt az idő, fogjunk össze” fordulat. Trump félreérthetetlenül jelezte az informális elitnek, hogy habár személyében új trónkövetelő jelent meg, ugyanakkor ő nem forradalmár, s még csak nem is afféle felforgató. Bár az eliten belül ki akar cserélni jó néhány figurát, de nem szándékozik lecserélni (hiába akarná, nem is tudná) magát az elitet, mint évszázadok során kialakult szisztémát. Jóllehet kihasználta az amerikaiak nagy részének haragját a hagyományos hatalmi intézmények ellen, de a szivarszobában azt ígéri, hogy le is szereli majd a most még elégedetlenkedőket, mert ő majd jobban működteti ezeket az intézményeket.

 Tévednek tehát azok az elemzők (nem először tévednek persze), akik Trump elnökségét a kiszámíthatatlanság kezdetének látják. Mivel azt sem tudták elképzelni, hogy Trumpból elnök legyen, most, hogy tévedésük bebizonyosodott, egy újabb tévedésnek veselkednek neki. Azon sopánkodnak, hogy vége a derék, mintaszerű Amerikának, jött ez a politikai „pornósztár” a maga harsány melldöngetésével, ki tudja, mi lesz itt ebből, hiszen ez az alak nemcsak Amerikát forgathatja fel, hanem az egész világot szétverheti.

Pedig aligha fogja.

Más kérdés persze, mi lesz akkor, ha az amerikaiak majd csalódnak benne.

Galló Béla

Forrás: Új Egyenlítő

Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.