Tüntettek a postások

Sikeres demonstráción vannak túl a postás szakszervezetek, most a kormányál, illetve az állami társaságnál pattog a labda, hogy a 0 százalékos béremésnél hajlandóak-e többet adni a postásoknak, akiket a koronavírus-járvány alatt még mindennapi hősöknek neveztek – írja az mfor.hu.

Pécstől Nyíregyházáig számos vidéki településről is érkeztek tegnap a postás szakszervezet közös budapesti demonstrációjára, amit amiatt tartottak, mert a Magyar Posta visszautasította egységes bérfejlesztésre vonatkozó követeléseiket. A lapunk által a békés és politikamentes tüntetésen is felszólaló szakszervezeti vezetés szerint a rossz idő ellenére mintegy ezren gyűltek össze Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt, ahol egy petíciót sikerült átadni, amiben többek között általános bérfejlesztést követelnek.

Hétfőn újra tárgyalunk a Magyar Posta vezetőségével, várjuk az új ajánlatot és ennek fényében döntünk a következő lépésekről – mondta a szakszervezeti vezető.

A szakszervezetknél és a postás dolgozóknál az verte ki a biztosítékot, hogy az állami társaság a hét elején közölte velük: az általános bérfejlesztés helyett ismét csak egyszeri kifizetést tudnak ajánlani. A szakszervezetek szerint viszont az egyszeri kifizetés nem elfogadható, rendes, legalább 10 százalékos alapbéremelést követelnek. A postások többsége ugyanis hónapról hónapra él és a garantált szakmai bérminimumhoz közeli fizetész kap, ami 140 ezer forintot jelent.

Fotó: Népszava

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •