Elemzés a Moszkva–Berlin–Budapest–Brüsszel-tengelyről.
Kiemelkedő fontosságú kérdés ma egész Európa számára, így Magyarországon is, hogy milyen viszonyra kell törekednünk Oroszországgal. Azzal a hozzánk legközelebb fekvő egyik világhatalommal, mely nyersanyagokban nagyon gazdag, és ezért igencsak fontos gazdasági partnerünk. Márpedig üzletelni kell, illetve kellene vele (is), hiszen ez a magyar gazdaság érdeke. És akkor itt véget is ért ennek a kérdéskörnek a konszenzusos része. A magyar kormány jelenleg ugyanis nem csinál mást, mint az orosz kapcsolatokban is a berlini politikához igazodik, ami meglátásom szerint ellentétes nemzeti érdekeinkkel. Németország és Oroszország már túljutott a barátságon, és ez veszélyezteti az EU-t és benne hazánkat is.
Nekünk Ukrajna kell
A magyar külpolitika egyik alapvetése, hogy Oroszország és közöttünk egy erős, független és stabil Ukrajna legyen. Voltunk mi a Szovjetunió szomszédjai, és azt az időszakot nem a magyar önrendelkezés kiteljesedésének a korszakaként éltük meg. Ukrajna területi integritása tehát alapvető nemzeti érdek. Ezért, amikor Oroszország bevonult Ukrajnába, Magyarország alapvető érdekeit is sérelem érte. A magyar kormány csupán annyit tett, hogy miután végre kiállt Ukrajna területi integritása mellett, a nagy nehezen megszületett közös európai fellépést, a gazdasági szankciókat, lábon lövésnek nevezte. Annyiban a kormány természetesen fején találta a szöget, hogy a magyar almatermelőkkel fizettetni meg az Oroszországgal szembeni fellépés árát még annyira sem hatékony külpolitikai fegyver, mint a Carter-féle olimpiabojkott volt, amivel az afgán megszállásra válaszolt 1980-ban. Ugyanakkor még ez ellen a nem túl erőteljes fellépés ellen is csak kritikát fogalmazott a magyar kormány, miközben semmilyen alternatívát nem kínált. Nem azért, mert különösebben oroszbarát lenne, hanem azért, mert azokhoz a német hangokhoz idomult, amelyek a szankciók ellen érveltek. Ezzel, annak ellenére, hogy Oroszország megszállta egy szomszédos országunk egy részét, csakúgy, mint a Paks II. projekttel, növelte hazánk függőségét Oroszországtól.
A Moszkva–Berlin–Brüsszel-tengely
2015 januárjában Angela Merkel kifejezte abbéli vágyát, hogy Oroszországgal közös kereskedelmi terület jöjjön létre. A német kancellár azt a panelt használta, amelyet 2010-ben Putyintól hallott, aki egy „Vlagyivosztoktól Lisszabonig” terjedő szabadkereskedelmi övezet kialakítását tűzte ki célul. Merkel szerint ez azt követően jöhetne létre, hogy megszületik az EU és Ukrajna közötti közös kereskedelmi terület, melyet aztán kiterjesztenek Oroszország felé. Akkor ez az ígéret egyaránt szólt Putyinnak és a német gazdasági köröknek. A megnyugtatásra azért volt szükség, mert a német ipari lobbi nagy nyomást helyezett a Merkel-kormányra annak Oroszországot izoláló politikája miatt. Azzal érveltek, hogy a minszki megállapodás sikere indokolja, hogy Oroszországot jobban vonják be a közös gazdasági erőtérbe, mivel az olyan együttműködő volt. A fenti közös kereskedelmi överezet az Eurázsiai Unió és az Európai Unió együttműködésén alapulna. Ráadásul mivel Ukrajnával és Moldovával az EU már amúgy is szoros kereskedelmi és befektetési együttműködést tervezett, logikusnak tűnhet, hogy ne álljunk meg fél úton, vagyis terjesszük ki Szibériától Portugáliáig.
Az elmúlt években, miközben dúlt a vita a gazdasági szankciókról és tort ült a nagy európai döntésképtelenség, Oroszország azon dolgozott, hogy növelje Európa energiafüggőségét Oroszországtól. A Kreml, elsősorban a Gazpromon keresztül, több európai ország energiacégében tulajdonosi részesedés vásárlásával növelte a befolyását. Ez a folyamat Németországban a legszembetűnőbb, ahol a Gazprom fontos állami megrendeléseket kap és zsíros üzleteket köt, az orosz lobbisták hathatós közreműködésének eredményeként. Ezt a nyilvánvaló tényt Schröder, egykori szocialista kancellár Gazpromba igazolása sejteti a legjobban. Ráadásul azzal, hogy Oroszország olcsó és biztonságos energiaforrásnak tünteti fel magát, elegendő érvet szolgáltat a német ipari lobbinak ahhoz, hogy politikai erejét latba vetve a megvalósulás halvány reményét is elvegye a közös európai energiastratégia megvalósíthatóságának. Miután Berlin brüsszeli befolyása mindenki számára nyilvánvaló, érthető, hogy semmilyen tényleges közös európai fellépés az orosz energiafüggőség enyhítése irányába nem várható. Ezzel ellentétes hatást válthatna ki a fosszilis energiahordozók világpiaci árának csökkenése, de erre az ellenhatásra nem győzünk várni. Az energiapiacon keresztül történő befolyásolás az első lépés abban az orosz politikában, amelynek második lépése a „Lisszabontól Vlagyivosztokig” tartó kereskedelmi övezet terve. A végállomás, amely felé Berlinen át vezet az út, pedig egy olyan orosz dominanciájú kontinens lenne, amiben hazánk szuverenitásának jelentős részét elvesztheti.
A Moszkva–Paks-tengely
Az az állítás, hogy Oroszország az energiapiacon keresztül avatkozik be az egyes EU-tagállamok kül-, bel-, illetve energiapolitikájába, nem újdonság. Ennek ellenére a magyar kormány semmilyen eszközzel nem igyekszik mérsékelni kitettségét. Ez nincs így minden hasonló geostratégiai adottságokkal rendelkező országban, vannak például sikersztorik a függés oldására – Észtország mára 10 százalékra szorította le az orosz energiaimport-részesedését, Litvánia egy atomerőmű bezárása és egy LNG-terminál felépítése árán bújt ki a szorításból, Lengyelország alig használ orosz energiát –, Magyarország azonban nem is próbálkozik ilyesmivel: Szlovákián kívül mi vagyunk szinte az egyetlen állam, amelyet gyakorlatilag a teljes energiaimportja Oroszországhoz köt.
Azt is figyelembe véve, hogy a Gazprom mindenütt elmegy a falig, nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy ahol teljes a függés (mint például Magyarországon), ott az orosz cég erőt mutat, és eléri a céljait, nemcsak az árakban, hanem a kritikus infrastruktúra (vezetékek, tárolók) megszerzésében is. Azt Moszkva is tudja, hogy az energia az egyetlen terület, ahol Oroszország valóban világhatalom, és leplezetlenül használja is az erejét. Az EU-nak egyelőre nincsenek eszközei az uniós intézményekben már nyilvánosan tárgyalt kockázatok kezelésére, Magyarország pedig – amely a kiemelten veszélyeztetett tagállamok közé tartozik – sorozatosan olyan lépéseket tesz, amelyek még növelik is az orosz befolyást és a magyar kiszolgáltatottságot. Nézzük, mik ezek a lépések.
Először, az Orbán-kormány orosz hitelből épülő, orosz technológiájú, orosz kivitelezésű, orosz fűtőanyagra támaszkodó atomerőművet vásárol. Másodszor, meghosszabbítja az orosz gázszállítási szerződést, miközben a világpiacon jelenleg olcsóbb a gáz, mint amennyiért Oroszországtól kapjuk. Harmadszor, átengedi a magyar gáztároló-kapacitás egy részét Oroszországnak. Negyedszer, a MOL miatt felvállalt magyar–horvát konfliktus árnyékában nem szorgalmazza a horvát LNG-terminál megépítését. Ötödször pedig, nem sieti el a határkeresztező kapacitások kiépítését. Ezek azok a konkrét lépések, amelyek ellentétesek nemzeti érdekeinkkel, és amelyeken a magyar kormánynak a mi álláspontunk szerint minél előbb változtatnia kell.
Tudnunk kell, hogy az atomerőművek „kiszabályozására” szerte Európában, az időjárástól függetlenül, a gyorsan indítható-fékezhető gázerőműveket használják. Erre épül az Orbán-kormány energiavíziója is: ha van egy hatalmas atomerőművi kapacitás, akkor kellenek mellé termetes gázerőművek is, hogy csúcsidőszakban is ki lehessen elégíteni az igényeket, és völgyidőszakban se az atomot kelljen visszaterhelni. Hogy a gáz mindig rendelkezésre álljon, ahhoz nagy kapacitású gázvezeték(ek)re és itthoni tárolási lehetőségekre van szükség: az utóbbi már a kormány birtokában van, az előbbinek a megvalósításán pedig Putyinnal karöltve, intenzíven dolgoznak.
Magyarul: az orosz atom garancia arra, hogy Magyarország még évtizedekig az orosz gáz vásárlója legyen. De ebben nincs egyedül, az északi áramlat vezeték kibővítésével, a közös európai energiastratégiák végre nem hajtásával, Magyarország Németországhoz hasonlóan Moszkvának kedvez. Ebben nincs szabadságharc, itt nincs szembemenés az uniós fősodorral. Itt meghunyászkodás van.
Ungár Péter
Bővebben: Reflektor
Szájhősök tere. Olyan gondolatmorzsák a netről, amik nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját, de mindenképpen érdemes tudni róluk.
